Sofron István: Törött kézzel is játszanék

Vágólapra másolva!
2011.04.18. 10:01
null
A mieink ünnepelhettek a hollandok elleni meccs után (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar jégkorong-válogatott magabiztos, 7–3-es győzelemmel kezdte a hazai rendezésű divízió 1-es világbajnokságot Hollandia ellen. Ted Sator, a mieink szövetségi kapitánya elismerte, számított rá, hogy az első percekben nem remekel majd csapata, de örül, hogy belerázódtunk a meccsbe. Ma este a dél-koreaiakkal csap össze a magyar együttes, amelyben a tegnap pihenő Szuper Levente véd.

A magyar csapat 7–3-ra legyőzte a holland jégkorong-válogatottat, de a vendégek szövetségi kapitánya, Tommi Hartogs a négygólos vereség ellenére úgy véli, jól kezdte a mérkőzést együttese.

„Nem hiszem, hogy olyan rosszul kezdtünk volna, mert az első nyolc-kilenc percben jók voltunk. Aztán viszont valóban megbüntettek minket a magyarok" – jelentette ki Tommie Hartogs.

SATOR: CSODA LENNE, HA BARTALIS JÁTSZHATNA

Mint beszámoltunk róla, Bartalis István szerencsétlen bokasérülést szenvedett a hollandok elleni meccs előtt, és be kellett gipszelni a bokáját.

 

„Ilyen az élet. Általában a sérülések meccs közben történnek, de Bartalis István ezúttal már a kezdés előtt kidőlt, amikor a srácok fociztak. De helyesnek bizonyult a döntésünk, hogy nyolc védő helyett 13 csatárral nevezzünk a vb-re, volt centertartalékunk, és tudtuk kezelni a kialakult helyzetet. A feljebb lépő Galanisz Nikandrosz például remekül teljesített" – mondta Ted Sator, aki szerint csoda lenne, ha Bartalis játszhatna a vb-n, de ha az orvosok játékra alkalmasnak találják, akkor a kapitány lehetőséget ad a játékosnak.

A mieinket irányító Ted Sator egyetértett kollégájával: számított rá, hogy a találkozó elején nem játszik majd olyan jól a magyar csapat, és a kapitány szerint sokat jelentett, hogy időben megszereztük a vezetést.

„Számítottam rá, hogy gyengén kezdünk. Hazai versenyeken, telt ház előtt, néhány újonccal – előfordul az ilyesmi, még ha nem is tetszett. Egyetértek a kollégámmal, szerencsések voltunk, hogy megszereztük a vezetést az első percek után. De miután átlendültünk az elején, belerázódtunk a meccsbe" – mondta Ted Sator a Nemzeti Sportnak, aki hozzátette, bár Hetényi Zoltán remekelt, ma este Szuper Levente védi a mieink kapuját.

„Nincs egyes és kettes számú kapusunk, csak A és B. Azt sem tudom megmondani, hogy pénteken melyikük véd majd. A lényeg, hogy mindketten kiválóak, nyugodt szívvel jelölhetem kezdőnek bármelyiküket."

A hollandok ellen két gólt szerző Sofron István elmondta, örül, hogy jól működött a mieink támadósora, de úgy érzi, még van miben javulnia.

„Ez a mérkőzés jól sült el, az egész meccset a kezünkben tartottuk. Nagyon jól működött a sorunk, örülök, hogy bejöttek a lövések, és sikerült két gólt szereznem. Néhány ziccerben azonban rossz megoldást választottam. Ebben azért mindenképpen javulnom kell a következő mérkőzésre" – mondta Sofron a Nemzeti Sportnak, aki az egyik helyzete után lentmaradt a jégen.

„Csináltam egy cselt a kapu előtt, és kaptam egy medvepuszit, ami most akkor is iszonyatosan fáj, ha csak egy ujjal érnek hozzá. A második szünetben le is kellett gyúratnom, de remélem, hétfőig rendbe jön, mert mindenképpen játszani szeretnék Dél-Korea ellen. Az meg sem fordult a fejemben, hogy pihenőt kérjek, ilyen közönség előtt a világbajnokságon törött kézzel is játszanék. Egyébként pedig ilyenkor korcsolyázni kell ahhoz, hogy a vérömleny ne duzzadjon még nagyobbra. Amúgy pedig azért is ment ilyen jól a játék, mert az egyik fehérvári barátomtól kaptam egy új karkötőt, ami szerencsét hozott."

A magyar válogatott ma 19.30 órakor csap össze Dél-Koreával. A mérkőzésről élő, szöveges tudósítással jelentkezünk oldalunkon.

"TÚL JÓL KEZDTÜNK!" – VIDEOINTERJÚK

 

DIVÍZIÓ 1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, A-CSOPORT, BUDAPEST
CSAPATOK
JÁTÉKOSOK
ESEMÉNYNAPTÁR
TABELLA
A MAGYAR VÁLOGATOTT
TUDÓSÍTÁSOK
EMLÉKEZTETŐ
DIVÍZIÓ 1-ES JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 7–3 (4–0, 1–2, 2–1)
Papp László Budapest Sportaréna, 8000 néző. V: H. Dumas, P. Dehaen, N. Fluri (amerikaiak)
MAGYARORSZÁG: Hetényi – Horváth A., Tokaji, Vas M., Ladányi, Sofron – Hegyi Á., Pozsgai, Kóger, Vas J., Galanisz – Orbán, Sille, Kovács Cs., Sikorcin, Palkovics – Szélig, Benk, Holéczy, Magosi. Szövetségi kapitány: Ted Sator
HOLLANDIA: Groeneveld – Brandasu, Willemse, Van den Huevel, Teunissen, Hagemeijer – Dalhuisen, Tummers, Van Schagen, Schaafmsa, Demelinne – De Jong, Van Oorschot, Van Sloun, Bruijsten, Kars – Hendriks, Wurm, Bastings, Houkes, Dijkstra. Szövetségi kapitány: Tommie Hartogs
Gólszerzők: 13:53 Sikorcin (Palkovics, Kovács Cs., 1–0), 15:56 Horváth A. (Vas M., Ladányi – ee. , 2–0), 17:13 Kovács Cs. (Orbán, Sikorcin, 3–0), 18:12 Sofron (Tokaji, Horváth A., 4–0), 28:35 Sofron (Horváth A., Ladányi – ee., 50), 31:07 Hagemeijer (51), 32:05 Van Schagen (Schaafsma, Van Oorschot – ee., 5–2), 43:59 Vas M. (Sofron, Ladányi, 6–2), 55:43 Vas J. (Galanisz, 7–2), 58:56 Van den Huevel (Teunissen, De Jong, 7–3)
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Spanyolország–Olaszország 0–2 (0–0, 0–1, 0–1)
Szabadnapos: Dél-Korea

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik