Futballremek: látványos meccsen iksz a brazil-olaszon

Vágólapra másolva!
2013.03.21. 20:24
null
Látványos jelenetekben nem volt hiány a brazil–olaszon – és gólokban sem (fotó: Reuters)
A brazil és az olasz labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott egymással Genfben. A remek színvonalú összecsapás első félidejében hiába az olasz fölény, a brazilok használták ki helyzeteiket, és Fred, illetve Oscar találata után megnyugtató előnyhöz jutottak. A második játékrészben gyorsan egyenlítettek az olaszok, miután Daniele De Rossi és Mario Balotelli is szép gólt szerzett. A találkozó utolsó húsz percére esett vissza csak vissza az iram, mivel a sok csere megtörte a csapatok lendületét. Támadásban mindkét válogatottnak voltak biztató momentumai, a védekezésen azonban jócskán van mit csiszolni.

ÖSSZEFOGLALÓ

Remek mérkőzést hozott Genfben a brazil–olasz találkozó. Az első félidőben a brazilok védelmét – különösen a szélről érkező beindulásokkal – rengetegszer megbontották az olaszok, ám Júlio César jól védett és olykor a szerencsével sem állt hadilábon, a túloldalon pedig szinte a „semmiből” érkezett Fred gólja. Ráadásul egy szépen végigvitt dél-amerikai kontra – és remek Neymar-gólpassz – után Oscar kettőre növelte az előnyt, és úgy tűnt, az olaszokat „megcsípte” a gyorsan bekapott két gól.

Ehhez képest Cesare Prandelli csapata a második félidő elején gyorsan ki tudta használni a brazilokra gyakorolt jelentős nyomást, és bő tíz perc alatt egalizált. Egy szögletnél amatőr helyezkedést mutatott be az egész brazil védelem, Daniele De Rossi pedig mutatós mozdulattal ismerte fel a helyzetet. Nem sokkal később Mario Balotelli használta ki, hogy hiába támad egyedül a kapu felé, a védők behátrálnak, és 20 méterről bombagóllal egyenlített.

Mindkét előtt megvoltak a helyzetek, hogy megnyerjék a meccset: az egyik oldalon például Hulk ziccerben elhagyta (!) a labdát, míg a másikon Dante mentett nagyot a meccs talán legjobbjának bizonyuló Balotellivel szemben. Gól nem született már, az utolsó húsz percben a tömeges cserék és a sárga lapok széttördelték a játékot, azonban összességében így is remek meccsen született 2–2-es döntetlen. A brazilok az oroszokkal folytatják hétfőn, míg az olaszok Máltával kedden.

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Egy világbajnoki döntő (1994), egy Konföderációs-kupa-mérkőzés (2009) és három felkészülési találkozó (1989, 1997, 2009). Ennyi mérkőzést játszott egymással az olasz és a brazil válogatott azóta, hogy előbbi az 1982-es spanyolországi vb-n, máig emlékezetes módon – Paolo Rossi triplájával – 3–2-re legyőzte utóbbit. Ez volt a squadra azzurra utolsó győzelme a selecao felett: azóta európai szempontból három vereség és két döntetlen a mérleg, ráadásul utóbbiak közül az egyik (a '94-es 0–0) gyakorlatilag kudarccal ért fel.

Az olaszok számára tehát kiemelten fontos a meccs, s a Málta elleni jövő heti vb-selejtező miatt aligha kell Cesare Prandellinek különösképp tartalékolnia. Ugyanakkor Brazília számára is kiemeltnek tekinthető a fellépés, egyrészt ugyanis tétmeccsek híján a dél-amerikaiak különösképp sokat profitálhatnak egy nagyobb hőfokú találkozóból, másrészt a kapitány személye miatt is hangsúlyos a genfi erőfelmérő. A kispadra visszatérő Luiz Felipe Scolari vezetésével ugyanis az aranysárga-kékek elveszítették első meccsüket Angliával szemben (2–1), s – korábbi vb-cím ide vagy oda – aligha tenne jót Felipao elfogadottságának és az általános brazil hangulatnak egy újabb kiemelt találkozón elszenvedett vereség.

A meccs összefoglalója

A MÉRKŐZÉS

93. perc: VÉGE! Remek meccsen Brazília–Olaszország 2–2.
91. perc: Talán az utolsó csere: Hernanes helyén Luiz Gustavo.
89. perc:
Diamanti rúgta fölé nagyon, nagyon csúnyán a labdát szabadrúgásból.
87. perc: A végére bedurvultak az olaszok. Montolivo pakolt oda az egyik brazilnak, de megússza a lapot.
Vajon El Shaarawy és Neymar fodrásza külön készült a mai találkozóra?
86. perc:
FÁRAÓ. El Shaarawy lőtt kevéssel mellé.
85. perc: Csere: Hulk/Jean.
83. perc:
Balotelli helyére Gilardino jött.
83. perc: Poli kapott sárgát visszarántásért.
82. perc:
Cerci lőtt szöglet után fölé.
81. perc: De Rossi is lement, Diamanti a helyén.
78. perc: Maggióé az első olasz sárga buktatásért.
77. perc: Filipe Luíst Marcelo váltotta.
76. perc:
BALO CINQUE. Újra közel a gólhoz Balotelli. Pontosan egy dantényire. A csatár hat méterről tüzelt, és minden bizonnyal gól lett volna a lövésből, ha Dante nem veti bele magát a labda útjába.
74. perc: Az újonc De Scigliót Antonelli váltotta.
73. perc: Hulk lövése szállt fölé.
Többet vannak az ellenfél 16-osa előtt az olaszok, egyértelműen kontrára játszanak a brazilok.
70. perc: Filipe Luís bántotta Balotellit, csúnya fiú, sárga lap!
69. perc: Újabb csere: Fred le, Diego Costa be.
68. perc: CENTIK. Bal oldali szöglet után Bonucci csúsztatott centikkel a bal kapufa mellé.
67. perc: Giaccerini helyére Poli állt be.
63. perc: BALO QUATTRO. Olasz helyzet végén ismét Balotelli elé került a labda, ezúttal közelebb volt, ám César ismét jól takarta a kaput, és védte az öt méterről leadott lövést.
62. perc: Hernanes kapott sárga lapot.
62. perc: Megérkezett Kaká, Oscar helyére.
60. perc: Hulk lőtt balról, 16 méterről, leblokkolták.
59. perc: KŐCIKI. Brazil ziccer... lehetett volna. Hulk kapott labdát a bal oldalon, 10 méterre a kaputól szemben volt Buffonnal, a támadó csellel próbálkozott, amikor elhagyta a labdát, kis híján elbotlott benne.
57. perc: BALO-GÓÓÓL! Máris itt az egyenlítés Mario Balotellitől! A Milan csatára 20 méterre volt a kaputól, majd nemes egyszerűséggel a kapu bal oldalába, a léc alá helyezett. 2–2!
53. perc: GÓÓÓL! Szöglet után szépítettek az olaszok. A bal oldalról érkező, lapos beadás után Daniele De Rossi a kapunak háttal állva jobb külsővel pörgetett a bal alsó sarokba. Ez sem volt csúnya gól! 2–1
52. perc: Balotelli lőtt kiszorított helyzetből, szöglet.
48. perc: Cerci beadása után Balotelli nem talált kaput fejjel.
ÚJONCCSERE,
A szünetben két csere volt az olaszoknál: lement Pirlo és Osvaldo, érkezett El Shaarawy és Cerci. A Torino középpályása De Sciglio mellett a második debütáló ma este az olaszoknál.
46. perc: Folytatódik a mérkőzés.
Az olaszok talán még jobban is játszottak az első félidőben, de biztosan több helyzetet dolgoztak ki, ám a brazilok jobban sáfárkodtak a lehetőségeikkel eddig. Jó a meccs.
45+1. perc: Vége az első félidőnek.
45. perc: Osvaldo veszélyeztetett, de a brazilok César révén újra megússzák a helyzetet.
42. perc: GÓÓÓL! Nyomnak az olaszok, és ismét a brazilok szereznek gólt, méghozzá milyen szépet... Egy kontra után Neymar vitte keresztbe a labdát és a védőket a 16-os előtt, majd visszapasszolta a labdát a helyén befutó Oscarnak, aki máris Buffonnal találta szembe magát, és laza bokamozdulattal a jobb alsóba továbbított. Remek gól, 2–0!
40. perc: KÖZEL! Ezúttal már César is csak integetni tudott: Pirlóra nem jutott ember, az irányító 16 méterről csavart, de egy kevéssel elment a jobb oldali kapufa mellett a labda.
38. perc: BALO TRE. Balotelli ezúttal távolabbról kísérletezett, a nagy lövés után azonban César eladott egy látványos védést, és öklözött.
33. perc: GÓÓÓL! Némileg váratlanul vezet Brazília, bár az elmúlt pecekben átvették a kezdeményezést. A bal oldalon még megakadt a dél-amerikai támadás, de Filipe Luís keresztlabdája után a jobbon Fredetüresen találta a labda (Bonucci csak csúsztatni tudott), és a Fluminense csatára 6 méterről, kapásból a kapu bal oldalába helyezett.1–0
31. perc: Oscarról maradtak le az olaszok a védelem bal oldalán, de a játékmester beadásával ugyanígy járnak a társak.
28. perc: Montolivo amolyan carlosos csavarással rúgta fölé a labdát, persze jobbal.
27. perc: Fred kapott sárga lapot, amiért megrúgta De Rossit.
21. perc:
OCCASIONE MAGGIO-RE. A squadra azzurra szélről, befutásokkal bontja a brazil védelmet, ezúttal is veszélyesen. Maggio beindulása után nem találja el a labdát, César talán csak ennek köszönheti, hogy védeni tud.
Osvaldóból amúgy kettő van a mai meccsen. A „másik”, azaz Osvaldo Lourenco Filho a brazil kispadon ül. A Sao Paulo 25 éves támadójáról van szó, aki először lehet válogatott.
19. perc:
Balotelli beadása után Dante emelte fejmagasságba a lábát, így elrúgta a labdát – centikkel a kapufa fölé – Osvaldo elől, aki amúgy már lesen volt.
18. perc: Fernando távoli szabadrúgása után szállt el messze a kapu felett a labda.
Februárban a hollandok ellen (1–1) Prandelli a Balotelli, El Shaarawy csatárduót tesztelte elöl, nem volt rossz, de úgy tűnik, a szakember nem ragaszkodik mindenáron ahhoz a felálláshoz, és ezúttal a 4–3–3-mal próbálkozik.
13. perc:
BALO DUE! Balotelli – bármilyen furcsán hangzik – okosan lőtt 16 méterről, Hernanessel ellentétben nem erővel próbálta megoldani a helyzetet, hanem csavarva a lábak között. A labda alig ment el a bal alsó mellett, ráadásul meg is pattant egy védőn. A szöglet után tisztáznak a dél-amerikaiak.
12. perc:
Hernanes lövésénél nagy a lendítés, de kicsi a veszély, a labda messze elkerülte a kaput.
10. perc:
Pirlo labdája Osvaldo felé ment, de César kijött a kapujából és blokkolt.
Remek iramban indult a meccs, nem hiába ecsetelte Prandelli a találkozó előtt: „Nincs barátságos meccs, ha Brazília az ellenfél.”
6. perc:
BALO UNO! Újabb olasz lehetőség, a hosszú labda után Balotelli lőtt kapásból, a labdája Césart találta lábon.
5. perc:
Brazil válasz: Neymar messziről, de erősen, Buffon csak öklözni tudott.
Az olaszok tehát nem ijedtek meg a védelem jobb oldalán posztoló Dani Alvestől, aki továbbra is kiszőkített hajával sokkolja a világot.
2. perc:
BOMBA! Az olaszok nagy elánnal kezdtek, már kétszer is ígéretesen mentek el a bal szélen, a második esetben Giaccherini életerős lövése után védett Júlio César.
1. perc:
A svájci játékvezető sípszavára a brazilok kezdték a meccset.


Az olaszok kezdőcsapatában az utolsó pillanatokban történt egy változás: Claudio Marchisio belázasodott, így a helyén Riccardo Montolivo kezdett. Kimaradt El Shaarawy is, ő a padon csücsül. A braziloknál Kaká – Scolari ígéretének megfelelően – szintén a kispadon, bevetésre vár.

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BRAZÍLIA–OLASZORSZÁG 2–2
(2–0)
Genf,
Stade de Geneve. Vezette: Studer (svájci)
OLASZORSZÁG: Buffon – Maggio, Bonucci, Barzagli, De Sciglio (Antonelli, 74.) – De Rossi (Diamanti, 81.), Pirlo (Cerci, a szünetben), Montolivo – Giaccherini (Poli, 67.), Balotelli (Gilardino, 83.), Osvaldo (El Shaarawy, a szünetben). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
BRAZÍLIA: Júlio César – Dani Alves, David Luiz, Dante, Filipe Luís (Marcelo, 77.) – Hernanes (Luiz Gustavo, 91.), Fernando, Oscar (Kaká, 62.) – Hulk (Jean, 85.), Fred (Diego Costa, 72.), Neymar. Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari
Gólszerzők: Fred (33.), Oscar (42.), ill. De Rossi (53.), Balotelli (57.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik