Ladányi, Peterdi és Vas Márton az Alba Volán 19-hez szerződött

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.06.10. 12:22
Hétből négy biztos: Ladányi Balázs, Peterdi Imre és Vas Márton az Alba Volán 19-ben folytatja, akárcsak Mihály Árpád. Kóger Dániel a hónap végén válaszol, Magosi Bálint és Vas János viszont nem szerződik a magyar bajnokhoz.
Peterdiék a Volánban folytatják
Fotó: Mirkó István (archív)
Peterdiék a Volánban folytatják
Peterdiék a Volánban folytatják
Fotó: Mirkó István (archív)
Peterdiék a Volánban folytatják

Ami tegnap csak valószínűnek tűnt, az immáron valóság: Ladányi Balázs, Peterdi Imre és Vas Márton az Alba Volán 19-ben folytatja.

Május 20-án, a klub évadzáró-évadnyitó sajtótájékoztatóján Ocskay Gábor szakosztály-igazgató az új edző, az 53 éves finn Jarmo Tolvanen bemutatása után elsorolta a kiszemelteket, a listán Kóger Dániel, Ladányi, Magosi Bálint, Mihály Árpád, Peterdi, Vas János és Vas Márton is szerepelt. A hetesből a válogatott második sora leigazolása tűnt a potenciálisan legnagyobb fogásnak. Ladányi azonban a Nemzeti Sport Magazinnak elmondta, csak akkor jön haza, ha többet kap, mint kinn, mert itthon sokan sokat tettek azért, hogy ne akarjon visszatérni.

Ezzel úgy tűnt, a trió szerződtetéséből nem lesz semmi, mivel Ladányi volt a történet kulcsfigurája, Peterdi átigazolása legalábbis egyértelműen az ő érkezéséhez volt kötve. Aztán kiderült, hogy a Briancon is kénytelen visszafogni költségvetését, így Ladányi és a többiek fizetése is csökkenne.

Ladányi ezek után elvből sem maradt volna, és mert Vas Márton már szezon közben sem érezte túl jól magát a francia bajnoki ezüstérmesnél, úgy döntöttek: hazatérnek. Innen pedig már csak egy lépés volt a teljes csatársor összerakása: a DAB.Doclernél lejárt Peterdi szerződése, így szabadon igazolható volt, és tegnap el is fogadta Ocskay ajánlatát. Ladányi és Vas már a napokban is Székesfehérváron tartózkodott: a szélső ott gyógytornáztatja nemrég műtött térdét, a center pedig elkezdte a csapattal a szárazedzéseket.

Ugyanígy tett Kóger Dániel is, aki az előző szezonban a Red Bull Salzburg keretéhez tartozott: neki a hónap végéig kell eldöntenie, visszatér-e nevelőegyesületébe, az Alba Volánba.

Mihály Árpád története sem volt egyszerű. Miután a HC Csíkszereda elveszítette egyik főtámogatóját a sportfinanszírozásból kiszálló Kurkó János György személyében, a másik főszponzor, Csató Kovács Imre úgy döntött, külföldön keres csapatot az általa menedzselt balszélsőnek, és mivel az AV19 már az előző szezonban is érdeklődött Mihály iránt, úgy tűnt, összeáll a kép.

Csakhogy a játékos vacillált az ajánlaton, de tegnap este ő is elhatározta magát, így az Ocskay által elképzelt Palkovics Krisztián, Nathan Martz, Mihály és a Ladányi, Vas M., Peterdi sorok is megvalósulni látszanak.

Ami a többi kiszemeltet illeti: Magosi élő szerződése miatt marad Újvárosban, Vas János pedig feltehetőleg külföldön folytatja.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik