Kóger és Ladányi vezetésével győzött a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2009.04.06. 22:02
A norvégok elleni páros meccs első felvonásával folytatódott a hetven év után ismét az elit világbajnokságára készülő magyar jégkorong-válogatott felkészülése, az ellenfél ezúttal Norvégia volt. A felkészülését Finnország ellen múlt héten győzelemmel kezdő magyar csapat ezúttal is igen erős ellenféllel szemben aratott szétlövéses győzelmet.
Kóger (12) és a csapat joggal örülhetett
Fotó: Mirkó István
Kóger (12) és a csapat joggal örülhetett
Kóger (12) és a csapat joggal örülhetett
Fotó: Mirkó István
Kóger (12) és a csapat joggal örülhetett

Miután a finnek elleni, szétlövéssel megnyert találkozón teltház, 9000 néző biztatta a magyar csapatot, most, a norvégok ellen némi meglepetésre nem kelt el minden jegy – a káposztásmegyeri Jégcsarnokban úgy 500 szék üresen maradt.

A válogatottban ez alkalommal már szerepet kapott a francia Briancon csapatából hazatérő trió: Ladányi Balázs, Szélig Viktor és Vas Márton is, a kapuba a 6–0-ra elvesztett második finn meccs után visszatért Szuper Levente, cseréje Budai Krisztián lett.

A mieink hamar nagy esélyt kaptak a vezetés megszerzésére, a harmadik percben már kettős előnyben küzdhettek, de a norvégok kiváló védekezéssel és Grotnes kapus védéseinek köszönhetően túlélték az öt a három elleni játékot.

Ez aztán olyan nagy lökést adott nekik, hogy gyakorlatilag első valamire való kapura lövésükből gól született, igaz kellett hozzá némi szerencse is: Ask szinte az alapvonalról volt eredményes.

A mieink játékával a folytatásban sem volt gond, érezhető volt, hogy hamarosan sikerül majd az egyenlítés, ám az utolsó passzok rendre félresikerültek, vagy, Grotnes volt elemében, így a vendégek előnyben mehettek az első szünetre.

A második harmad azonban rendhagyóan kezdődött, miután a mieink késve érkeztek vissza a pihenőről, ami miatt emberhátrányba kerültünk. A kissé sok szabálytalansággal játszó norvégok mindössze 28 másodpercig tudtak előnyben játszani, három perc játék után pedig már kettős előnyben játszhatott Pat Cortina csapata.

Ezt alig tíz másodperc alatt sikerült kihasználni: Horváth András talált be Ladányi passzát követően. Az előkészítő Ladányi aztán alig két perc múlva maga is feliratkozott a gólszerzők közé: éppen előnybe került a magyar csapat, amikor a bulit követően Ladányi a kék vonalról bődületes bombagólt lőtt.

Miután hátrányból fordítani tudott a magyar csapat, nyílttá vált a küzdelem: mindkét kapu előtt felváltva alakultak ki a helyzetek, amelyből a második szünetig mindkét alakulat egyet váltott gólra.

Előbb Kóger Dániel szerezte meg első gólját a nemzeti csapatban – Szuper hosszú indítása után Ladányi passzát vágta be a kiszolgáltatott Grotnes mellett a norvég kapuba –, ám 50 másodperccel a harmad vége előtt Andreas Martinsen egyenlíteni tudott – egy, a plexiről visszapattanó korongot helyezett el Szuper ketrecében.

A záróharmadban aztán újfent nagyon rákapcsolt a magyar csapat és mindent igyekezett megtenni, hogy újabb góllal szolgálja ki a szurkolókat. Olyannyira, hogy a játékrész elején Fekete, később Peterdi többször is egész közel járt a negyedik magyar találathoz, jóval közelebb, mint amennyire a norvégok voltak az egyenlítéshez.

Az utolsó öt percre fordulva viszont egy pillanatnyi rövidzárlat és egy újabb szerencsés találat után mégis egyenlítettek a vendégek, végül pedig még a mieink lélegezhettek fel, amikor megszólalt a 60 perc végét jelző dudaszó.

A ráadásban a négy a négy elleni öt perc során nem született újabb találat, így a finnek elleni első meccshez hasonlóan alakult ez a találkozó is: szétlövés döntött.

Ezt a norvégok kezdték, Ask után Peterdi is betalált, majd a kapusok köre következett, Szuper és Grotnes is védett. A végén Thoresen a kapuvasat találta el, aztán érkezett Kóger Dániel, aki hidegvérrel lőtt Grotnes kapujába. Ezzel a magyar válogatott ugyanúgy 3–3 után szétlövéssel győzte le a norvégokat, ahogy a finneket négy napja.

JÉGKORONG

VB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG –NORVÉGIA 4–3 (0–1, 3–1, 0–1, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Káposztásmegyer, 2000 néző Vezette: Babic, Nagy A., Bedő
MAGYARORSZÁG: Szuper (1) – Horváth A. 1, TOKAJI, Palkovics, Fekete, Vas J. – Svasznek, Sille, LADÁNYI 1 (1), VAS M. (2), Peterdi (1) – Ondrejcík, Ennaffati, Fodor Sz., Holéczy, Benk – Kangyal, Szélig, Sofron, Nagy G., Kiss Á. – Borbás, KÓGER 2. Szövetségi kapitány: Pat Cortina
NORVÉGIA: Grotnes – Trygg 1, Jakobsen, P. Thoresen, Hansen, Skröder (1) – Myrvold, Kaunismäki, YLVEN, ASK 1 (1), Aasen (1) – Östli, Rindal, Wehn, Skadsdammen, K. Forsberg – ESPELAND (2), Hesbrathen, Olimb, Martinsen 1. Szövetségi kapitány: Roy Johansen
Kiállítások: 12, ill. 20 perc
MESTERMÉRLEG
Pat Cortina: – Az volt a fontos, hogy keményen játsszunk, ezt megtettük. Mindenki tudta, mi a dolga, elégedett vagyok a győzelemmel.
Roy Johansen: – Ez volt az első tesztmeccsünk, a fiataljaink jól játszottak, kemény találkozón értünk el jó eredményt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik