Horvátország dobogón - s egy kicsit a jugók is

Két 1998-as horvát hős: a vb-gólkirály Davor Suker (balra) és Robert Jarni (Fotó: Action Images)

1966: CSALÓDÁST KELTŐ, GÓL NÉLKÜLI RAJT ANGLIÁBAN

Miközben a legtöbb világbajnokságon már véget értek a küzdelmek, vagy éppen – mint az idén Dél-Afrikában – július 11-én érkeztek el a csúcsponthoz, az 1966-os angliai torna ezen a napon kezdődött meg. Az ünnepi alkalomhoz illően a játékosokat bemutatták II. Erzsébet angol királynőnek, ám bármilyen nagy volt is a várakozás a londoni Wembleyben, bármennyire is szeretett volna Alf Ramsey angol legénysége azonnal a dolgok közepébe vágni, az uruguayi válogatott állta a sarat. A magyar játékvezető, Zsolt István felügyelte csatában nem született gól – az angliai volt az első világbajnokság, amely 0:0-s mérkőzéssel kezdődött meg.

1982: PAOLO ROSSI LETT A GÓLKIRÁLY, OLASZORSZÁG A VILÁGBAJNOK

Amikor Antonio Cabrini mellérúgta a tizenegyest a 25. percben, kevesen fogadtak volna arra, hogy az Olaszország–NSZK finálé lefújása után a squadra azzurrát koronázzák világbajnokká. Talán csak a madridi Santiago Bernabéu Stadion díszpáholyában ülő – mit ülő, a kulcspillanatokban gyermeki lelkesedéssel fel-felpattanó – olasz köztársasági elnök, a 86 esztendős Sandro Pertini nem veszítette el hitét.

S neki volt igaza! A második félidőben óramű pontossággal, tizenkét percenként jöttek az olasz gólok: a brazilok ellen mesterhármast, a lengyelek ellen két gólt elérő Paolo Rossi fejese volt az első, Marco Tardelli félmagas bombája a második (nemcsak a gól, hanem Tardelli gólöröme is a nem hivatalos futball-világörökség része), Alessandro Altobelli közeli lövése a harmadik. S hogy mekkora volt ez a különbség: korábban sohasem fordult elő, hogy egy csapat világbajnoki döntőben 3–0-ra vezessen!

Végül Paul Breitner megfosztotta az olaszokat attól a dicsőségtől, hogy csatlakozzanak a brazilokhoz, akiknek két háromgólos győzelmük is volt már fináléban (1958, 1970), ám ez természetesen senkit sem aggasztott a kék oldalon. A Világkupa Dino Zoff kezébe került – 40 esztendősen ő a legidősebb világbajnok futballista –, a torna Aranylabdája és Aranycipője a hatgólos Rossié lett. Olaszország 1934 és 1938 után harmadszor ült fel a labdarúgás trónjára.

1998: HORVÁT BRONZ AZ EGYKORI JUGOSZLÁV ARANYGENERÁCIÓ NEVÉBEN

Horvátország válogatottja történelmi küldetést teljesített 1998. július 11-én azzal, hogy megszerezte a franciaországi világbajnokság bronzérmét. A még egységes Jugoszláviának a nyolcvanas évek végén mesésen jó korosztályos válogatottja volt, ám hiába nyerte meg az 1987-es chilei U20-as világbajnokságot, és jósoltak neki nagy sikereket a felnőttviadalokon, a történelem szétszakította az országot – és az 1990-es világbajnokság után a válogatottat is.

Abból a keretből hárman (Dragoje Lekovics, Branko Brnovics, Predrag Mijatovics) a területében jóval kisebb Jugoszlávia csapatával vettek részt az 1998-as vb-n, és a legjobb 16 között elvéreztek Hollandiával szemben. Öt korábbi csapattárs, Zvonimir Boban, Robert Jarni, Robert Prosinecki, Igor Stimac és Davor Suker ellenben eljutott a bronzmeccsig, amelyen történetesen Hollandia legyőzése árán léphetett fel a dobogóra.

Szimbolikus, hogy Miroslav „Ciro” Blazevic csapatának góljait két 1987-es világbajnok lőtte: az elsőt Prosinecki egy piruettet követően a 13. percben, a másodikat Suker a 35.-ben (közben Boudewijn Zenden szépített). Sukernek ez a gól kellett ahhoz, hogy egyedül legyen a torna gólkirálya hat találattal.