Bécsi áramszünet és Volán-vereség

2010.10.17. 20:57
null
Martz még az első harmadban egyenlített (Fotó: Tumbász Hédi, NS-archív)
Címkék
Az osztrák jégkorongligában (EBEL) a Sapa Fehérvár AV 19 7–3-as vereséget szenvedett a Vienna Capitals otthonában. Az első harmad még Volán-vezetéssel zárult, a mérkőzés többször félbeszakadt áramszünet miatt és végül a hazai csapat legyőzte a több kulcsemberét nélkülöző magyar együttest.

Nem várta jó előjelekkel a bécsi túrát a Volán, ugyanis egy teljes sornyi hiányzója volt Ulf Weinstock együttesének. Mihály Árpád eltiltását tölti (emellett betegséggel és sérüléssel is küzd), Horváth András könyöke még mindig nem jött rendbe, Juraj Durco kezét be kellett gipszelni a pénteki találkozót követően, Benk András a fejére kapott egy ütést, Jobb Dávidnak pedig a vállával vannak problémái.

A farmcsapat legjobbja, Hajós Roland viszont a „nagyokkal" tarthatott, a harmadik sorba nevezte az edzői stáb Holéczy Roger és Fekete Dániel mellé.

A két csapat ebben a szezonban eddig egyszer találkozott egymással, szeptember 24-én Székesfehérváron, súlyos, 7–2-es vereséget szenvedett a Volán.

A bécsi mérkőzés sem kezdődött jól, kilenc másodperc elteltével emberhátrányba került a magyar bajnok, amit ugyan még sikerült kivédekezni, de az ötödik percben Francois Fortier vezetést szerzett a Vienna Capitals számára.

A Volán még az első harmadban átvette a vezetést, Nathan Martz, majd – a videó tanulsága szerint – Ladányi Balázs volt eredményes.

A második játékrészt emberelőnyben kezdte a Sapa Fehérvár AV 19, és ahelyett, hogy kihasználta volna, nem sokkal a leteltét követően gólt kapott. Két perc sem telt el, és ismét vezetett a Volán: a szintén apróbb sérüléssel bajlódó, de a játékot vállaló Sofron István passzát Vas Márton lőtte a bécsiek kapujába.

Még a második húsz perc során Orbán Attilát állították ki a játékvezetők, ezt követően pedig furcsa eset történt: a bécsi Schultz-Halléban áramszünet miatt a bírók félbeszakították a mérkőzést. A folytatásban nem sikerült kivédekezni az emberhátrányt, Benoit Gratton megszerezte a Capitals egyenlítő gólját, majd tovább nőtt a Volán hátránya, a második harmad 5–3-as hazai vezetéssel zárult.

A harmadik harmadban Tommi Satosaari váltotta Hetényi Zoltánt a Volán kapujában, és az újabb áramszünetet újabb két Capitals-gól követte, így 7–3-as Volán vereség lett a bécsi túra vége.

 

EBEL 
VIENNA CAPITALS–SAPA FEHÉRVÁR AV19 7–3 (1–2, 4–1, 2–0)
VIENNA CAPITALS: Hauser – Bjornlie, P. Lakos, Rotter, Gratton, Fortier – Rebek, Oraze, Jakobitsch, M. Rodman, D. Rodman – Casparsson, Bouchard, Ulmer, Pinter, Kraxner – Schweda, Dolezal, Ofner, Nageler
SAPA FEHÉRVÁR AV 19: Hetényi Z. (Satosaari) – Maklári, Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – Orbán, Kranjc, Palkovics, Martz, Kovács Cs. – Hegyi II Á., Ackeström, Hajós, Holéczy, Fekete D. – Fodor Sz., Nagy G., Vaszjunyin
Bécs, 3720 néző Vezette: Graber, Mathis, Siegl (mindhárom osztrák)
Gólok: 4:05: Fortier (Bjornlie, Rotter, 1–0). 15:21: Martz (Palkovics, Ackeström, 1–1). 19:26: Ladányi (Sofron, Tokaji, 1–2). 21:06: Pintef (Ofner – emberhátrány, 2–2). 22:58: Vas M. (Sofron, 2–3). 28:51: Gratton (Fortier, Rotter – emberelőny, 3–3). 32:13: Rebek (D. Rodman, CAsparsson – kettős emberelőny, 4–3). 38:58: Bouchard (Gratton – ee., 5–3). 48:27: Gratton (Fortier, Bouchard, 6–3). 54:34: Ulmer (Pinter, Fortier, 7–3)
Kiállítások: 4 perc+10 perc fegyelmi (P. Lakos)+végleges fegyelmi (P. Lakos), ill. 16 perc
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Linz–Graz 2–1
Ljubljana–Klagenfurt 1–2
Salzburg–Jesenice 8–1
Villach–Zagreb 7–1

 

AZ ÁLLÁS 
1. Klagenfurt 12 7 2 2 1 47–35 20
2. Villach 12 8 1 3 52–34 18
3. Salzburg 12 6 2 4 48–31 16
4. Vienna 12 7 5 52–38 14
5. Jesenice 12 6 1 5 37–49 13
6. Zagreb 12 4 1 1 6 38–40 11
7. Linz 12 4 2 6 27–39 10
8. Graz 12 4 1 7 33–37 10
9. Ljubljana 12 3 1 1 7 35–50 9
10. FEHÉRVÁR 12 2 1 2 7 36–52 8
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.    

 

Legfrissebb hírek

Guillermo Ochoa kedvenc szendvicsétől a világbajnokság árnyoldaláig – rajtol a torna!

Foci vb 2026
3 perce

Algéria négygólos sikerrel hangolt a világbajnokságra

Foci vb 2026
19 perce

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
27 perce

Magyarok a Liverpoolban, világelső technológia az otthonokban

Egyéb egyéni
35 perce

Történelmi fordítás, utolsó másodperces kosárral nyert a Knicks az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

Hugo Broos szerint a teher a házigazda vállát nyomja, Dél-Afrika készen áll a rajtra

Foci vb 2026
1 órája

Hát ilyen lesz a viharszünet a vb-n: Anglia jókora késéssel kezdve, de megverte Costa Ricát

Foci vb 2026
7 órája

Csütörtöki sportműsor: Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel rajtol a labdarúgó-világbajnokság

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik