Kiesett a Nationalelfből a legnagyobb alak

Vágólapra másolva!
2010.05.25. 23:47
null
Ballack sérülése nagy gondot okozhat a német csapatnak (Fotó: Action Images)
A számmisztika szerint a 2010-es világbajnokságon aranyat kellene szereznie a német labdarúgó-válogatottnak, hiszen Jürgen Klinsmann vezetésével bronzérmet szereztek a hazai vb-n, majd két év múlva immáron Joachim Löwvel a kormánykeréknél ezüstöt szereztek a kontinenstornán, a fináléban ráadásul csak egyetlen góllal kaptak ki a csúcsformában lévő spanyoloktól.

Váratlan védelmi gondok

Löw tisztában volt azzal, hogy az öregecske Jens Lehmannt pótolnia kell, és erre a szerepre előrelátó módon már korábban kiválasztotta a rutinos Robert Enkét, aki mögött két tehetséges, de váratlan hibákra képes fiatal, Manuel Neuer és René Adler, valamint a roppant önbizalommal rendelkező reflexkirály, Tim Wiese küzdött meg a cserehelyekért. Válogatottbeli tapasztalataikat ékesen mutatta, hogy 2009 novemberében a négyes összesen 18-szor szerepelt címeres mezben a felnőttek között. Végül közbeszólt a sors: Enke 2009 novemberében öngyilkos lett, tőle Adler örökölte meg az 1-es mezt, akinek műtétje miatt végül le kellett mondania a vb-szereplésről. Az előzetes vb-keretbe így Wiese és Neuer mellé a Bayern rutinos kapusa, a kiváló idényt záró Hans-Jörg Butt került be (akit a Bayern teljes vezérkara vállvetve – tőlük ez nagy szó – próbál „beénekelni" a Nationalelf kezdőjébe). Alighanem mégis a Manchester United által kitartóan üldözött Neuer áll majd a kapuban a tornán.

Az Eb-n látott hátvédek közül Christoph Metzelder és Marcell Jansen sérülés miatt hosszú időre kiesett, de utóbbit beválogatta bő keretébe a kapitány, bízva teljes felépülésében. A jobb oldalon először Clemens Fritzet, majd Andreas Becket, Arne Friedrichet és Jérome Boatenget vetette be „Jogi", de a sokoldalú Philipp Lahm, korunk egyik legjobb szélsőhátvédje is megfordult itt a vb-selejtezők során. Középen a szorgos iparos, Heiko Westermann alapemberré lépett elő Per Mertesacker mellett, és kiváló helyettesük lehet a fiatal Serdar Tasci, de Friedrich és Boateng is képesek pótolni őket. A bal oldal a „nagyfutó" Lahm felségterülete – legalábbis addig, amíg jó formában vissza nem tér Jansen, és akkor Lahm átvonul a védelem másik oldalára.


Ballacktól várták volna a megváltást

„Ahogyan azt 2000 óta megszokhattuk, a Nationalelf kreativitása Michael Ballackon áll vagy bukik, aki mostanában újra olyan motivált, mint fénykorában – kérdés természetesen, hogy ez mire lesz elég a vb-n, hiszen kimerítő idényt tudhat maga mögött a 33 éves kapitány" – írtuk még nemrégiben, még azelőtt, hogy ki nem derült volna: a karmester bokasérülése miatt kihagyja a vb-t. Négy fiatal, Mesut Özil, Marko Marin, Toni Kroos és Piotr Trochowski jöhet szóba még támadó középpályásként, közülük Özil kaphatja a legtöbb feladatot Dél-Afrikában. A jobb oldal az összes középpályás poszton bevethető Bastian Schweinsteiger felségterülete volt mostanában, átellenben Lukas Podolski számít alapembernek. Löw a szűrő pozíciójában ragaszkodott a selejtezők alatt Thomas Hitzlspergerhez, ám ő a télen a Lazióba igazolt, ahol csak elvétve lépett pályára, így elúszott számára a vb-szereplés. Dublőre a kvalifikáció során a leverkuseni Simon Rolfes volt, aki sérülése miatt jár hasonló cipőben, bekerült viszont a keretbe a stuttgarti középső középpályás, Sami Khedira. Ne feledjük, hogy Schweinsteiger is bevethető középen.

Klose, és még kétszer két kettős állampolgár

A csatársorban sincs éppen fenséges merítési lehetősége a kapitánynak, szerencséjére a bayernes Miroslav Klose és a kettős állampolgárság intézménye megoldhatja gondjait. Aggodalomra ad azonban okot, hogy mind Klose, mind klubtársa, a német-spanyol Mario Gómez gyengébb formát mutat mostanában, pontosabban előbbi a Bayernben, utóbbi a Nationalelfben áll hadilábon a góllövéssel. A német-brazil Kevin Kuranyi összerúgta a port a kapitánnyal, a lengyelországi születésű Podolski Löw alatt bal oldali középpályást játszik, így egy brazilból lett német, a stuttgarti Cacau számít mostanában stabil kerettagnak, noha gólgyárosnak ő sem nevezhető. A bő keretnek tagja rajtuk kívül a Leverkusennel jó idényt futott támadó, Stefan Kiessling és az idény egyik felfedezettje, a Bayernben futballozó húszesztendős középpályás, Thomas Müller.

 

Már nincsenek 4–4–2-be ragadva

A 2008-as kontinenstorna előtt írtak még ma is ülnek: Löw, ha akarna sem tudna változtatni a Nationalelf hagyományos 4–4–2-es felállásán, bár néhányszor kipróbálta már az öt középpályásos rendszert: a 2008-as Eb végjátékában és az oroszok elleni idegenbeli vb-selejtezőn például sikerrel. Sok variációra nem számíthatunk: a 4–3–3 olyannyira életidegen a németek mentalitástól, mint a magyarokétól az adófizetési morál, egyébként sincsenek hozzá megfelelő emberei Löwnek, a gyémántalakzathoz dettó. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy a vb-selejtezők során végig két csatárral támadó németek az argentinok elleni márciusi felkészülési mérkőzésen újra előkapták az egycsatáros hadrendet, amely a vb-n előrehaladva visszaköszönhet majd.

Korábban az sem vált előnyükre, hogy Bernd Schneider kiesésével nem maradt veszélyes szélső középpályásuk, ám a kvalifikáció alatt a „Schweini, Poldi" páros felemelő ütemben termelte a gólokat és az asszisztokat. „Ha Adler és Westermann felnő a feladathoz, ha Ballack vállairól a fiatalok leveszik a terhet a középpályán, ha Klose és Podolski hozza szokásos tornaformáját, eljuthatnak a legjobb négy közé  a németek 2010-ben is" – vélekedtünk a még „ballackos" csapatról. Ehhez a fentiek tükrében nagyobbacska csodára lenne szükség, de hát miért éppen most adná fel a harcot idejekorán a Nationalelf?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik