Erste Liga: Egyelőre még légióssal is nehéz pótolni Sofron Istvánt – Becze Tihamér

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.10.07. 09:35
A szétlövés kilencedik körében dőlt el az FTC és a Csíkszereda szezonbeli első összecsapása a jégkorong Erste Ligában. A zöld-fehérek 6–5-ös győzelme után a meccset eldöntő Turbucz Martinnal és a hivatalosan klasszikus mesterhármast szerző Becze Tihamérral beszélgettünk. 

„Csalódott vagyok, megérdemeltük volna a három pontot, mert annál, amit ma a Fradi produkált, mi sokkal többet tettünk ki a jégre. Hagyták, hogy érvényesüljön a játékunk, mi pedig eléggé elvettük tőlük a játékteret. Meg is volt a vezetés, meg is volt a munka. Két rövidzárlatunk volt: a második harmad és a harmadik harmad vége. Rosszul megpattanó korong hat az ötben... Kicsit a hokiisten már mellénk állhatna, hogy bejöjjön az a három pont lazán, amit megérdemlünk, amiért megdolgoztunk. De, még ott az a de...” – értékelt nyilván csalódottanBecze Tihamér, hiszen a Csíkszereda az utolsó két perc előtt még 5–3-ra vezetett, s onnan mentette a Ferencváros hosszabbításra a végül szétlövésben eldőlt meccset.

Ilyenkor az se vigasztalja az embert, hogy klasszikus mesterhármast lőtt a meccsen – bár mint az NSO Tv-nek elmondta, ez sem igaz, mert a második gólját igazából Reisz Áronnak kellett volna beírni.

Turbucz Martin ellenben arról beszélt, igazi derbin vannak túl, s bár jobban örültek volna a három pontnak, egy ilyen mérkőzés után, amelyen végig futottak az eredmény után és végül a szétlövés kilencedik körében az ő találatával nyertek, elégedettek a kettővel is.Videónkban azt is elmondja, meglepte-e őket, hogy a Csíkszereda a találkozó elején óriási nyomást helyezett rájuk, s hogyan élték meg a maratonira sikerült szétlövést.

Becze Tihamért arról is megkérdeztük, mennyire érett már össze a Csíkszereda kerete, hiszen annak fele a nyáron kicserélődött és Bradley Gratton személyében új vezetőedzővel kezdték meg az idényt. A vele való közös munkáról bővebben is beszélt, mint ahogy arra is kitért, hogy egyelőre még légióssal is nehezen pótolják Sofron Istvánt.

„Ha jön, tárt karokkal várjuk” – utalt arra a Csíkszereda csapatkapitánya, hogy a magyar válogatott kiválósága nem zárta ki azt, hogy ha nem kap komolyabb ajánlatot, akkor a későbbiekben visszatér a klubhoz.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA

FTC-Telekom–SC Csíkszereda (romániai) 6–5
(1–2, 2–1, 2–2, 0–0, 1–0)– szétlövéssel
Budapest,
Tüskecsarnok,975néző.Vezette:Babic, Rencz, Pálkövi Botond, Váczi.
FTC:ARANY – Seregély Máté, ROTH (2) / Boros, Crespi (1) / Bán, Kärmeniemi / Haranghy – TURBUCZ 1 (1), Nagy G. 1, Kulmala (1) / Németh A., A. BRADY 3, Tóth A. / Nemec, Kestilä (1), Galajda / Banga, Farkas L., Tóth Gergő.Edző:Fodor Szabolcs
Csíkszereda:Adorján A. – Ricci (1), Rutkowski (1) / Gecse, Masonius / Ferencz-Csibi, Láday / Salló, Bajkó Cs. – BROWN 1, Milan, McNally (1) / Levin, Péter B. (1), Szkacskov 1 / Rokaly Sz., Reisz (1), BECZE T. 3 / Fodor Cs.Edző:Bradley Gratton
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs:
– Számítottunk rá, hogy erősen kezd a Csíkszereda, hiszen nincs még győzelme a bajnokságban. Hiába készültünk erre, gyorsan elhúztak két góllal, utána kapaszkodhattunk. Elkezdtük játszani a játékunkat, igazi hokicsemege lett a meccs vége. Óriásit küzdöttünk, a hosszabbításban átvészeltünk egy emberhátrányt, és Arany Gergely fantasztikus volt a szétlövésben is.
Bradley Gratton:– Sok mindenen megyünk keresztül mostanában, megint nagyon közel jártunk a győzelemhez. Húszból egyszer történik olyan, ami most velünk megesett, hogy az utolsó két percben kétgólos hátrányból egyenlít az ellenfél. A csapat kemény meccset játszott, a játékosok mindent megtettek, amit tőlük kértem. Nehezebb így veszíteni, mint ha esélyünk sem lenne.


AZ ERSTE LIGA ÁLLÁSA
1. Corona Brasov43113–11 +29
2. DVTK Jegesmedvék32114– 6 +88
3. Gyergyói Hoki Klub42216–15 +16
4. FTC-Telekom21116– 7 +95
5. Budapest Jégkorong Akadémia311113– 9 +45
6. Dunaújvárosi Acélbikák311111–10 +14
7. Újpesti TE11 4– 1 +33
8. FEHA19312 7–15 –83
9. Sport Club Csíkszereda42214–20 –62
10. Debreceni EAC33 7–21–140
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik