Vb 2014: Zico a brazil futball reformját követeli

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.16. 12:32
A világbajnoki kudarc után a brazil labdarúgás átfogó reformját követeli Zico, a dél-amerikaiak legendás futballistája.

„Ideje alázatot mutatni és a nulláról újrakezdeni” – nyilatkozta a 61 éves korábbi játékos a német Sport Bild lapnak. Hozzátette: sok helyről hallja, hogy csak egy kisiklás volt a németek elleni 1–7 az elődöntőben, és mindegy, hogy egy vagy hét gólt kapott a nemzeti csapat.

A Katarban edzősködő, játékosként 71-szeres válogatott szakember szerint viszont ez elfogadhatatlan, úgy vélte, nem takargathatják tovább, hogy változásokra van szükség.

A korábban japán és iraki szövetségi kapitányként is dolgozó Zico azt javasolta a brazil szövetségnek, hogy Németországról vegyen példát.

„A 2000-es Eb-fiaskó után a németek teljesen átalakították a képzési rendszert, nekünk is ugyanígy kellene állnunk a tehetséggondozáshoz” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik