Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Ötcsillagos hotel helyett A szökés. Ki hogy készül a vb-re?
Elmondják, hogy milyen fontos szerepe van, panaszkodnak rá, kifogásként szolgál, ha nem jött össze a jó szereplés – a felkészülés kulcsfontosságú mindegyik nagy torna, így természetesen a labdarúgó-világbajnokság előtt is. Cikkünk segítségével áttekintheti minden résztvevő menetrendjét a vb-ig, és megtudhat kulisszatitkokat is a felkészülésről – van, ahol szinte militáns kiképzésben részesítik a válogatottat, és van, ahol az utolsó pillanatban kezdik el a közös gyakorlást. Körkép.
![]() |
| Parreira vezényel, a dél-afrikai csapat pedig izzad a brazil edzőtáborban (Fotó: Action Images) |
A HÁZIGAZDA MAGÁNYOSSÁGA
Egy biztos: a legtöbb ideje a felkészülésre a dél-afrikai nemzeti csapatnak van, amely – az esélyeket reálisan szemlélve – csak akkor „villanthat" a hazai rendezésű vb-n, ha tökéletesre csiszolja a játékát.
Ennek érdekében Carlos Alberto Parreira kapitány és a szövetség mindent bevet. Az élvonalbeli bajnokság (PSL) 2009–2010-es szezonját rekordidő alatt, 2009 augusztusa és 2010 márciusa között lezavarták a vb miatt. A bajnokság végeztével a brazil tréner „fölpakolta" hazai kiválasztottjait a repülőgépre, és irány Dél-Amerika – távol a csapatért rajongó drukkerektől és a hazai újságírók hadától.
Parreira nem finomkodott: kíméletlen kiképzésbe kezdett Brazíliában, a Traffic labdarúgó-akadémián. A körülmények spártaiak voltak, a fegyelem nagyon kemény – szigorúan megszabták a játékosok fejadagjait, szinte militáns kiképzésen hajszolták végig a Bafana Bafana tagjait, akik panaszkodtak is rendesen.
„Ötcsillagos hotelek helyett olyan volt, mint A szökés egy epizódja. Kőkemény" – mondta az együttes hatalmas termetű középhátvédje, Matthew Booth.
| AZ NSO AJÁNLJA |
A szakmai stáb elsősorban a fizikai képzésre helyezte a hangsúlyt, a játékban tartást pedig klubcsapatok elleni meccsek és a Paraguay elleni mérkőzés szolgálta. De ennyi még nem elég az edzőtáborból: Parreiráék április elején Németországba repülnek, ahol az Európában légióskodó labdarúgók is be tudnak szállni (legalábbis néhány tréning erejéig) a felkészülésbe. Itt már a taktikán lesz a hangsúly, hiszen a szövetségi kapitány is tudja: csak nagyon csiszolt csapatjátékkal lehet esélyük Mexikó, Uruguay és Franciaország ellen. Mint azt az Egyesült Államok 1994-es vagy a dél-koreaiak és a japánok 2002-es szereplése mutatta: a rengeteg gyakorlás és a hazai gárdának járó (lelátói, illetve egyéb...) támogatás sokat érhet.
„Most, hogy megszereztük az alapokat, jöhet a taktikai felkészülés. Május végére kell csúcsformába hozni a csapatot. Brazíliában a védelmünk jól zárt, de nagy gondjaink vannak a csatársorban. Sajnos ennek az előjeleit már a dél-afrikai élvonalban is látni lehetett, kevés a jó támadó" – értékelt Parreira, aki alakulatával már otthon zárja a felkészülési időszakot. Együtt készülő 29-es keretéből valószínűleg 15-en kerülnek be a vb-keretbe, és hozzájuk csatlakoznak az Európában játszó kulcsemberek.
AKIKNEK VAN IDEJÜK...
...azok elsősorban a kis(ebb) csapatok, amelyek kevés idegenlégióssal állnak fel. Így például Észak-Korea, amely a dél-afrikaiakhoz hasonló programot valósít meg. A „szárnyas lovak" (avagy Csollima, ez a válogatott beceneve) egy hónapot készültek törökországi edzőtáborban a tavalyi franciaországi közös munka után. A probléma ugyanaz, mint a házigazdáknál: a védelem stabil (nyolc meccsen csak öt gólt kapott), de a támadójáték közel sem világbajnoki szintű... Az észak-koreaiak klubcsapatokkal mérkőztek, és a cél elsősorban az európai stílus megismerése volt. A hazai bajnokság természetesen totálisan alá van rendelve a vb-felkészülésnek.
A KNDK-ban afrikai edzőtábort is terveznek, de problémáik akadtak, mert a szváziföldi sportminiszter nem volt hajlandó kifizetni az általuk kért összeget... Valószínűleg nem jön össze a nigériaiak ellen lekötött felkészülési meccs sem, ugyanis a koreaiak azt akarják, hogy a „Szuper Sasok" maguk fizessék a phenjani utazás költségeit.
Ugyanígy hosszabb összetartással készül Új-Zéland is, bár az All Whites szakmai stábja nélkülözni kénytelen a légiósokat. A bajnokságot viszont megpörgetik, így a hazai és Ausztráliából érkező labdarúgók együtt készülhetnek április végén-május elején.
„A biztos utazók már megvannak, a kiegészítő emberek pedig az edzőtáborban bizonyíthatnak, és a felkészülés végén hirdetek keretet" – mondta Ricki Herbert, az új-zélandi kapitány a szövetség hivatalos honlapjának. A hazai felkészülést májusban magaslati tábor követi Ausztriában.
Az új-zélandi bajnokság hajrája még hátravan, nem úgy az ausztrálé, így a Socceroos már nyugodtan gyakorolhat – persze az európai klasszisok nélkül. Az ázsiai zónából (AFC) kijutott együttesek közül Dél-Korea a télen szervezett egy összetartást az otthon játszóknak, majd májusban, a K-League vége után Európába utazik a keret. Ugyanígy járnak el a japánok, akik Svájcban „bújnak el" a vb előtt, igaz, ők csak május végén mennek magaslati edzőtáborba.
Kifejezetten jól áll a felkészüléssel az amerikai csapat, mivel Bob Bradley kapitány januárban háromhetes kaliforniai edzőtáborban tesztelhette a bő keret tagjait, ráadásul – korábbi esetektől eltérően – most az MLS is leáll a vb előtt, igaz, csak nagyon rövid időre.
...ÉS AKIKNEK NINCS
A legtöbb válogatott szakmai stábjának nincs olyan „kényelmes" helyzete, mint a dél-afrikaiakénak: május végén szinte „röptében" kell felkészíteniük a kereteket. Még a rövidebb összetartások sem jönnek mindig össze – Joachim Löwnek, a német kapitánynak például le kellett mondania egy háromnapos mini-edzőtábort a Bundesliga csapatainak kérésére.
„Egyfelől jó az európai kupákban állva látni a német élcsapatokat, másrészt ez pluszterhelést jelent, így respektáltuk a klubok kérését, és töröltük az összetartást" – nyilatkozta.
Az európai bajnokságok teljes gőzzel mennek májusig – egyik vb-re kijutott ország szövetsége sem tudta nagyon korábbra hozni a zárást –, ráadásul a kontinentális kupák további terheket rónak a játékosokra, és a „kizsigerelt" labdarúgóknál fokozott a sérülésveszély is.
Csak egy rövid pillantás (kiragadott példaként) az angolok menetrendjére: a Premier League május 9-én fejeződik be, az FA-kupa döntőjét 15-én játsszák, Capello 16-án megnevezi az ausztriai edzőtáborba utazó keretet. Egy nappal később már magaslati edzőtáborukban dolgoznak az angolok, akiknek lehetnek érintett játékosai a 22-i BL-döntőben. Május 30-án vége az edzőtábornak a Japán elleni grazi edzőmeccsel, június 1-jén az olasz szakember kihirdeti végleges keretét, és 2-án már utaznak is a háromoroszlánosok. Szép kis program, alig feszített. Bezzeg 1930-ban az európai vb-résztvevőknek csak a hajón 15 napjuk volt gyakorolni...
Ugyanez a helyzet Dél-Amerikában is, hiszen a vb-keretekben számításba vett labdarúgók jó része Európában játszik, akik nem, azoknak pedig ott van a hazai bajnokság és a Libertadores-kupa, no meg a lokális kupaküzdelmek, így a terhelés rajtuk is hatalmas. A brazil bajnokság a 7. forduló után „zár be", az argentinok egészen május közepéig játszanak a helyi Primera Divisiónban, Paraguayban május 30., Chilében május 9. az utolsó játéknap.
AKIKNEK NEM SOKAT KELL AKKLIMATIZÁLÓDNI
Az afrikai csapatoknak az akklimatizálódással (talán) kevesebbet kell törődniük, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy előnyben is lesznek. A kontinentális körülményeket nyilván jobban ismerik, de az időjárás nem favorizálja őket (mondjuk ki – a magaslati helyszíneken fázni fognak...), a keretek pedig az utolsó pillanatban tudnak összeállni a rengeteg légiós miatt. A magaslati viszonyok viszont előnyt jelenthetnek az afrikai válogatottaknak – esélyeikkel már foglalkoztunk korábban a Vb-váróban. A felkészülési helyszínek változatosak: Algéria valószínűleg Svájcban gyakorol május közepétől (eredetileg Coverciano lett volna a helyszín, de a szakmai stáb mindenképpen magaslatra akarta vinni az együttest), Nigéria például viszont egyenesen Dél-Afrikát célozza meg.
MIRE KELL FELKÉSZÜLNI?
Az első számú kihívás a magaslat, hiszen Johannesburg, Pretoria, Rustenburg, Bloemfontein és Polokwane is 1300 méteres tengerszint feletti magasságon vagy afölött fekszik.
„Döntő fontosságú lesz a felkészítés a magaslat miatt. Ritka a levegő, az akklimatizáció rendkívül fontos lesz. Ráadásul régiónként nagyon eltérnek a körülmények, Durban, Port Elizabeth és Fokváros a tengerparton van, Nelspruit pedig valahol a két szélsőség között. Én pretoriai vagyok, és emlékszem, hogy a tengerszinten játszott meccseken vígan rohangáltam. Mikor viszont hozzánk jöttek az ellenfelek, akkor kegyetlen légszomjjal küszködtek, és könnyen elfáradtak" – magyarázta a britek egyik legrutinosabb Afrika-szakértő újságírója, Neal Collins.
| Év | Helyszín | Győztes |
| 1970 | Mexikó | Brazília |
| 1986 | Mexikó | Argentína |
Ha a magaslati szélsőség nem lenne elég, van más is: a „téli vb-n" Fokvárosban gyakori esőre kell számítani, míg Polokwanéban csontszáraz lesz minden.
Vegyünk egy példát az „ugrálás" okozta nehézségekre: a német válogatott június 13-án tengerszinten, Durbanben kezd, Port Elizabethben folytatja 18-án, de a Ghána elleni meccset már Johannesburgban rendezik 23-án. A Nationalelf 8 méter tengerszint feletti magasságon játssza az első meccsét, 61-en a másodikat, 1753-on a harmadikat – leheletnyi különbség. Ráadásul Ghána végig magaslaton játszik...
A labda viselkedésére is hatással lesz a magaslat: az Adidas felmérése szerint a johannesburgi Soccer Cityben a durbani arénához képest 5 százalékkal repülnek gyorsabban a labdák. Messzebbre is szállnak a rúgások, viszont magaslaton nehezebb lesz megcsavarni a lövéseket. Sprintelni jobban lehet a kisebb légellenállás miatt.
A világbajnokság orvosi stábjának vezetője, Jíri Dvorák úgy véli, három-négy nap kell minimum a magaslati akklimatizációhoz – de persze nem ez az ideális. Az amerikaiak szakértője, Randy Wilber úgy véli, két hét alatt teljesen fel lehet készülni.
| A SZÉLSŐSÉGEK | Júniusi középhőmérséklet | Csapadékmennyiség | Tengerszint feletti magasság |
| Fokváros | 18 fok | 93 mm | 6 m |
| Polokwane | 20 fok | 5 mm | 1281 m |
| Johannesburg | 16 fok | 9 mm | 1753 m |
A FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK
A FIFA nem jelölt ki hivatalos játéknapot a világbajnokságig, így gyakorlatilag május végétől (a legtöbb bajnokságnak ekkor már vagy vége van, vagy szünetet tartanak) szabad kezet kapnak a csapatok – mindenki úgy készül, ahogy megfelelőnek érzi. A brazilok például nem is játszanak már felkészülési meccset... Májusig nagyon kevés válogatott lép pályára, hogy aztán beinduljon a nagyüzem – június 11-én, a johannesburgi Soccer Cityben pedig megkezdődik az év legnagyobb sporteseménye. Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük a vb-résztvevők felkészülési mérkőzéseit – jó böngészést kívánunk!
| A-CSOPORT |
| DÉL-AFRIKA Jan. 23.: Szváziföld 6–2, jan. 27.: Zimbabwe 3–0, márc. 2.: Namíbia 1–1, márc. 13.: Volta Redondo 0–0, márc. 14.: Fluminense B 8–0, márc. 16.: FC Boavista 2–0, márc. 18.: Cruzeiro 0–0, márc. 19.: Cruzeiro B 2–0, márc. 21.: Botafogo 1–0, márc. 26.: Ponte Preta 2–1, márc. 31.: Paraguay 1–1, ápr. 4.: Santos B 1–2, ápr. 22.: Észak-Korea 0-0 ,ápr. 28.: Jamaica 2-0, máj. 24.: Bulgária 1–1, máj. 27.: Kolumbia 2–1, máj. 31. Guatemala 5–0, jún. 5.: Dánia 1–0. |
| MEXIKÓ Febr. 24. Bolívia 5–0, márc. 3.: Új-Zéland 2–0, márc. 17.: Észak-Korea 2–1, márc. 24.: Izland 0–0, máj. 7.: Ecuador 0–0, máj. 10.: Szenegál 1–0, máj. 13.: Angola 1-0, máj. 16.: Chile 1–0, máj. 24.: Anglia 1–3, máj. 26.: Hollandia 1–2, máj. 30.: Gambia 5–1, jún. 3.: Olaszország 2–1 |
| FRANCIAORSZÁG Márc. 3.: Spanyolország 0–2, máj. 26.: Costa Rica 2–1, máj. 30.: Tunézia 1–1, jún. 4.: Kína 0–1. |
| URUGUAY Márc. 3.: Svájc 3–1, Máj. 26.: Izrael 4–1 |
| B-CSOPORT |
| ARGENTÍNA Jan. 26. Costa Rica 3–2, febr. 10.: Jamaica 2–1, márc. 3. Németország 1–0, máj.5.: Haiti 4-0 máj. 24. Kanada 5–0 |
| NIGÉRIA Márc. 3. Kongó 5–2, máj. 25.: Szaúd-Arábia 0–0, máj. 30.: Kolumbia 1–1, jún. 4.: Észak-Korea 3–1 |
| DÉL-KOREA Jan. 9.: Zambia 2–4, jan. 18.: Finnország 2–0, jan. 22.: Lettország 1–0, febr. 7.: Hong Kong 5–0, febr. 10.: Kína 0–3, febr. 14.: Japán 3–1, márc. 3.: Elefántcsontpart 2–0, máj. 16.: Ecuador 2–0, máj. 24.: Japán 2–0, máj. 30.: Fehéroroszország 0–1, jún. 3.: Spanyolország 0–1. |
| GÖRÖGORSZÁG Márc. 3.: Szenegál 2–0, máj. 25.: Észak-Korea 2–2, jún. 2. Paraguay 0–2 |
| C-CSOPORT |
| ANGLIA Márc. 3.: Egyiptom 3–1, Máj. 24.: Mexikó 3–1, Máj. 30.: Japán 2–1 |
| EGYESÜLT ÁLLAMOK Jan. 24.: Honduras 1–3, Febr. 24.: El Salvador 2–1, Márc. 3. Hollandia 1–2, máj. 25.: Csehország 2–4, máj. 29.: Törökország 2–1, jún. 5.: Ausztrália 3–1 |
| ALGÉRIA Jan. 11.: Malawi 0–3, jan. 14.: Mali 1–0, jan. 18.: Angola 0–0, jan. 24.: Elefántcsontpart 3–2, jan. 28.: Egyiptom 0–4, jan. 30.: Nigéria 0–1, márc. 3.: Szerbia 0–3, máj. 28.: Írország 0–3, jún. 5.: Arab Emírségek 1–0. |
| SZLOVÉNIA Márc. 3.: Katar 4–1, jún. 4.: Új-Zéland 3–1 |
| D-CSOPORT |
| NÉMETORSZÁG Márc. 3.: Argentína 0–1, máj. 13.: Málta 3-0, máj. 29.: Magyarország 3–0, jún. 3.: Bosznia-Hercegovina 3–1 |
| AUSZTRÁLIA Jan. 6.: Kuvait 2–2, márc. 3.: Indonézia 1–0, máj. 24.: Új-Zéland 2–1, jún. 1.: Dánia 1–0, jún. 5.: Egyesült Államok 1–3 |
| SZERBIA Márc. 6.: Algéria 3–0, ápr. 7.: Japán 3-0, máj. 29.: Új-Zéland 0–1, jún. 2.: Lengyelország 0–0, jún. 5: Kamerun 4–3 |
| GHÁNA Jan. 15.: Elefántcsontpart 1–3, jan. 19.: Burkina Faso 1–0, jan. 24.: Angola 1–0, jan. 28.: Nigéria 1–0, jan. 31.: Egyiptom 0–1, márc. 3.: Bosznia-Hercegovina 1–2, jún. 1.: Hollandia 1–4, jún. 5.: Lettország 1–0. |
| E-CSOPORT |
| HOLLANDIA Márc. 3.: Egyesült Államok 2–1, máj. 26.: Mexikó 2–1, jún. 1.: Ghána 4–1, jún. 5.: Magyarország 6–1 |
| DÁNIA Márc. 3.: Ausztria 1–2, máj. 27.: Szenegál 2–0, jún. 1.: Ausztrália 0–1, jún. 5.: Dél-Afrika 0–1 |
| JAPÁN Jan. 6.: Jemen 3–2, febr. 2.: Venezuela 0–0, febr. 6.: Kína 0–0, febr. 11.: Hong Kong 3–0, febr. 14.: Dél-Korea 1–3, márc. 3.: Bahrein 2–0, ápr. 7.: Szerbia 0-3, máj. 24.: Dél-Korea 0–2, máj. 30.: Anglia 1–2, jún. 4.: Elefántcsontpart 0–2, jún. 10.: Zimbabwe 0–0 |
| KAMERUN Jan. 13.: Gabon 0–1, jan. 17.: Zambia 3–2, jan. 21.: Tunézia, jan. 25.: Egyiptom 1–3, márc. 3.: Olaszország 0–0, máj. 25.: Grúzia 0–0, máj. 29.: Szlovákia 1–1, jún. 1.: Portugália 1–3, jún. 5.: Szerbia 3–4 |
| F-CSOPORT |
| OLASZORSZÁG Márc. 3.: Kamerun 0–0, jún. 3.: Mexikó 1–2, jún. 5.: Svájc 1–1 |
| PARAGUAY Márc. 3. Athletic Bilbao 3–1, márc. 31.: Dél-Afrika 1–1, máj. 15.: Észak-Korea 1–0, máj. 25.: Írország 1–2, máj. 30.: Elefántcsontpart 2–2, jún. 2.: Görögország 2–0 |
| ÚJ-ZÉLAND Márc. 3.: Mexikó 0–2, máj. 24.: Ausztrália 1–2, máj. 29.: Szerbia 1–0, jún. 4.: Szlovénia 1–3, jún 9.: Chile 0–2 |
| SZLOVÁKIA Márc. 3.: Norvégia 0–1, máj. 29.: Kamerun 1–1, jún. 5.: Costa Rica 3–0 |
| G-CSOPORT |
| BRAZÍLIA Márc. 2.: Írország 2–0, jún. 2. Zimbabwe 3–0, jún. 8. Tanzánia 5–1 |
| ÉSZAK-KOREA Márc. 6.: Venezuela 1–2, márc. 8.:Venezuela 2–1, márc. 17.: Mexikó 1–2, ápr. 22.: Dél-Afrika 0–0, máj. 15.: Paraguay 0–1, máj. 25.: Görögország 2–2, jún. 4.: Nigéria 1–3. |
| ELEFÁNTCSONTPART Jan. 4.: Tanzánia 1–0, jan. 7.: Ruanda 2–0, jan. 11. Burkina Faso 0–0, jan. 15.: Ghána 3–1, jan. 24.: Algéria 2–3, márc. 3.: Dél-Korea 0-2, máj. 30.: Paraguay 2–2, jún. 4.: Japán 2–0 |
| PORTUGÁLIA Márc. 3.: Kína 2–0, máj 24.: Portugália–Zöld-foki-szigetek 0–0, jún. 1.: Kamerun 3–1, jún. 8.: Mozambik 3–0 |
| H-CSOPORT |
| SPANYOLORSZÁG Márc. 3.: Franciaország 2–0, máj. 29.: Szaúd-Arábia 3–2, jún. 3.: Dél-Korea 1–0, jún. 8.: Lengyelország 6–0 |
| CHILE Jan. 20.: Panama 2–1, márc. 31.: Venezuela 0–0, máj. 5.: Trinidad és Tobago 2-0, máj. 16.: Mexikó 0–1, máj. 30.: Izrael 3–0, jún. 9.: Új-Zéland 2–0 |
| HONDURAS Jan. 24.: Egyesült Államok 3–1, márc. 3.: Törökország 0–2, ápr. 21.: Venezuela 0-1 máj. 27.: Fehéroroszország 2–2, jún. 2.: Azerbajdzsán 0–0, jún. 5.: Románia 0–3 |
| SVÁJC Márc. 3.: Uruguay 1–3, jún. 1.: Costa Rica 0–1, jún. 5.: Olaszország 1–1 |




