Romário: Talán még a csoportból sem jutunk tovább

Vágólapra másolva!
2011.12.23. 17:41
null
Romário csak a fejét fogja, ha a mostani brazil válogatottra gondol (Fotó: Action Images)
Címkék
A manapság a Brazil Szocialista Párt képviselőjeként tevékenykedő Romário szerint a házigazda brazil válogatottnak nagyot kell javulnia a 2014-es labdarúgó-vb-ig, különben nem sok jóra számíthat. A korábbi klasszis keményen bírálta a nemzetközi szövetséget is.

 

Romáriót nem nyűgözte le a brazil válogatott utóbbi időben nyújtott teljesítménye, szerinte ilyen játékkal nincs esély rá, hogy a selecao 2014-ben hazai környezetben begyűjtse a hatodik világbajnoki címét.

„Ha Brazília úgy játszik majd, mint mostanában, azzal a csoportból való továbbjutását is kockára teszi” – nyilatkozta az egykori gólkirály az O Globónak.

A brazil szervezők feje jelenleg nem a nemzeti csapat formája, sokkal inkább a FIFA által rájuk nehezedő nyomás miatt fáj. A nemzetközi szövetség nem látja biztosítottnak, hogy a stadionok felújításával és építésével, valamint az infrastrukturális fejlesztésekkel időben végez a rendező ország. Romário nincs túl jó véleménnyel a FIFA-ról.

„A FIFA megpróbálja sárba tiporni a szuverenitásunkat, meg akarja mondani, hogyan irányítsuk az országot. Szerencsére vannak még olyan küldöttei, akik úgy gondolkodnak, mint én” – nyilatkozta a 45 éves korábbi világbajnok, aki számos brazil csapat mellett Európában megfordult többek között a PSV-ben, a Barcelonában és a Valenciában is.

A Romário által bírált Nemzetközi Labdarúgó-szövetség november elején figyelmeztette Brazíliát, hogy gyorsítsa fel az előkészületeket, valamint vonakodva bár, de elfogadta, hogy a diákok, valamint a 60 éven felüliek féláron vehessenek jegyeket a vb mérkőzéseire.

A brazil sportminiszter, Aldo Rebelo decemberben mindenkit megnyugtatott, hogy a torna összecsapásainak otthont adó 12 stadionnal a terveknek megfelelően elkészülnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik