BACSKAI JÁNOS 2010.06.07 22:48 Frissítve: 2015.02.16 02:23

Már nem csak az üres kapuba tudnak betalálni

A chilei válogatott meglepő magabiztossággal jutott ki a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra, hiszen a selejtezők során a második helyen végzett a brazilok mögött, egyetlen ponttal lemaradva tőlük, és csupán egy góllal szerzett kevesebbet, mint a selecao.

A szurkolók öröme érthető: Chile Dél-Amerikából második helyen jutott ki a vb-re (Fotó: Action Images, archív)

Alapító atyák itt is, ott is

AZ NSO AJÁNLJA
Chilei csapatmustra
Top 7: a legjobb játékosok
Vb-csapatmustra
Vb-adatbank

A chilei válogatott hatalmas történelmi távlatokkal dicsekedhet, ha jelene nem is gyémántfényes, hiszen a Chilei Labdarúgó-szövetséget (Federación de Fútbol de Chile, FFC) 1895-ben hozták létre. A dél-amerikai futballtársulásnak, a CONMEBOL-nak alapító atyái, 1913 óta pedig FIFA-tagok. Az első, 1930-as világbajnokságon is szerepeltek: a Cortés – Poirier, Morales – A. Torres, Saavedra, Elgueta – Ojeda, Subiabre, Villalobos, Vidal, Schneeberger összeállítású gárda (a szövetségi kapitány Orth György volt) Vidal két találatával, valamint Rosas öngóljával 3–0-ra legyőzte a mexikóiakat, majd Subiabre góljával a franciákon is felülkerekedett. A Guillermo Stábile vezette argentinokkal azonban már nem bírt, így nem jutott tovább az elődöntőbe.

„Mert Chilének semmije sincs, csak a világbajnokság”

A chileiek az első négy Copa Américán egyaránt a negyedik helyen végeztek, majd 1926-ban bronzérmet szereztek, a későbbiekben pedig négy-négy újabb bronz-, illetve „eggyel fényesebb" érem jutott számukra a kontinentális versengéseken. Egyben ezzel vigasztalódhattak azért, mert a következő vb-jükre egészen 1950-ig kellett várniuk. Brazíliában kikaptak az angoloktól és a spanyoloktól, így az Egyesült Államok legyőzése csak önbecsülésüknek tett jót. Két kihagyott torna után biztosra mentek, lévén az 1962-est ők maguk rendezték. Az Escuti – Eyzaguirre, R. Sánchez, Navarro – Contreras, Rojas – Ramirez, Toro, Landa, Fouilloux, L. Sánchez alkotta gárda segített elfelejtetni a chileiekkel az 1960-as nagy földrengés borzalmait. Étvágygerjesztőként 3–1-re legyőzték Svájcot, a „santiagói csata"-ként elhíresült elképesztően durva ütközetben 2–0-ra megverték az olaszokat (hogy is mondjam: a korabeli beszámolók alapján az angol játékvezető, Ken Aston éppen csak fel nem vette a chilei mezt…), a németektől pedig szoros vereséget szenvedtek.

A negyeddöntőben a szovjeteket is legyőzték, a nagy Lev Jasin két potyájának „köszönhetően”, ám a következő körben a csúcsformában röpködő Garrincha vezette brazilok már túl erősnek bizonyultak. A bronzot azért megszerezték: Rojas 90. percben, megpattanós lövéssel szerzett góljával megcsípték a jugoszlávokat. A tornát a chilei Leonel Sánchez egyébként aranycipősként zárta, pontosabban társgólkirályként, például Albert Flóriánnal karöltve. A lendület kitartott a következő években is, így az 1966-os seregszemlén is részt vettek, ám a szovjetek és az olaszok is revánsot vettek rajtuk, ráadásul az észak-koreaiakkal sem bírtak.

Üres kapura bement, majd Rojas elintézte a Roját

Egy kis hatásszünet után az 1974-es világbajnokságon tiszteletüket tették, nem mindennapi előzmények után: a moszkvai döntetlent követően a pótselejtező második, chilei mérkőzésére a szovjetek a Pinochet-diktatúra elleni tiltakozásként el sem utaztak, így a hazaiak szépen begurították az első gólt az üres kapuba, majd várták, hogy a távol maradó ellen középkezdést végezzen. Mindhiába… Az NSZK-ban a chileiek szoros vereséget szenvedtek a házigazdáktól úgy, hogy legjobbjukat, Carlos Caszelyt érdekes körülmények között állította ki a játékvezető. Az NDK-val már döntetlenre adták, majd mivel az ausztrálokkal is, kiestek.

A hetvenes és a nyolcvanas években a Copákon egy-egy ezüstérmet szerző chileiek (a válogatott beceneve a „Roja", azaz „vörös", lásd a mezüket) ezekben az évtizedekben csak egyszer-egyszer vehettek részt vb-n. A második etap szereplése 1982-re esett, ők meg három vereséggel és kihagyott tizenegyessel, valamint borzalmas potya gólokkal ki. A következő selejtezőben is könnyűnek találtattak, majd miután az 1990-es vb kvalifikációi során kapusuk, Roberto Rojas a brazíliai fellépésen eljátszotta, hogy fejbe dobták őt a selecao drukkerei, és emiatt társai levonultak, a FIFA eltiltotta az amúgy akkor is kieső Roját az 1994-es küzdelmektől.

És jött a Za-Sa duó

Szerencséjükre időközben felnőtt egy kiváló generáció, amelynek tagjai előbb-utóbb Európában is kipróbálhatták magukat, nem is akármilyen egyletekben. Az Iván Zamorano, Marcelo Salas, José Luis Sierra, Nelson Tapia, Javier Margas, Clarence Acuna nevével fémjelzett vonulat a kiváló kapitány, Nelson Acosta vezérletével meglepetésre készült a France 98-on. A Tapia – Reyes, Margas (Ramírez, 64.), Rojas, Fuentes – Parraguez, Acuna (Cornejo, 81.), Villaroel, Estay (Sierra, 80.) – Zamorano, Salas összeállítású Chile 2–2-t játszott az olaszokkal, majd jött egy 1–1 az osztrákok, illetve a kameruniak ellen. A szerencsével viszont hadilábon álltak Salasék, hiszen a következő körben a brazilok vártak rájuk, akik győztek is, 4–1-re.

A legendák kiöregedésével sem a 2002-es, sem a 2006-os vb-re nem jutottak ki, hiszen selejtezőcsoportjukban az utolsó(!), majd a hetedik helyen végeztek. Az argentin kapitány, Marcelo Bielsa kinevezésével azonban nagyot húzott a szövetség: „az Őrült" ugyanis szisztematikusan olyan csapatot épített, amely végrehajtja szokásos „Támadunk!"-parancsát, és a bátorság meg is hozta eredményét a 2010-es vb-szereplés képében.