Osztrák hokiliga: sorozatban harmadszor szenvedett vereséget a Fehérvár

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2024.01.01. 19:43
null
Ismét kikapott a listavezető Hydro Fehérvár AV19 (Fotó: Facebook/Hydro Fehérvár AV19)
A listavezető Hydro Fehérvár hazai jégen 5–1-re kikapott a tabella tizedik helyén álló Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongbajnokság (ICEHL) hétfői játéknapján.

A Fehérvár az elmúlt három találkozóját egyaránt megnyerte a szlovén Olimpija Ljubljana ellen úgy, hogy mindegyiken legalább négy gólt szerzet. hazai pályán még jobb a mérlege a székesfehérváriaknak, hiszen az elmúlt öt mérkőzésen csak egyszer nyert a szlovén együttes.

Most viszont az Olimpija Ljubljana szerzett vezetést az egyébként kiegyensúlyozott játékot hozó első harmad közepén, sőt a második játékrészben újabb vendég találat érkezett. Ugyan ekkor némileg felpörgött a Fehérvár és Stipsicz Bence révén a szépítés is sikerült, az egyenlítés már nem jött össze. Sőt, a záró játékrészben öt percen belül hármat is szórt a Ljubljana ezzel eldöntve a mérkőzést.

A Hydro Fehérvár AV19 sorozatban harmadik vereségét szenvedte el. A magyar csapat továbbra is vezeti a bajnokságot, de előnye három pontra csökkent a két meccsel kevesebbet játszó Salzburg előtt és egyre a Klagenfurt előtt.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–HK OLIMPIJA LJUBLJANA (szlovén) 1–5 (0–1, 1–1, 0–3)

Székesfehérvár, 2380 néző. V: Fichtner (osztrák), Nagy A., Jedlicka (szlovák), Gatol-Schafranek (osztrák).
FEHÉRVÁR: Horváth Dominik – Fournier, T. Campbell / Roberson, Atkinson / Stipsicz 1, M. Phillips / Kiss R., Nilsson H. – Magosi B.  (1), Hári J., Kuralt (1) / Leclerc, Bartalis I., Leavens / Mihály Ákos, Németh K., Terbócs / Vértes, Ambrus G., Laberge. Edző: Kiss Dávid
LJUBLJANA: KOLIN – Hebar, Dodero (1) /Ronkainen (1), Cosic / Stojan, Magovac – GOOCH 2, Bicevskis (1), Zajc (2) / Mahkovec 1, SIMSIC 1 (1), Mehle / Pance (1), Predan, Sodja / Sturm, Bericic, Vodlan 1. Edző: Antti Karhula
Kapura lövések: 31–26.  
Ember­előny-kihasználás: 2/0, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid: – Nem erre készültünk. Aki a helyszínen volt és látta a meccset, úgy gondolhatja, sok helyzetünk volt, amelyeket be kellett volna lőnünk. Egyrészt igazuk van, másrészt viszont a szoros találkozón nem védekeztünk jól, aminek megfizettük az árát. Nem volt összhang a játékosok között, és az egyéni villanások is elmaradtak. Remélem, ébresztőként hat ez a srácoknak.
Antti Karhula: – Az első harmadot alig éltük túl, aztán egyre jobban játszottunk, és a kapusunk kiválóan védett. Örülök, hogy esélytelenebbként nyertünk, ráadásul vendégként.

AZ ÁLLÁS
  M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Fehérvár AV19 34 20 2 2 10 115–95 +20 66
2. Klagenfurt 33 18 3 5 7 116–75 +41 65
3. Salzburg 32 17 5 2 8 97–77 +20 63
4. Linz 33 16 3 5 9 113–80 +33 59
5. Bozen Südtirol 33 16 4 13 93–82 +11 56
6. Innsbruck 32 14 3 5 10 91–89 +2 53
7. Villach 32 14 4 2 12 109–97 +12 52
8. Pustertal Wölfe 32 14 1 3 14 92–91 +1 47
9. Vorarlberg 33 12 1 3 17 105–113 –8 41
10. Olimpija Ljubljana 32 10 4 3 15 92–102 –10 41
11. Vienna Capitals 32 6 5 4 17 78–120 –42 32
12. Asiago 32 6 4 5 17 81–125 –44 31
13. Graz 32 5 4 4 19 65–101 –36 27

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik