Inline-vb: tízgólos siker Japán ellen, maradt a divízió 1

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.06. 21:24
A Japán ellen aratott magabiztos győzelemmel zárta a görhoki-válogatott az inline-világbajnokságot, így jövőre a divízió 1-ben folytatja. A japánok és a brazilok viszont a selejtezőktől kénytelenek kezdeni majd a 2015-ös tamperei vb-t.

Kiss Ákos révén mi szereztük meg a vezetést, majd a 7. percben egyenlítettek a japánok, de Bartalis István találatával azonban még az első negyedben visszaállította a mérleget. A második játékrészben is mi voltunk jobbak, Feil Arnold és Rafaj Attila (2) volt eredményes. A félidő után sem állt le a gólgyártás, Bartalis István előnyből, Bartalis Balázs egyenlő létszám mellett, Vaszjunyin Artyom pedig hátrányban talált be, az utolsó 12 percet tehát 8–1-es vezetéssel kezdhettük. Ez a szám hamar kilencre duzzadt, Feil Arnold lőtt gólt. A 41. percben szépítettek a japánok, de nem adtuk nekik az utolsó szó jogát: Rafaj, Revák és Vaszjunyin állította be a 12–2-es végeredményt.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a srácok a meccs elejétől betartották a taktikát – mondta Miroslav Vybiral, a magyarok szakvezetője. – Igazi inline hokit játszottunk három negyeden át, a végére kicsit leeresztettünk, de az eredménnyel elégedett vagyok. Ma igazán megmutattuk, hogy mit tud ez a csapat, és így bent maradtunk a Divízió 1-ben.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik