Vb 2014: kétbusznyi magyar lehet ott Brazíliában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.11. 08:17
Szíjjártó Csaba brazíliai nagykövet szerint nagyjából kétbusznyi honfitársunk lehet ott a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságon.

„A FIFA-tól kapott tájékoztatás szerint háromszáz jegyet adtak el magyar állampolgároknak – mondta a Nemzeti Sport kiküldött tudósítójának Sao Paulóban Szíjjártó Csaba, Magyarország brazíliai nagykövete. – Ha fejenként három jeggyel számolunk, azt jelenti, hogy körülbelül száz ember érkezik. Úgy is mondhatom, durván kétbusznyian jönnek."Szíjjártó Csaba, Magyarország brazíliai nagykövete. – Ha fejenként három jeggyel számolunk, azt jelenti, hogy körülbelül száz ember érkezik. Úgy is mondhatom, durván kétbusznyian jönnek."

A nagykövet beszélt a brazil válogatottra irányuló figyelemről is:

„A lelkesedés óriási, elég bekapcsolni a televíziót, hogy meggyőződjön róla az ember. Viszont van egy érdekes jelenség, amelyre a régóta itt élő barátaim hívták fel a figyelmemet. Amíg a korábbi világbajnokságok előtt már hetekkel, hónapokkal fellobogózták az erkélyeket, brazil zászlót akasztottak a visszapillantó tükrökre, és az utcákon is mindenütt a nemzeti színek virítottak, most az számít kivételnek, ha valaki így tesz. Bizony, a tüntetések miatt sokan félnek, hogy bántják a kocsijukat, ha brazil zászlót vagy valamilyen vébés jelképet raknak ki rá."

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJÁK A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik