A nőcsábász, tetkós, andalúz divatlegény duplázna Brazíliában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.20. 15:51
null
Sergio Ramos a maga valójában (forrás: lavozlibre.com)
A spanyol válogatott címvédőként érkezik Brazíliába, ahol cseppet sem lesz könnyű dolga. De az biztos, hogy az ellenfelek csatárainak sem Sergio Ramosszal. A Real Madrid csapatkapitányát, a népszerű védőt most bemutatjuk a focin kívüli oldaláról is.

Andalúzia. Sergio Ramos sosem tagadta meg szülőföldjét, egyszerűen imádja Andalúziát, Spanyolország délnyugati részét, és aki járt már arra, az tanúsíthatja, hogy ez egyáltalán nem meglepő. Kellemes (na jó, olykor negyven fok feletti...) a meleg, és barátságosak az emberek. A 2006-os vb idején az étkezéseknél az úgynevezett „Triana-asztalnál" ült azokkal a játékosokkal, akik szintén Andalúziából származnak.

Becenevek.
A különc Ramos jó néhány becenevet kapott már pályafutása alatt. Először „Schuster" volt, mert pályafutása kezdetén a népszerű edző frizurájához hasonlított a haja.
Később szintén a haja miatt lett belőle
Tarzan, Indián, Camas Fáraója, de megkapta
a Cuki vagy a Cigány becenevet is.

Camas. Ebben a községben született Andalúziában, Sevilla megyében. Magyar viszonylatban nem biztos, hogy község lenne, merthogy jó 25 ezren élnek arrafelé, de Spanyolországban így is jó.

Divat. Akinek jó szeme van, az látja, hogy Sergio Ramos szeret öltözködni. Bár az ízlésességén korábban lehetett vitatkozni, annyira azért nem extravagáns, mint mondjuk Dani Alves a Barcából, noha neki is volt egy-két merészebb összeállítása. Igaz, amióta Pilar Rubióval van, fokozatosan kezd letisztulni az ízlése is. Ki tudja, a végén még igazi úriember válik belőle.

Elegánsan is hódít (forrás: proyectos-vm.elcomercio.es)
Elegánsan is hódít (forrás: proyectos-vm.elcomercio.es)

Étel. A Real Madrid csékája szeret jót enni, kedvenc étele a garnélás tortilla. Egyszerű, de kiadós eledel, Spanyolországban népszerű fogás.

Farkas. Sergio annyira szereti ezt az állatot, hogy a nyakára is tetováltatta, méghozzá kínai írásjellel. Aki nem tud kínaiul, az nem fogja tudni, de olvasóink ettől a pillanattól kezdve már tudják, hogy mit jelent. Az ok? Egyszerűen annyi, hogy ez a kedvenc állata. Rómában kellett volna születnie...

Haj. Sergio odavan a hajáért. Amikor csak lehet „belövi a séróját", és szívesen nézegeti magát a tükörben. Ameddig mondjuk a hosszú hajat kedvelte, addig nem sok dolga volt vele a fodrászának, egy ideje azonban már rövid hajjal hódít (ebben bizonyára a párjának is nagy szerepe volt), és így már gyakoribb vendég a fodrászollók közelében.

Játék. A futballon kívül is játékos Sergio. A 2009-es Konföderációs Kupán Matával, Marchenával, Xavival, Diego Lópezzel és olykor Busquetsszal gyűltek össze Ramos szobájában egy kicsit zenélni és kártyázni. Olykor a pókerasztal mellett is feltűnt, és a virtuális focit is szereti.

Kutya. Az állatokat is kedveli, otthon is tart belőlük néhányat, és nem csak a molylepkékből. Tavaly két új német juhász kutyával, Urcóval és Ícaróval lepte meg magát.

Matador. Andalúziában nagy kultusza van a bikaviadalnak is. Az utóbbi időben ugyan sok bírálat éri, de ettől még Sergio szereti. Nem ritka, hogy matadoröltözetben mutatkozik. Egyszer azt mondta, hogy ha nem lett volna futballista, bizonyára a bikaviadalok környékén tűnt volna föl.

Nők. Ha most nekiállnánk felsorolni, hogy ki mindenki fordult meg Ramos ágyában, akkor kis túlzással az egész ábécét kitöltené az egykori barátnők neve. Hosszú ideig egyetlen biztos pont volt hősünkkel kapcsolatban, mégpedig az, hogy gyorsan be fog csajozni. Aztán addig-addig váltogatta a lányokat, míg végre most megállapodni látszik. Gyerek is van, szóval talán végre lenyugodott a fickó.

Öltöző. Még nem volt a Real Madrid csapatkapitánya, de már akkor is ő volt a felelős azért, az öltözőben és a válogatottnál is, hogy milyen zene szóljon. Szó se róla, van egyfajta hatóereje a fiúnak.

Pilar. Sergio Ramos hatalmas nőcsábász volt, de ezt már említettük. Úgy tűnik, lehorgonyzott Pilar Rubio tévés műsorvezető mellett, aki nem is olyan régen megszülte gyereküket, a kis Sergiót.

Már hárman vannak. Két Sergio és egy Pilar (forrás: libertaddigital.com)
Már hárman vannak. Két Sergio és egy Pilar (forrás: libertaddigital.com)

Reklám. A világbajnok futballistáért két kézzel kapkodnak a cégek. Szereti az arcát a kamera, ezért szerepelt már parfümreklámban, dezodorreklámban, sportreklámban, reklámreklámban, és ki tudja még, miben...

Sport. Sportos alkat, aki nemcsak a labdarúgást kedveli, hanem szívesen teniszezik és golfozik is. Mivel veszíteni nem nagyon szeret, ezért el lehet képzelni, mit művel a teniszpályán...

Tetoválások. Sergio Ramos már ugyancsak ki van dekorálva, de jól láthatóan egyelőre nem áll le a témával, ameddig szabad testfelülete marad. A tetováló régi barátja, Rodrigo Gálvez, aki nagy név a maga szakmájában. Különféle dolgok szerepelnek rajta. Például a hitét mutatja a teljes bal vállát beborító Szűz Mária-kép. Aztán különféle idézetek, majd egy emlékezés barátjára, Antonio Puertára: „Sohasem felejtelek el." Szerepel a kedvenc száma, a 7-es is, szülei nevének kezdőbetűje, és két testvére, René és Miriam is, de a világbajnoki trófeának is jutott hely.

Ügyetlenkedés. Szinte az egész világ futballszerető és futballt nem szerető közönsége akarta látni újra és újra, ahogy a hosszú idő után spanyol kupát nyerő Real Madrid hátvédje ügyetlen mozdulattal a csapatot szállító busz elé ejtette a dicső tárgyat. A sofőr is másfelé nézett, alaposan meg is rongálta a kupát. Ramos népszerűségének nem ártott az eset, sokan még jobban megszerették a hóbortos fickót.

Videojáték. Aki ma igazán futballistának vallja magát, annak természetes, hogy nemcsak a pályán, hanem konzollal a kézben is remekül kell játszani. A sok ilyen sztoriból csak egy, amikor a 2009-es Konföderációs Kupán hatalmas FIFA, F1 és teniszcsatákat játszottak. Mata szerint a folyosó másik végében is lehetett hallani az üvöltözéseket, mivel Torres, Arbeloa, Albiol, Busquets és Piqué társaságában vérre menő Real Madrid–Barca meccset játszottak.

Zene. Sergio Ramos imádja a zenét, és imád táncolni. Természetesen egy igazi andalúz zene, a flamenco a kedvence. Ezt nemcsak táncolni szereti, hanem énekelni és zenélni is, amire jó példa néhány zenés felvétele, pont, mint itt alul. Kedvenc előadói: El Barrio, Niña Pastori, José Mercé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik