Besic: Nagy élmény volt Messi ellen játszani – exkluzív!

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2014.06.16. 14:50
null
Muhamed Besic felvette a versenyt Lionel Messivel is (Fotó: Action Images)
Az Argentína–Bosznia-Hercegovina meccs után már idéztük a Muhamed Besic remek teljesítményéről árulkodó statisztikákat, azóta pedig azt is megtudtuk tőle, milyen érzés volt Messi ellen futballozni, és hogyan bírta a vb-meccs iramát a magyar bajnokik után.

 

„JÓ DÖNTÉS VOLT A FRADIBA IGAZOLNIA”

Muhamed Besic lehetséges jövőjével kapcsolatban a játékost Magyarországra közvetítő menedzsert, Georgi Attilát is megkérdeztük. A játékosügynöknél afelől érdeklődtünk, az argentinok elleni mérkőzés mennyire emelheti meg a ferencvárosi futballista értékét, kivásárlási árát, és menedzselési szempontból hogy értékeli a teljesítményét.

„Sokan szkeptikusak voltak Muhamed Besic vb-szereplésével kapcsolatban, a posztja miatt is, hiszen a Ferencvárosban több különböző szerepben is játszott. Ugyanakkor úgy vélem, megmutatta, hogy minden képessége megvan ahhoz, hogy például védekező középpályásként akár ilyen magas szinten is megállja a helyét – válaszolta az NSO megkeresésére Georgi Attila. – Nagyon fegyelmezetten és éretten futballozott, és ezzel sok kritikusának pofont adott. Az argentinok elleni teljesítménye dob az értékén, de azt nem lehet megmondani, hogy mennyit, ez nem olyan, mint egy lóvásár, ahol lehet jósolgatni. Ezen a mérkőzésen azonban olyan klubok is felfigyelhettek rá, amelyek korábban nem is gondoltak volna a szerződtetésére. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy valamelyik európai topligában is megállná a helyét, és el is fog kelni a nyáron, méghozzá egymillió eurónál nagyobb összegért. Az most már jól látszik, hogy annak idején nagyon jó döntés volt a részéről a Ferencvároshoz szerződnie rengeteget fejlődött Magyarországon. Éppen ezért szívesen jönne vissza a csapathoz, ha mégsem vált majd. Egyelőre több csapat is érdeklődik, de konkrétumok nincsenek."

– Az NB I után a világbajnokságon egy teljesen másik közegbe csöppent. Hogyan tudott alkalmazkodni a nagyobb iramhoz, a magyarországi bajnokihoz képest sokkal lüktetőbb játékhoz?
– A tempó nagyon ingadozó volt. Egyszer nagyon gyors volt a játék, majd visszaesett az iram, a következő pillanatban pedig már újra felpörgött. Az biztos, nem volt sok időm azon gondolkodni, hogy mitévő legyek, ha nálam van a labda, egy-két érintőnél többre esély sem nyílt.

– A statisztikák szerint ön futotta a legtöbbet a bosnyák csapatból. A magyar bajnokság tempója után a meccs végére, gondolom, már a bőrén át vette a levegőt... Bírni fogja ezt a folytatásban is?
– Nem fáradtam el. Akár tovább is bírtam volna. Úgy gondolom, hogy a fegyelmezettségemnek köszönhetően tudtam ilyen jól beosztani az erőmet. És mivel remek állapotban érzem magam, ezzel a következő meccseken sem lesz probléma, ez számomra nem is kérdés.

– Egy argentinok elleni mérkőzés után adja magát a kérdés, pláne, hogy önnek kellett őriznie: mennyire volt nehéz Messi ellen futballozni, milyen az aranylabdás klasszis testközelből?
– Nagy élmény volt, és talán meglepő, de nem volt annyira nehéz ellene játszani. Arra kell figyelni, hogy általában akkor vált ritmust és gyorsít fel, amikor elpasszolja a labdát, mert ilyenkor indul be az üres területre.

– Mi történt Messi góljánál, hogyan ütközött össze a csapattársával?
– Ötször visszanéztem az esetet, de most sem értem, mi történt pontosan. Sajnálom, hogy összeütköztünk.

– Hogyan látja összességében a meccset és a bosnyák válogatott további esélyeit?
– Lett volna esélyünk akár ennél jobb eredmény elérésére is, de úgy vélem, nem vallottunk szégyent. Természetesen szeretnénk továbbjutni, amihez minimum négy pontra lesz szükségünk a hátralévő két csoportmeccsen.

– Mit gondol a saját teljesítményéről? Ez a meccs milyen hatást gyakorolhat a pályafutására? Játszik még a Ferencvárosban?
– Szinte biztos, hogy a jövőm szempontjából jót tesz majd ez a meccs. Sokan megdicsértek a mérkőzés után, elégedett volt velem a stáb, és én is úgy érzem, hogy jól ment a játék, sokat dolgoztam. A jövőmről azonban részletesebben még nem tudok beszélni.

 

Legfrissebb hírek

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Dupla Tízes: erre az FTC–ETO rivalizálásra volt szüksége a magyar futballnak!

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 19:00

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

A csereember Bánáti Kevin a tabella élére lőtte az ETO-t az FTC elleni aranyrangadón

Labdarúgó NB I
2026.04.19. 21:28

Az ETO 13 év után győzné le újra Győrben a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 15:30

Ismét hátrányból állt fel az FTC, amely pontszámban utolérte és meg is előzte az élen álló ETO-t

Labdarúgó NB I
2026.04.14. 18:35

Újra élre állhat a Ferencváros – ugyanúgy, mint tavaly ilyenkor

Labdarúgó NB I
2026.04.14. 13:21

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 21:52
Ezek is érdekelhetik