A sírból hozta vissza az első meccset a Montreal Canadiens

Vágólapra másolva!
2008.04.25. 08:03
Megkezdődtek az észak-amerikai profi jégkorongliga rájátszásának főcsoport-elődöntői, és már hoztak is egy drámai ütközetet: a Philadelphia fél percre volt a győzelemtől, mikor a Canadiens kiegyenlített, majd a montrealiak meg is nyerték a mérkőzést hosszabbításban. A nyugati elődöntőben elsősorban Johan Franzen duplájának köszönhetően győzött a Red Wings az Avalanche ellen.
A vesztes magánya, no meg a kitörő öröm: a Habs elképesztő meccsen fordított a Flyers ellen
Fotó: Reuters/Shaun Best
A vesztes magánya, no meg a kitörő öröm: a Habs elképesztő meccsen fordított a Flyers ellen
A vesztes magánya, no meg a kitörő öröm: a Habs elképesztő meccsen fordított a Flyers ellen
Fotó: Reuters/Shaun Best
A vesztes magánya, no meg a kitörő öröm: a Habs elképesztő meccsen fordított a Flyers ellen

2–0-s, majd 3–2-es vezetés, utóbbi 29 másodperccel a vége előtt. Mégsem volt elég.

Hihetetlen izgalmakat hozott a keleti főcsoport-elődöntőben az első Montreal–Philadelphia vezetés, és a vendégek óriási lehetőséget hagytak ki, így nem tudtak rögtön helyzeti előnybe kerülni.

A mérkőzés pedig álomszerűen indult a Flyersnek: a Montreal kitűnő hátvédje, Patrice Brisebois szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába továbbította Umberger belőtt korongját, majd még az első harmad vége előtt Jim Dowd megduplázta a vendégek előnyét.

Az ellencsapás a második harmadban jött: a feltüzelt Canadiens Kosztyicin góljával szépített, Kovaljov emberhátrányos gólja pedig már az egyenlítést jelentette.

A Philadelphiának erre is volt válasza: Lupul emberelőnyből villámgyorsan vezetést szerzett a harmadik harmad elején, és a Flyers őrizgette is a 3–2-t, egészen a végsőkig.

Fél perccel a vége előtt azonban Saku Koivu létfontosságú bulit nyert, Kovaljov meg a keresztvas alá zúzta a korongot, így az utolsó percben már 6 a 4 ellen támadó Habs kiharcolta a hosszabbítást.

A hirtelen halál pedig hirtelen meg is érkezett: Tom Kostopoulos saját kipattanóját értékesítette a 48. másodpercben, így a Canadiens hívei sírból visszahozott győzelemnek örülhettek.

Nyugaton hagyományosan túlfűtött rangadókat szokott vívni a Detroit és a Colorado, és erre a házigazdák rá is játszottak, megmutatva a kivetítőn a legkeményebb pillanatokat az elmúlt évekből.

Ehhez képest a meccs minden különösebb incidens nélkül zajlott: a Colorado vezető gólját a Detroit „háromszor adta vissza” még az első harmadban, Johan Franzen második találata után pedig 4–1-nél már magabiztos volt a hazai előny.

Az Avalanche hosszú hajrát indítva visszakapaszkodott 4–3-ra, de képtelen volt betalálni a záró játékrészben, így az első derbit a Red Wings nyerte meg.

„Lehúzta a rolót, mikor nagyon kellett a végén” – dicsérte az utolsó harmadban fontos védéseket bemutató Chris Osgoodot edzője, Mike Babcock.

Ez volt zsinórban a Colorado hatodik elvesztett főcsoport-elődöntő mérkőzése, a Red Wings pedig hazai pályán még hibátlan ebben a rájátszásban. A második mérkőzésre feltehetően visszatér az Avalanche svéd szupersztárja, Peter Forsberg, aki húzódás miatt hagyta ki a nyitó ütközetet.

NHL, RÁJÁTSZÁS

KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Montreal Canadiens–Philadelphia Flyers 4–3 h.u.
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1–0 a Canadiensnek

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Detroit Red Wings–Colorado Avalanche 4–3
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1–0 a Red Wingsnek
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik