Jégkorong, EBEL: Többet kell takarnunk a kapust - Mihály Árpád

2012.02.03. 10:30
Címkék
Nem az emberelőny-kihasználásban rejlik a Sapa Fehérvár AV 19 ereje, amit jól mutat az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) középszakaszában harmadik helyen álló együttes statisztikája: az alapszakaszt is beszámítva a hetedik ezen a listán. A játékosok is tudják, ebben a műfajban, no meg az emberhátrányos játékban fejlődhetnek a legtöbbet.

„Volt nemrég gyűlésünk, amelyen mindenki elmondhatta, miben kéne fejlődnünk; az emberelőnyös és -hátrányos játékot említettük a legtöbben – mondta Mihály Árpád, aki a Volán három középszakaszos fórgóljából kettőt vállalt. – Észak-Amerikában és Olaszországban is azt tapasztaltam, hogy a rájátszásban az előnyökkel lehet nyerni és továbbjutni, mert öt az öt ellen már mindenki jó. Linzben is azon csúsztunk el, hogy hiába lőttünk négyet egyenlő létszámnál, fórból egyet sem. Többet kell segítenünk egymásnak és takarni a kapust, mert most már csak jókkal találkozunk.”Mihály Árpád, aki a Volán három középszakaszos fórgóljából kettőt vállalt. – Észak-Amerikában és Olaszországban is azt tapasztaltam, hogy a rájátszásban az előnyökkel lehet nyerni és továbbjutni, mert öt az öt ellen már mindenki jó. Linzben is azon csúsztunk el, hogy hiába lőttünk négyet egyenlő létszámnál, fórból egyet sem. Többet kell segítenünk egymásnak és takarni a kapust, mert most már csak jókkal találkozunk.”

A fehérváriak ma este azzal a Klagenfurttal mérkőznek, amely a Salzburg elleni hazai győzelemmel (6–4) kezdte, majd négy vereséggel folytatta a rájátszást. Legutóbb 3–1-re kapott ki Ljubljanában, míg korábban Székesfehérváron is elbukott már (2–1), illetve otthon is két vereséget szenvedett.

EBEL
KÖZÉPSZAKASZ, FELSŐHÁZ (16. HELY), 6. FORDULÓ
Klagenfurt–SAPA Fehérvár AV 19 19.15 óra
Salzburg–Linz
Medvescak Zagreb–Olimpija Ljubljana
ALSÓHÁZ (7–11. HELY)
Znojmo–Graz
Villach–Jesenice
KÖZÉPSZAKASZ – A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Linz 5 5 18–8 14 (4)
2. Zagreb 5 2 3 15–16 7 (3)
3. FEHÉRVÁR 5 3 2 14–12 6 (0)
4. Ljubljana 5 3 2 16–14 6 (0)
5. Salzburg 5 1 4 13–25 4 (2)
6. Klagenfurt 5 1 4 13–17 3 (1)
Zárójelben az alapszakaszban kapott bónuszpontok

 

Legfrissebb hírek

Hát ilyen lesz a viharszünet a vb-n: Anglia jókora késéssel kezdve, de megverte Costa Ricát

Foci vb 2026
3 órája

Csütörtöki sportműsor: Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel rajtol a labdarúgó-világbajnokság

Minden más foci
4 órája

Kezdődik a vb! – kitölthető poszter a Nemzeti Sportban; Schäfer: Ez életem legszebb gólja

E-újság
4 órája

Neto és Conceicao góljával nyert a portugál válogatott a vb előtti utolsó meccsén

Foci vb 2026
4 órája

Javier Aguirre: Mexikó történelmi nap előtt áll

Foci vb 2026
4 órája

Rossz vicc – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
4 órája

Savanyú, keserű – Deák Zsigmond publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Az Olympiakosszal játszik a serlegért a Ferencváros a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik