Jégkorong: a magyar válogatott kikapott Ausztriától

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.12.15. 20:46
null
A magyar válogatott minapi edzése (Fotó: Földi Imre)
A magyar férfi jégkorong-válogatott 2–0-ra kikapott Ausztriától a két csapat csütörtök esti felkészülési mérkőzésén Kapfenbergben.

 

Mivel a héten nincs hivatalos nemzetközi szünet, és az osztrák bajnokság sem áll le, a Hydro Fehérvár AV19 játékosai kihagyták a találkozót, akárcsak Kevin Constantine szövetségi kapitány – ő a fehérváriak vezetőedzője –, és a pénteki felvonáson sem lesznek jelen. A magyar csapatot Fodor Szabolcs és Szilassy Zoltán másodedzők irányítják a két meccsen – olvasható a Magyar Távirati Iroda beszámolójában.

Az osztrákok voltak mezőnyfölényben, és a 6. percben megszerezték a vezetést. A folytatásban alig akadt magyar helyzet, a hazaiak birtokolták többet a korongot, de az első válogatott meccsén védő Halász Béni tartotta a frontot.

A 46. percben emberelőnyben növelte a különbséget az osztrák alakulat, pedig volt esély felszabadítani. Amikor aztán a mieink kerültek létszámfölénybe, volt lehetőség szépíteni, ám Alexander Schmidt kétszer is hatalmasat védett – maradt a 2–0.

JÉGKORONG
VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG 2–0 (1–0, 0–0, 1–0)
Kapfenberg
AUSZTRIA:
Schmidt – Kernberger, Würschl / Schreier, Maier / Stapelfeldt, Zündel / Posch, Pfeffer – Bär, Maxa, Lanzinger / Harnisch 1, BAUMGARTNER (2), THALER 1 (1) / Antal, Pusnik, Preiser / Bretschneider, Krainz, Mitsch. Edző: Roger Bader
MAGYARORSZÁG: HALÁSZ – Kiss R., Vokla / Szabó B., Garát / Seregély Máté, Dóczi / Tóth Gergely, Falusi – Papp, Horváth B., Sárpátki / Schlekmann, Páterka, Vincze P. / Kreisz B., Császár, Galajda / Sági Martin, Rétfalvi, Szigeti. Másodedző: Szilassy Zoltán
Gólütő: Thaler (4:16 – 1–0), Harnisch (45:46, ee – 2–0)
Kapura lövések: 29–20
Gól – emberelőnyből: 2/1, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán (másodedző):
– Az osztrák csapat nekünk esett a meccs elején, és az agresszív letámadás nehézséget okozott, kicsit még a csapatbuszon maradtunk. Ahogy telt az idő, úgy lettünk egyre magabiztosabbak, az utolsó játékrészben már viszonylag sok időt töltöttünk a támadóharmadban és emberelőnyben voltak is nagy helyzeteink. Az eredménnyel nem, de azzal elégedettek lehetünk, amilyen keményen küzdöttek a srácok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik