EBEL: fordulatos meccs, szétlövéses Volán-vereség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.21. 21:52
null
Nagyot küzdöttek a Volán játékosai, de végül elhasaltak (Fotó: Reviczky Zsolt)
Az EBEL alapszakaszának pénteki játéknapján a Fehérvár AV19 hazai jégen szétlövésben kikapott a cseh Znojmótól, ezzel sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el, ennek ellenére őrzi hatodik helyét a táblázaton.

 

A fordulatos, kiélezett mérkőzésen Kovács Csaba emberelőnyös találatával a Fehérvár szerzett vezetést (1–0), ám a vendégek Antonin Boruta góljával kevesebb mint másfél perccel később egyenlítettek (1–1). A csehek azonban nem örülhettek sokáig, hiszen újabb hetven másodperc elteltével Jeff LoVecchio is bevette a kapujukat, így a magyar csapat vonulhatott előnnyel pihenőre (2–1).

A második harmadban szintén nem unatkozhatott a helyszínre kilátogató 3429 néző. Négy perc sem telt el a játékrészből, amikor Jan Lattner egalizált (2–2), a mérkőzés derekán pedig Radek Cip góljával fordított a Znojmo (2–3). A harmadik harmadot azonban egyenlő állással kezdhették meg a felek, Michael Boivin ugyanis a második játékrész utolsó percében egyenlített (3–3).

Sőt, a harmadik húsz perc 44. másodpercében LoVecchio újabb góljával már ismét a fehérváriak vezettek (4–3), akik így tulajdonképpen másfél perc leforgása alatt szereztek két gólt. A látogatóknak volt válaszuk, Peter Pucher a 47. percben 4–4-re alakította a mérkőzés állását.

A rendes játékidőből hátralévő időben, valamint a ráadásban nem esett gól, így következett a szétlövés, melynek során Pucher találta döntött – nyert a Znojmo. A Fehérvár sorozatban harmadszor kapott ki az EBEL-ben, de továbbra is a hatodik helyet foglalja el a táblázaton.

JÉGKORONG, EBEL
ALAPSZAKASZ
FEHÉRVÁR AV19–ZNOJMO (cseh) 4–5 (2–1, 1–2, 1–1, 0–0, 0–1) – szétlövéssel

Székesfehérvár, 3429
néző. V: Dremelj (szlovén), Erd, Johnston (mindkettő osztrák), Soós
FEHÉRVÁR:
Robinson – Varga A., Orbán, Magosi B., Bartalis, Benk – Ejdepalm (2), Boivin 1, Banham (1), Sarauer (1), LoVecchio 2 – Szirányi B., Wehrs (1), Marino, Sikorcin (1), Kovács Cs. 1 – Hetényi P., Tokaji, Kocsis, Nemes, Vincze. Edző: Rob Pallin
ZNOJMO: Nechvátal (Tomek) – Stach, Grof, Tomas (1), Rehus, Cip 1 – Pavlikovsky, Baca, Podesva, Pucher 2, Havlík (1) – Boruta 1 (1), Jass, Beroun, Bartos, P. Novák – Nemcík, Klimícek, Lattner 1 (1), Fiala (1), Abdul (1). Edző: Jirí Reznar
Gólok. 13:42: Kovács Cs. (Ejdepalm, Sikorcin – emberelőny, 1–0). 15:05: Boruta (Tomas, Lattner – ee., 1–1). 16:15: LoVecchio (Ejdepalm, 2–1). 23:50: Lattner (Abdul, Fiala, 2–2). 30:44: Cip (2–3). 39:16: Boivin (Banham, 3–3). 40:44: LoVecchio (Sarauer, Wehrs – ee., 4–3). 46:12: Pucher (Boruta, Havlík, 4–4). Győztes lövés: Pucher (4–5)
Fegyelmi büntetés: végleges fegyelmi (Magosi B.)
MESTERMÉRLEG
Rob Pallin:
Az ellenfélnek is, nekünk is elegendő helyzetünk volt a győzelemhez. Kétszer is a mi bekkünk adta el a korongot, amiből gólt kaptunk, a kapusteljesítményünk is lehetett volna jobb. Sok kis részleten kell javítanunk, akkor benn maradhatunk a felső hatosban. Jó, hogy lassan felgyógyulnak a játékosaink, papíron erősödünk is, de ez nem jelenti azt, hogy megnyugodhatnánk.
További eredmények: Dornbirn–Linz 4–0
(2–0, 0–0, 2–0), Villach–Salzburg 0–3 (0–1, 0–0, 0–2), Bozen–Vienna Capitals 3–4 (1–2, 1–0, 1–2)

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 20 14 1 1 4 53–40 +13 31
2. Salzburg 19 14 1 4 79–44 +35 29
3. Graz 19 11 2 2 4 63–43 +20 28
4. Znojmo 19 10 2 7 80–56 +24 24
5. Linz 18 9 1 2 6 70–53 +17 22
6. Sapa Fehérvár AV19 19 8 2 1 8 65–66 –1 21
7. Villach 20 7 1 1 11 53–64 –11 17
8. Bozen 19 7 1 1 10 41–52 –11 17
9. Innsbruck 19 4 3 2 10 51–62 –11 16
10. Dornbirner 20 6 1 1 12 42–72 –30 15
11. Klagenfurt 18 6 2 10 42–58 –16 14
12. Olimpija Ljubljana 18 3 1 1 13 32–61 –29 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik