A dánok is legyőzték az Egyesült Államokat

Vágólapra másolva!
2010.05.10. 19:26
null
Az amerikaiak ismét alulmaradtak (Fotó: Reuters)
Címkék
Az Egyesült Államok második mérkőzését is elvesztette a Németországban zajló jégkorong-világbajnokságon. Az amerikai csapat – hasonlóan a németek elleni nyitó mérkőzéshez – hosszabbításban maradt alul, ezúttal a dánokkal szemben. Svájc a B-csoportban a lettek után az olaszokat is legyőzte.

 

EGYESÜLT ÁLLAMOK–DÁNIA

Könnyen lehet, hogy a bennmaradásért kell majd játszania az Egyesült Államok válogatottjának, ugyanis második mérkőzését is elvesztette.

SZAVAZÁS

Melyik válogatott nyeri a 2010-es jégkorong-vb-t?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az amerikaiak a torna nyitó mérkőzésén a házigazdáktól kaptak ki hosszabbításban, a dánok pedig szintén a túlórában győzték le őket. Gól nélküli első harmad után a dánok szereztek vezetést, aminek azonban nem sokáig örülhettek, mert hamar megszületett az egyenlítő találat. A túlórában azonban jött Stefan Lassen, góljával pedig a legjobb 12 közé lőtte Dániát.

Az Egyesült Államokra – amely legutóbb 2003-ban kezdte két vereséggel a vb-t – így élet-halál harc vár a finnek ellen.

SVÁJC–OLASZORSZÁG

A másik délutáni mérkőzésen Daniel Bellissimo számos szép védést bemutatott az olasz kapuban, csapata azonban így sem tudta elkerülni második vereségét. Svájc ugyanis 3–0-ra megverte Olaszországot, így hibátlan mérleggel várhatja harmadik csoportmeccsét.

A svájciak fölényét jól jelzi, hogy a lövéseket tekintve 52–15-re múlták felül az olaszokat, a mérkőzés azonban mégis csak az utolsó percben dőlt el, amikor Martin Plüss az üres kapuba találva beállította a végeredményt.

A svájciak kapuját védő Martin Gerber pályafutása ötödik vb-találkozóját zárta kapott gól nélkül.

JÉGKORONG-VB 
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Svájc–Olaszország 3–0 (0–0, 1–0, 2–0)
Gólszerzők: 21:20 Monnet (Seger, Vauclair – 1–0), 46:39 Brunner (Savary, Deruns – 2–0), 59:44 Plüss (3–0 – ü. k.)
 
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Egyesült Államok–Dánia 1–2 (0–0, 1–1, 0–0, 0–1) – hosszabbítás után
Gólszerzők: 28:52 Eller (F. Nielsen, Regin – 0–1), 32:03 Yandle (Okposo, Johnson – 1–1), 62:04 Lassen (1–2)
A B-CSOPORT ÁLLÁSA 
Svájc  2 2 0 0 0 6–1  5 6
Kanada  1 1 0 0 0 5–1  4 3
Lettország  1 0 0 0 1 1–3  –2 0
Olaszország  2 0 0 0 2 1–8  –7 0
A D-CSOPORT ÁLLÁSA 
Dánia  2 1 1 0 0 6–2  4 5
Németország  1 0 1 0 0 2–1  1 2
Egyesült Államok  2 0 0 2 0 2–4  -2 2
Finnország  1 0 0 0 1 1–4  -3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik