Jégkorong-vb: a franciák kiütésével negyeddöntőbe jutottak a németek

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.23. 15:20
null
A németek a franciák legyőzésével jutottak nyolcaddöntőbe (Fotó: Getty Images)
Németország simán, 5–0-ra legyőzte Franciaországot a finn-litván közös rendezésű jégkorong elit-világbajnokság A-csoportjának 7., utolsó körében, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, míg a B jelű nyolcasban Szlovákia 4–1-re nyert Norvégia ellen, így szintén közel került a továbbjutáshoz.

 

A németek alaposan bekezdtek a franciák elleni meccsen, hiszen már három és fél perc után vezettek, majd a második játékrész elején már 3–0-ra léptek meg. A franciák pedig nem tudtak zárkózni, ráadásul a záró felvonásban két emberelőnyös góllal a németek lezárták a lényegi kérdéseket és 5–0-s győzelemmel vívták ki a negyeddöntőbe jutást.

 











A rigai B-csoportban Szlovákia abban a tudatban lépett jégre Norvégia ellen, hogy győzelem esetén nagy lépést tesz a továbbjutás felé, hiszen később a házigazda lettek a már biztos csoportgyőztes Svájccal vívnak meg. Északi szomszédunk azonban nem bízta a véletlenre és már az első harmadban 3–0-ra elhúzott.

A skandinávok ugyan a második játékrész elején szépítettek, de ennél közelebb nem tudtak kerülni, a hajrában pedig a szlovákok egy üres kapus góllal győztek 4–1-re.

 










JÉGKORONG
ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG
A-CSOPORT (Tampere)
7. (utolsó) FORDULÓ

Németország–Franciaország 5–0 (2–0, 1–0, 2–0)
B-CSOPORT (Riga)
Szlovákia–Norvégia 4–1 (3–0, 0–1, 1–0)

KÉSŐBB
A-CSOPORT
15.20:
Svédország–Egyesült Államok
19.20: Finnország–Dánia
B-CSOPORT
15.20:
Kanada–Csehország
19.20: Svájc–Lettország
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Egyesült Államok 6 6 30–5 +25 18
2. Svédország 6 5 1 23–3 +20 17
3. Finnország 6 4 1 1 21–14 +7 13
4. Németország 7 4 3 27–16 +11 12
5. Dánia 6 2 1 3 18–19 –1 8
6. Franciaország 7 1 2 4 10–31 –21 4
7. Ausztria 7 1 1 5 11–27 –16 3
8. MAGYARORSZÁG 7 1 1 5 12–37 –25 3

 

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 6 6 26–6 +20 18
2. Csehország 6 4 1 1 21–13 +8 13
3. Kanada 6 3 1 1 1 22–10 +12 12
4. Szlovákia 7 3 2 2 15–15 0 11
5. Lettország 6 3 1 2 17–14 +3 11
6. Kazahsztán 7 1 2 4 14–31 –17 7
7. Norvégia 7 1 1 1 4 9–17 –8 6
8. Szlovénia 7 7 9–27 –18 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik