Jégkorong: finomhangolt pontrendszerrel és sosem látott izgalmak ígéretével indul az Erste Liga

POZSONYI SZILÁRDPOZSONYI SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2023.09.26. 12:13
null
Finomhangolt pontrendszerrel és sosem látott izgalmak ígéretével indul az Erste Liga (Fotó: Földi Imre)
Finomhangolt pontrendszerrel és sosem látott izgalmak ígéretével indul el pénteken a férfi jégkorong Erste Liga, a bajnokság vezetői és a klubok képviselői tartottak sajtótájékoztatót kedden.

 

Megtartotta szokásos évadnyitó sajtótájékoztatóját az Erste Liga. Az esemény elején Szőke Álmos, a liga elnöke elevenítette fel az előző kiírás eseményeit és vetítette előre, mire számíthatunk a 2023–2024-es idényben.

„Soha nem látott izgalmaknak lehettünk tanúi, az elődöntők és a döntő egyaránt hét mérkőzésen dőlt el, ennél többet szerintem senki sem kívánhat – kezdte beszédét Szőke. – Kiélezett a küzdelem, ami segíthet minél több nézőhöz eljuttatni a bajnokságunkat. A Szuperkupa is kiváló reklámként szolgált, láthattuk, minden együttes az első pillanattól fogva a maximumot akarja nyújtani.”

Az elnök hozzátette, a már megszokott kiegészítő, közönségcsalogató programok, mint például a halloweeni, Mikulás- és karácsonyi tematikus mérkőzésekkel a folytatásban is számolhatunk, ahogyan a kihelyezett találkozókra is. Ezek közül az első az október 29-i FEHA19–UTE összecsapás lesz Szombathelyen, de Ajkára és Zalaegerszegre is ellátogat az Erste Liga. Az is kiderült, a meccseket továbbra is az MTVA csatornáin és az internetes Erste Liga TV-n követhetik az érdeklődők.

A ligamenedzser, Somogyi Attila a nyáron sokat kritizált pontrendszer felülvizsgálatáról és finomhangolásáról számolt be. A felső ponthatár továbbra is 56 pont marad, viszont egyrészt a légiósok minimális pontértéke fél ponttal megnő, és az alsó ponthatárt és érinti változás. Két csoportra bontják a mezőnyt, az akadémiai klubra a FEHA19-re és a többiekre (a BJA HC csak nevében akadémiai, külön sportszervezet indítja a csapatot). Előbbinek a folytatásban is „elég” 18 pont értékű játékost neveznie a meccskeretébe, míg a többi klubnak 36 a követelmény.

A folytatásban a klubok képviselőié volt a főszerep, elsőként a legutóbb csúnyán alulteljesítő Újpest szakosztályvezetője, Ancsin János került sorra, aki hangsúlyozta, a hat-hét légiósból általában kettő-három válik be, márpedig a bajnokságban – sajnos – ők hozzák az eredményeket. Ezért szerződtettek külföldi edzőt Markus Juurikkala személyében, akinek reményei szerint a nemzetközi kapcsolataira építve sikerül(t) hatékonyabban kiválasztani a külföldi játékosokat.

A lila-fehérekhez hasonlóan a csíkiak sem szeretnék ott folytatni, ahol abbahagyták, ezért váltottak edzőt. Szerették volna továbbra is az orosz vonalat képviselni, ám a vízumok és bankszámlanyitások nehézsége miatt, no meg az új edző, Brad Gratton személye miatt inkább a kanadai irányba mozdultak el.

A Gyergyói HK csapatmenedzsere, Bereczki Szilárd úgy fogalmazott, a bajnoki cím megszerzése után vélhetően Gyergyószentmiklóson volt a világon a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó ittas emberek száma, igazi fesztiválhangulat uralkodott a térségben, s szeretnék, ha az új évad is hasonló ünnepléssel zárulna.

Döntőbeli ellenfele, az FTC jégkorongszakosztálya szakmai igazgatója, Hudák Gábor abban reménykedik, jobban sikerült kiválogatni a légiósokat, mint az előző évadban, ezzel kapcsolatban biztatónak találta a megnyert Szuperkupán látottakat.

A FEHA19 szakmai igazgatója, ifjabb Kovács Csaba szerint a fiatal keret megérett a nagyobb nyomás elbírására, elvárható, hogy többször rángassák meg az oroszlánok bajszát. A Dunaújvárosi Acélbikák képviseletében Azari Zsolt hangsúlyozta, idén ötvenéves a város jégkorongsportja, így minden követ megmozgattak, minden erőforrást befektettek, hogy sikeres évadot zárjanak, a klubnál második idényét megkezdő Niko Eronen pedig magának válogathatta össze a légiósokat ennek érdekében.

A brassóiak szakosztályvezetője, Mihály Árpád úgy fogalmazott, nehéz volt lenyelni a Gyergyó elleni elődöntőbeli búcsút, ennek megismétlését elkerülendő „karakteres” játékosokat adtak hozzá az új, kétéves szerződést aláíró Dave MacQueen irányította, túlnyomórészt érintetlen kerethez – bár, ha valamelyik együttesnél nincs hiány ilyen típusú hokisból, az a Brassó, felidézhetjük például Garrett Clarke rendszeres kirohanásait, vagy a korábbi brassóiak közül a „kukadémon” Garet Hunt esetét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik