Erste Liga: a DEAC simán megverte otthon a Dunaújvárost

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 21:06
null
A DEAC már a tabella 3. helyén áll (Fotó: a DEAC hivatalos honlapja)
A magyar jégkorongbajnokságban (Erste Liga) a DEAC hazai jégen 6–3-ra legyőzte a Dunaújvárosi Acélbikákat.

 

A DEAC már az első harmadban óriási előnyre tett szert, a 17. percre már háromgólos különbség volt a két csapat között. Ugyan a játékrész végén szépítettek az Acélbikák, a folytatásban újabb két gólt rámoltak be a debreceniek. A 3. harmadra már nem maradt sok kérdés, a dunaújvárosi csapat ugyan közelebb került ellenfeléhez, de így sem tudta elkerülni a nagyon sima 6–3-as vereséget.

A DEAC a 3. a Dunaújváros a tabella 5. helyét foglalja el az Erste Ligában.

ERSTE LIGA
DEAC–DAB 6–3 (3–1, 2–0, 1–2)

DEAC: Hetényi Z. – FILBRANDT (4), Ph. Kiss – Léránt 1, Mestyán – Markov, Sándor F.
Izacky (1), NOVOTNY 2, Mazzag (2) – Kulesov 1, ESSERY 1 (1), HÁRI N. (2) – Salló B., Berta 1, Molnár D. – Kozma F. Edző: David Musial
DAB: Hughson – Vuorijärvi, Kovács B. Z. (1) – Baker, Lendák (1) – Dósa, Ráduly – Ambrus
AZARI 1, Dansereau, MAZUREK 1 – Silló A. (1), Somogyi 1, Turcotte – Németh P., Pinczés, Tamás –
Gebei G., Gulácsi, Szubotics. Edző: Miroslav Ihnacák
Debrecen, 372 néző. V: Rencz, Varjú, Pálkövi B., Dorner
Kiállítások: 8 perc+10 perc fegyelmi (Izacky), ill. 16 perc
Kapura lövések: 41–38
MESTERMÉRLEG
David Musial: – Sikerült nagy tempót diktálni az első harmadban, sőt még jól is játszottunk, aminek
eredményeként megnyugtató előnyre tettünk szert. A folytatásban is nagy odaadással, és
fegyelmezetten játszottunk, az emberelőnyös lehetőségeket pedig jó százalékben használtuk ki,
ebben sikerült a Dunaújváros fölé nőni.
Miroslav Ihnacák: – A debreceniek sokkal jobban akarták a győzelmet, mint mi, mentálisan múltak
felül minket, amitől meglehetősen csalódott vagyok. Négy gólt kaptunk emberhátrányban, ezt nem
lehet megúszni. Próbálkoztunk a felzárkózással, de talán a hit is hiányzott az üdvösséghez.

 

 

AZ ÁLLÁS
1. Sport Club Csíkszereda 24 18 4 1 1 117–59 +58 63
2. Corona Brasov 22 13 1 4 4 92–66 +26 45
3. DEAC 23 12 3 1 7 82–63 +19 43
4. FTC-Telekom 20 11 3 3 3 85–50 +35 42
5. Dunaújvárosi Acélbikák 22 13 2 7 83–57 +26 41
6. Gyergyói Hoki Klub 23 8 3 1 11 65–64 +1 31
7. UTE 23 6 3 2 12 76–88 –12 26
8. Fehérvári Titánok 23 7 1 15 60–92 –32 23
9. Hokiklub Budapest 22 5 2 15 52–99 –47 17
10. Schiller-Vasas HC 24 2 2 20 52–126 –74 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik