Vb 2014: mégis bement az első kimaradt holland tizenegyes?

2014.07.11. 00:26
null
Vlaar kihagyta az első holland tizenegyest. Vagy mégsem? (Fotó: Reuters)
Különböző kameraszögekből készült videofelvételek alapján felmerült a kérdés, vajon helyesen nem ítélt gólt a játékvezető Ron Vlaar kihagyott tizenegyesénél Argentína ellen?



Mint ismert, Argentína 0–0-s döntetlent ért el Hollandia ellen a vb-elődöntőben, majd tizenegyespárbajban kiejtette Louis van Gaalékat. A hollandoknál többek között az elsőként rúgó Ron Vlaar is kihagyta saját büntetőjét. Vagy mégsem?

A mérkőzés másnapján a neten több videofelvétel is megjelent, amelyeket a televíziós közvetítésekben nem láthattunk. Ezek alapján a közösségi oldalokon több felhasználó is azt írta, Vlaar lövése – amit Sergio Romero kapus kivédett – végül visszapörgött a kapuba, s áthaladt a gólvonalon. Persze a felvételek minőségéből és a kamerállások szögéből nem lehet egyértelműen megmondani, mi az igazság. Ha objektíven nézzük az esetet, némely felvételen jól kivehető, Vlaar válla hozzáér a kipattanó labdához, így nem kérdés, Cüneyt Cakir játékvezető helyesen nem ítélt gólt.

De tudják mit, inkább döntsék el önök!

SZAVAZÁS

Ön szerint Vlaar tizenegyesénél gólt kellett volna ítélni?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek

Argentínában Lionel Scaloni kapitány meggyőzése a legfontosabb feladat

Foci vb 2026
8 órája

Félelem és reszketés az Aztékban; argentin feltámadások – a világbajnokság 5+1 legjobb meccse

Foci vb 2026
Tegnap, 15:47

Emiliano Martínez fontolgatja, hogy visszavonul az argentin válogatottól

Foci vb 2026
Tegnap, 14:21

Fájdalommal, de büszkén – Paredes először posztolt, de mintha bunyó nem is lett volna

Foci vb 2026
Tegnap, 13:37

Messi nélkül tértek haza, de a foghíjas argentin delegációt is vörös szőnyeg fogadta

Foci vb 2026
Tegnap, 10:52

Hősök térhettek haza New Yorkból is! – Argentína az újságíró szemével

Foci vb 2026
Tegnap, 8:02

„A fájdalom hatalmas, időbe telik, mire ez a seb begyógyul” – Messi az elvesztett vb-döntő után

Foci vb 2026
2026.07.20. 20:02

Sportszerűség a köbön: Unai Simón egyesével pacsizott le a földön búsongó argentinokkal

Foci vb 2026
2026.07.20. 16:53