Jégkorong: végveszélyben a szlovák hoki?

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2020.09.13. 08:33
null
Ilyen jelenet a mostani állás szerint biztosan nem lehet Nyitrán (sem), a DVTK-t legfeljebb hazai környezetben biztathatja népes tábora (Fotó: Török Attila)
A szlovák jégkorongklubok szerint félő, hogy a legfrissebb kormányintézkedések ellehetetlenítik a sportéletet.

 

Általános döbbenet és düh fogadta a szlovák kormány pénteki szigorító intézkedéseit: októbertől jóformán betiltják a tömegrendezvényeket a koronavírus-fertőzésszám emelkedésére hivatkozva, a beltéri eseményeken például legfeljebb 100-an tartózkodhatnak.

Ennél rosszabb hírt nem is kaphattak volna az így is csődközelbe került szlovák jégkorongklubok. Az elsődlegesen a piaci bevételekből élő szlovákiai hokicsapatok képviselői egységesen hangot is adtak felháborodásuknak: arra figyelmeztetnek, így végveszélybe kerülnek a klubok és ezzel együtt közvetve az egész szlovák sportélet is.

„Az intézkedések ellehetetlenítik minden sportesemény és meccs megszervezését, nem csak a jégkorongban. Célunk, hogy mindent megtegyünk a közegészség védelmében, ilyen feltételek mellett azonban a Tipos Extraliga eseményeinek megtartása nem kivitelezhető. Így nemcsak az élvonal, de hazánk többi jégkorongligájának új idénye sem kezdődhet el” –  áll az Extraliga közleményében. (A mezőny tagja a DVTK-Jegesmedvék is, de a miskolciak hazai mérkőzéseire értelemszerűen a hatályos magyarországi szabályozások vonatkoznak).

A játékosok külön közleményben kérik az illetékeseket, haladéktalanul vizsgálják felül az intézkedéseket:      

„Szlovákiában a sport finanszírozását és támogatását régóta elhanyagolták, e korlátozások nélkül is kritikus állapotban volt. Bevételeink nagy része a belépőkből származik, szurkolók nélkül nem maradunk életben. A jégkorong a focival együtt a legnépszerűbb sportág Szlovákiában, de ha a javasolt szigorú feltételeket átültetik a gyakorlatba, hamarosan csupán amatőr sport lesz, minimális érdeklődés mellett.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik