Gömbérzék: Íme, a B-csoport legcsinosabb vb-asszonykája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.22. 19:37
null
Shakira a spanyolok sikeréért szorít majd a világbajnokságon –<strong> Galériánk megtekintéséhez kattintson a képre! </strong>
Jóval kevesebb mint egy hónap van hátra a brazíliai labdarúgó-világbajnokságig, a tornára hangolódó legújabb sorozatunkban a nyolc csoport egy-egy barátnőjét, feleségét mutatjuk be. A B jelű kvartettből a spanyol Gerard Piqué párjára, Shakirára esett a választásunk.

Aligha van még egy olyan futballistafeleség- barátnő, aki annyira ismert lenne – még a labdarúgást nem követők számára is –, mint a spanyol labdarúgó-válogatott védőjének kedvese.

A 37 éves szépségről nehéz lenne azt állítani, hogy hetente váltogatja párját, Piqué előtt ugyanis 2000 és 2010 között a korábbi argentin elnök, Fernando de la Rúa fiával, Antonióval volt együtt, az elmúlt négy évben pedig a Barcelona kiválóságával.

A szédületes csípőmozgásával és „Whenever, Wherever” című slágerével 2002-ben lopta be magát rajongók milliójának szívébe, sikere pedig azóta is töretlen, elég csak a négy évvel ezelőtti dél-afrikai világbajnokság dalára, a „Waka Wakára” gondolni. Az idén sem akart lemaradni, és elkészítették a „Dare (La La La)" című szám vb-változatát is.

Piqué és Shakira 2010 tavaszán találkoztak, amikor a már említett Waka Waka videoklip-forgatásán a Barcelona védője is feltűnt, a kolumbiai énekesnő pedig 2011 márciusában kürtölte világgá, hogy egy párt alkotnak. 2012 szeptemberében pedig már arról számolhatott be, hogy első gyermeküket várják, Milan Piqué Mebarak 2013. január 22-én látta meg a napvilágot.

A dél-amerikai szépség a spanyol mellett angolul és portugálul is folyékonyan beszél, de olaszul, franciául, katalánul és arab nyelven sem lenne könnyű eladni. Kevésbé ismert az énekesnőről, hogy kifejezetten magas, 140-es IQ-val büszkélkedik, valamint azt, hogy az unokatestvére, Valerie Domínguez képviselhette 2006-ban Kolumbiát a Miss Universe szépségversenyen – tette ezt méghozzá egész sikeresen, hiszen a top 10-be került.

Dare


Waka Waka

Legfrissebb hírek

Messi–Yamal csata a Bernabéuban? – az argentinok nem támogatják

Minden más foci
2026.03.12. 18:48

Az első 100-szorosok, 8. rész: Andoni Zubizarreta; Jerevánban jobb, mint a Wembley-ben

Képes Sport
2026.03.10. 11:56

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Bizonytalan a Finalissima katari megrendezése

Minden más foci
2026.03.02. 08:39

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22
Ezek is érdekelhetik