Jégkorong: az Újpest nyolcat kapott, a Fradi hatot vágott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.01. 20:09
A jégkorong Mol Liga pénteki játéknapján az Újpest 8–1-es vereséget szenvedett Érsekújváron, a Ferencváros 6–2-re nyert Csíkszeredában, a címvédő Dab.Docler pedig kikapott Brassóban, így élre állt a legyőzője.

A „lilák” az előző fordulóban a Ferencváros ellen megszerezték első (igaz, hosszabbításos) sikerüket, az ott szerzett hét góllal szemben most egészen a 48. percig kellett várni, hogy egyáltalán betaláljon Érsekújváron a magyar csapat. Eddig azonban Pavel Kowalczyk vezérletével már hétszer is beköszönt a HC Nové Zámky, amely ráadásul Patrik Korytko révén a hajrában is betalált, és végül 8–1-re nyert az Újpest ellen.

A „zöldek” az újpesti zakó után szétlövésben legyőzték a bajnokot, most pedig Csíkszeredában is alaposan bekezdtek: Antti Ojanen már a harmadik percben megszerezte a vezetést, de 7:34-ig Lencsés Tamás és Dusán Sijka is eredményes volt, így villámgyorsan 3–0-ra ellépett a Ferencváros. A második felvonás elején Václav Novák révén szépített a házigazda ugyan, de erre újabb három ferencvárosi találat volt a válasz, így Adorján József gólja már csak a kozmetikázásra volt elég (2–6).

A nap legszorosabb mérkőzésére Brassóban került sor, ahol az ASC Corona Brasov Kevin Whers előnygóljával már a második percben vezetéshez jutott, és bár Hegyi Ádám a 17. minutumban egalizált, Juhamatti Hietamaki fórtalálatával így is a hazaiak várták előnnyel a második harmadot. Annak a legvégén ráadásul újra beköszönt a brassói együttes, és mivel a záró 20 percben újabb találat már nem esett, így a Dab.Docler sorozatban másodszor maradt alul (3–1).

JÉGKORONG MOL LIGA

M. NOVÉ ZÁMKY (szlovák)–ÚJPESTI TE 8–1 (3–0, 1–0, 4–1)
Érsekújvár,
1300 néző. V: Mayer G., Nagy A., Moravec (szlovák), Pálkövi
NOVÉ ZÁMKY:
Chovan (Krajcovic) – Kowalczyk 2, Siska, Frolik (2), Uram, Weissmann (1) – Sucharda, Hrudik, Podstavek (1), Caladi (1), Polcik (1) – Pavesic 1, Zajac, Korytko 2, O. Stefanka (1), Dubec 2 –Král, Púchovsky 1, Ruzicka (1), Uhnák (1). Edző: Ladislav Lubina
UTE:
Hajek – Zalavári (1), Maklári (1), Kovács V. L., Sweeney, Dömötör – Horváth A., Bereczki, Reiter, Pichler, Farkas L. S. – Vecaj, Sommer, Németh P., Virág Csaba, Coleman – Ványi, Szirányi D. 1. Edző: Ancsin János
Kiállítások:
12, ill. 12 perc

HSC CSÍKSZEREDA (romániai)–FERENCVÁROS B. ESMTK 2–6 (0–3, 1–2, 1–1)
Csíkszereda,
950 néző. V: Gergely L. (romániai), Toparceanu, Butucel (mindkettő román), Máthé I (romániai)
CSÍKSZEREDA:
Kozuch (Ruczuj) – Hruby (1), Góga, Curilla, Becze T., Novák 1 (1) – Bors, Flinta, Szőcs, Moldován, Molnár Zsombor – Adorján 1, Papp Sz., Farkas T., Molnár Zoltán, Mihály E. (1) – Salló, Nagy I. – Péter L., Bíró O., Bíró T. Edző: Gál Sándor
FTC:
Meravy – Géczi, Ölander (1), Feil (1), Borbás, Dancsfalvi (1) – Mestyán, Győri, Fodor Cs. 1 (1), Pál Z., Potila (1) – Lencsés 1, Wéber, Sijka 2 (1), Vaszjunyin 1 (1), Ojanen 1 (1) – Papp Cs. Edző: Dobos Tamás
Kiállítások:
8, ill. 14 perc
MESTERMÉRLEG
Gál Sándor: –
A legnagyobb hibás én vagyok a vereségben. Nem sikerült úgy felkészítenem a csapatot, ahogy kellett volna, de meg kell jegyezni, hogy a játékosok esze sem biztos, hogy ott járt, ahol kellett volna. Az első cserétől végig a Ferencváros uralta a mérkőzést, gyorsabbak, erősebbek voltak és jobban is akarták a győzelmet.
Dobos Tamás: –
Nagyon jól játszottunk. Az volt a szerencsénk, hogy a mérkőzés elején gyorsan „találtunk” három gólt, és rá tudtunk ülni az eredményre. A Csíkszeredának ki kellett nyílnia, mi pedig okosan, fegyelmezetten játszottunk.

CORONA 2010 BRASOV (romániai)–DAB.DOCLER 3–1 (2–1, 1–0, 0–0)
Brassó. V:
Lascar (román), Csomortáni, Sikó, Csata (mindhárom romániai)
BRASOV:
Polc – Wehrs 1, Nagy Cs., Antal Zs. (1), Petres, Bonar (2) – Mastaleriu, Hietamäki 1 (1), Zsók (1), Molnár Zsolt, Virág Csanád – Piszarenko 1, Gliga, Márton, Péter R., Saluga – Imecs, Bálint Zs., Péter Zs. Edző: Greg Lindqvist
DAB:
Kiss T. – Huba, Jabornik, Peterdi, Gröschl, Ladányi – Lindgren, Hüffner, Hurtaj, Somogyi, Azari – Nagy R., Erdélyi T, Szappanos, Pavuk, Papp V. – Szabados, Virág T., Hegyi Á. Z. 1, Kiss Á. (1). Edző: Stephan Lundh
Kiállítások:
16 + 10 perc fegyelmi (Virág Csanád), ill. 16 + 10 perc fegyelmi (Szappanos)
a Ferencváros ellen megszerezték első (igaz, hosszabbításos) sikerüket, az ott szerzett hét góllal szemben most egészen a 48. percig kellett várni, hogy egyáltalán betaláljon Érsekújváron a magyar csapat. Eddig azonban Pavel Kowalczyk vezérletével már hétszer is beköszönt a HC Nové Zámky, amely ráadásul Patrik Korytko révén a hajrában is betalált, és végül 8–1-re nyert az Újpest ellen.

A „zöldek” az újpesti zakó után szétlövésben legyőzték a bajnokot, most pedig Csíkszeredában is alaposan bekezdtek: Antti Ojanen már a harmadik percben megszerezte a vezetést, de 7:34-ig Lencsés Tamás és Dusán Sijka is eredményes volt, így villámgyorsan 3–0-ra ellépett a Ferencváros. A második felvonás elején Václav Novák révén szépített a házigazda ugyan, de erre újabb három ferencvárosi találat volt a válasz, így Adorján József gólja már csak a kozmetikázásra volt elég (2–6).

A nap legszorosabb mérkőzésére Brassóban került sor, ahol az ASC Corona Brasov Kevin Whers előnygóljával már a második percben vezetéshez jutott, és bár Hegyi Ádám a 17. minutumban egalizált, Juhamatti Hietamaki fórtalálatával így is a hazaiak várták előnnyel a második harmadot. Annak a legvégén ráadásul újra beköszönt a brassói együttes, és mivel a záró 20 percben újabb találat már nem esett, így a Dab.Docler sorozatban másodszor maradt alul (3–1).

JÉGKORONG MOL LIGA

M. NOVÉ ZÁMKY (szlovák)–ÚJPESTI TE 8–1 (3–0, 1–0, 4–1)
Érsekújvár,
1300 néző. V: Mayer G., Nagy A., Moravec (szlovák), Pálkövi
NOVÉ ZÁMKY:
Chovan (Krajcovic) – Kowalczyk 2, Siska, Frolik (2), Uram, Weissmann (1) – Sucharda, Hrudik, Podstavek (1), Caladi (1), Polcik (1) – Pavesic 1, Zajac, Korytko 2, O. Stefanka (1), Dubec 2 –Král, Púchovsky 1, Ruzicka (1), Uhnák (1). Edző: Ladislav Lubina
UTE:
Hajek – Zalavári (1), Maklári (1), Kovács V. L., Sweeney, Dömötör – Horváth A., Bereczki, Reiter, Pichler, Farkas L. S. – Vecaj, Sommer, Németh P., Virág Csaba, Coleman – Ványi, Szirányi D. 1. Edző: Ancsin János
Kiállítások:
12, ill. 12 perc

HSC CSÍKSZEREDA (romániai)–FERENCVÁROS B. ESMTK 2–6 (0–3, 1–2, 1–1)
Csíkszereda,
950 néző. V: Gergely L. (romániai), Toparceanu, Butucel (mindkettő román), Máthé I (romániai)
CSÍKSZEREDA:
Kozuch (Ruczuj) – Hruby (1), Góga, Curilla, Becze T., Novák 1 (1) – Bors, Flinta, Szőcs, Moldován, Molnár Zsombor – Adorján 1, Papp Sz., Farkas T., Molnár Zoltán, Mihály E. (1) – Salló, Nagy I. – Péter L., Bíró O., Bíró T. Edző: Gál Sándor
FTC:
Meravy – Géczi, Ölander (1), Feil (1), Borbás, Dancsfalvi (1) – Mestyán, Győri, Fodor Cs. 1 (1), Pál Z., Potila (1) – Lencsés 1, Wéber, Sijka 2 (1), Vaszjunyin 1 (1), Ojanen 1 (1) – Papp Cs. Edző: Dobos Tamás
Kiállítások:
8, ill. 14 perc
MESTERMÉRLEG
Gál Sándor: –
A legnagyobb hibás én vagyok a vereségben. Nem sikerült úgy felkészítenem a csapatot, ahogy kellett volna, de meg kell jegyezni, hogy a játékosok esze sem biztos, hogy ott járt, ahol kellett volna. Az első cserétől végig a Ferencváros uralta a mérkőzést, gyorsabbak, erősebbek voltak és jobban is akarták a győzelmet.
Dobos Tamás: –
Nagyon jól játszottunk. Az volt a szerencsénk, hogy a mérkőzés elején gyorsan „találtunk” három gólt, és rá tudtunk ülni az eredményre. A Csíkszeredának ki kellett nyílnia, mi pedig okosan, fegyelmezetten játszottunk.

CORONA 2010 BRASOV (romániai)–DAB.DOCLER 3–1 (2–1, 1–0, 0–0)
Brassó. V:
Lascar (román), Csomortáni, Sikó, Csata (mindhárom romániai)
BRASOV:
Polc – Wehrs 1, Nagy Cs., Antal Zs. (1), Petres, Bonar (2) – Mastaleriu, Hietamäki 1 (1), Zsók (1), Molnár Zsolt, Virág Csanád – Piszarenko 1, Gliga, Márton, Péter R., Saluga – Imecs, Bálint Zs., Péter Zs. Edző: Greg Lindqvist
DAB:
Kiss T. – Huba, Jabornik, Peterdi, Gröschl, Ladányi – Lindgren, Hüffner, Hurtaj, Somogyi, Azari – Nagy R., Erdélyi T, Szappanos, Pavuk, Papp V. – Szabados, Virág T., Hegyi Á. Z. 1, Kiss Á. (1). Edző: Stephan Lundh
Kiállítások:
16 + 10 perc fegyelmi (Virág Csanád), ill. 16 + 10 perc fegyelmi (Szappanos)

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. ASC Corona Brasov 20 11 4 5 72–59 +13 37
2. Dab.Docler 18 10 2 1 5 74–46 +28 35
3. HC Nové Zámky 18 10 1 3 4 75–55 +20 35
4. Miskolci Jegesmedvék 20 7 6 1 6 74–62 +12 34
5. Ferencváros Budapest ESMTK 20 7 2 4 7 87–81 +6 29
6. HSC Csíkszereda 18 7 3 1 7 51–55 –4 28
7. UTE 20 1 1 18 31–106 –75 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik