Jégkorong: A fiataljaink felnőttek a bajnoksághoz – Tokaji Viktor

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
Vágólapra másolva!
2023.03.02. 08:58
null
Tokaji Viktor szerint az előrelépés megkérdőjelezhetetlen (Fotó: Nemzeti Sport)
A magyar bajnokság harmadik helyezettje lett a DVTK Jegesmedvék, miután az Erste Liga elődöntőjében már csak két anyaországi csapat szerepel: éppen a miskolciakat a negyeddöntőben búcsúztató FTC és a BJA HC. Tokaji Viktor vezetőedzővel beszélgettünk.

– Hasonlóan ért véget az idényük a DVTK-val, mint tavaly. Akkor is a Ferencváros, akkor is a negyeddöntőben állta útjukat, viszont idén harmadikok, míg tavaly nyolcadikok lettek az alapszakaszban. Történt előrelépés?
– Ha csak azt nézzük, meddig jutottunk a bajnokságban, teljesen mást mutat, mintha a játékunk képét és egyéb tényezőket is figyelembe veszünk, így azt gondolom, egyértelműen történt előrelépés – mondta lapunknak Tokaji Viktor, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője. – Két, hosszabbításban elszenvedett vereségünk volt a negyeddöntőben, de ezeken a meccseken is több statisztikai mutatóban felülmúltuk a Ferencvárost. Hat mérkőzés alatt a zöld-fehérek egyetlen gólt sem lőttek emberelőnyből, ami hatalmas fegyvertény tőlünk. Kiválóan működött a hátrányos védekezésünk. Az idény ezen szakaszában, amikor élesednek a küzdelmek, a helyzetkihasználás dönthet el meccseket és párharcokat. Megvoltak a hetedik mérkőzéshez a helyzeteink, akkor pedig hazai közönség előtt játszhattunk volna a továbbjutásért, és ott nem lett volna kérdés, ki tudjuk-e vívni. Összegezve azt mondanám, a benne rejlő potenciált kiaknázta a csapat az idényben. A 2021–2022-es bajnoksággal ellentétben, amelyben tizennégy meccset is egy góllal veszítettünk el, a mostaniban sokkal kiegyensúlyozottabbak voltunk, köszönhetően többek között az aranysisakos játékosunknak, Valentin Razumnjaknak, aki egymaga huszonnyolc gólt lőtt – ugyanakkor ennek van egy hátulütője: ha ő nem lő gólt, nehéz helyettesíteni. Az FTC tudta ezt, és kiemelt figyelemmel védekezett ellene a negyeddöntőben.

– Ezen múlt a továbbjutás?
– Inkább a helyzetkihasználáson. Az FTC elleni legutóbbi összecsapásunkon volt lehetőségünk eldönteni a meccset, de kimaradt a ziccer, a másik oldalon viszont nem hibáztak a hosszabbításban. Ezenkívül a tapasztalatok hiánya jelentette a különbséget. Meg kell tanulniuk a játékosoknak megfelelően reagálni az egyes szituációkban, a lőtt és a kapott gólokra egyaránt. A csapatom fiatalnak számít, még akkor is, ha a harminckilenc éves Vas Jankó felfelé húzza az átlagéletkort. Ő egyébként rengeteget segített a srácoknak a jégen és az öltözőben is, de nem lehet mindig pályán.

– Harmadikként végeztek az alapszakaszban, és választhattak ellenfelet a negyeddöntőre. Ha újra dönthetne, ismét a Fradira voksolna a Csíkszeredával szemben?
– Biztos vagyok benne. Rengeteg statisztikai elemzést készítettünk a választásunk előtt, sok mindent górcső alá vettünk. A Csík és a Fradi között nem volt nagy különbség, de nem volt jó vagy rossz döntés, az Erste Liga címvédője vagy a regnáló magyar bajnok közül választhattunk.

– Elérték az idény elején kitűzött célokat?
– Azt gondolom, kicsit még túl is teljesítettük a tervet, hiszen az alapszakaszban is és a körülmények alakulása miatt a magyar bajnokságban is harmadikok lettünk, ami óriási előrelépés az elmúlt idényhez képest. Szerettünk volna továbbjutni a negyeddöntőből, de tulajdonképpen a mi párosításunk volt az egyetlen, amelyről nem lehetett igazán megmondani, hogy a papírforma szerint kinek kellene az elődöntőben szerepelnie. Az előző idényhez képest sok hiányosságot pótoltunk, beérett néhány olyan dolog, amivel tavaly kezdtünk foglalkozni. A mindössze huszonegy éves Lövei Dávid például negyedikként zárt a házi pontszerző bajnokságban, de Galajda Zsombor és Mattyasovszky Gergő is jóval több pontot szerzett, mint a 2021–2022-es idényben. Előbbi a válogatottba is meghívót kapott. Páterka Bencét újra „feltettük a hokitérképre”, és azért dolgozunk, hogy a fejlődési folyamat ne álljon meg. A fiataljaink felnőttek a bajnoksághoz, már nem csak epizódszerep hárult rájuk, hanem kivették a részüket a sikerekből, nagyon jó csapat állt össze Miskolcon.

– Egymás utáni második idényüket zárják az Erste Ligában a Szlovákiából való visszatérés után. Hogy halad a csapat hosszú távú projektje?
– Az elmúlt idény megmutatta, hogy képesek vagyunk fejlődni. Amikor visszatértünk az Erste Ligába, húztunk egy képzeletbeli vonalat, és azt a célt tűztük ki, hogy a fiatal, helyi játékosainkat fejlesszük, amennyire csak tudjuk, és egészítsük ki őket olyan légiósokkal, akik segítségünkre lehetnek. Miskolcnak és az országnak is szüksége van a feltörekvő, hazai játékosokra. A direktíva jó, arra szeretnénk tovább menni, amerre elindultunk, de látjuk, hogy a magyar játékospiac szűk, éppen ezért nem könnyű a feladat.

– Vége az idényüknek, most pihenés következik?
– Egyelőre az utómunkák zajlanak. A nagy rohanásban nem mindenre jut ideje az embernek idény közben, elemzünk, statisztikákból próbálunk következtetéseket levonni. Ezenkívül van öt válogatott játékosunk, őket minél tovább szeretnénk formában és edzésben tartani, hogy a világbajnokságon ne lógjanak ki a csapatból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik