Pronger nélkül is egyenlíteni tudtak a Kacsák a negyedik meccsen

Vágólapra másolva!
2007.05.18. 08:37
Az NHL Nyugati-főcsoportbeli döntőjének negyedik mérkőzésen 5-3-ra nyert az Anaheim Ducks hazai környezetben a Detroit Red Wings ellen, ezzel 2-2-re alakították a párosítás állását a Kacsák. A kaliforniakat az egymeccses eltiltását töltő Pronger hiánya sem hátráltatta, és az utolsó harmadban eldöntötték a találkozót. Folytatás vasárnap Detroitban.
Getzlaf (balra) és társai gólöröme a harmadik harmadban
Getzlaf (balra) és társai gólöröme a harmadik harmadban
Getzlaf (balra) és társai gólöröme a harmadik harmadban
Getzlaf (balra) és társai gólöröme a harmadik harmadban

Az Anaheim nagyszerűen kezdte az összecsapást, az első nyolc kapuralövésükből háromszor eredményesek voltak a Kacsák Dominik Hasek kapussal szemben, akinek kapuját az egész meccs során csupán 22 lövés érte.

3-1-es első harmaddal zártak a hazaiak, ám ezután magára talált a Red Wings és Bertuzzi, ill. Cleary emberelőnyös találataival ki tudtak egyenlíteni a második játékrész végére.

A kaliforniaiak azonban legjobb védőjük, az elitiltását töltő Chris Pronger hiányát, és egy kínosra sikeredett harmadik mérkőzés emlékét is félretéve tudtak megújulni, és remek védekezésüknek, ill. Getzlar harmadik harmad elején szerzett döntő góljának köszönhetően végül megszerezték második győzelmüket.

Ryan Getzlaf az alapszakasz legtermékenyebb anaheimi csatárának, Selanne-nak a passzából volt eredményes, akinek nagy megkönnyebbülést jelenthetett csütörtök esti produkciója, hiszen öt mérkőzés után talált először kapuba, és hét meccset követően adott gólpasszt, ráadásul kettőt is.

Az Anaheim ötödik találatát a 2004/05-ös szezont a Ferencváros csapatánál töltő kanadai Rob Niedermayer szerezte, akinek nem volt nehéz dolga az üres kapuba találni egy perccel a mérkőzés vége előtt. A következő összecsapást vasárnap rendezik Detroitban.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG (NHL)

RÁJÁTSZÁS, NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Anaheim Ducks – Detroit Red Wings 5-3 (3-1, 0-2, 2-0)
Gólszerzők: Corey Perry (1:37), Ric Jackman (11:46, ee. Ryan Getzlaf, Teemu Selanne), Teemu Selanne (18:31, Todd Marchant, Francois Beauchemin), Ryan Getzlaf (45:24, ee. Teemu Selanne, Francois Beauchemin), Rob Niedermayer (58:52, üres kapura, Travis Moen, Scott Niedermayer), ill. Daniel Cleary (3:29, Chris Chelios), Todd Bertuzzi (27:48, ee.Robert Lang, Daniel Cleary), Daniel Cleary (35:36, ee. Todd Bertuzzi, Mikael Samuelsson)
Az állás: 2-2.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik