Bombameglepetés: Svájc legyőzte a spanyolokat

Vágólapra másolva!
2010.06.16. 16:00
null
Fernandes gólja eldöntötte a meccset (Fotó: Action Images)
 Óriási meglepetéssel végződött a világbajnokság egyik nagy esélyesének tartott Európa-bajnok spanyol válogatott első mérkőzése Dél-Afrikában: Svájc Gelson Fernandes találatával 1–0-ra legyőzte Vicente del Bosque csapatát a H-csoportban.

Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya meglepetést szerzett, mivel az előzetes várakozásokkal ellentétben a kezdőcsapatba jelölte Andrés Iniestát.

Ahogy sejteni lehetett, a világbajnokság egyik nagy esélyesének tartott Spanyolország azonnal kezébe vette az irányítást, és hatalmas mezőnyfölényben játszott a találkozó első perceiben, de nagyobb helyzetig nem jutott el.

A svájciak kapusának, Diego Benagliónak csak a 10. percben kellett először játékba avatkoznia, miután David Silva és David Villa összjátékát követően a Valenciától a Barcelonába igazoló támadó próbálkozott.

A 24. percben Gerard Piqué előtt adódott a mérkőzés addigi legnagyobb helyzete: a spanyol védő a leshatáron kapott labdát Iniestától, majd egy csel után lőtt, ám a kivetődő Benaglio lábát találta el.

A 30. percben Iniesta kapott jó kiugratást, és a svájci védőkre vezette a labdát, ám a tizenhatos vonala előtt Stéphane Grichting kibillentette az egyensúlyából. A hátvéd sárga lapot, a spanyolok szabadrúgást kaptak jó helyről, ám David Villa a sorfalat találta el.

Ottmar Hitzfeld együttese továbbra sem tudta hosszabb ideig birtokolni a labdát, ám viszonylag stabilan védekezett. Philippe Senderos azonban egy Xavival történt ütközésnél megsérült, és le kellett cserélni.

DEL BOSQUE: NEM VOLTUNK ELÉG PONTOSAK
„Meglepetés születetett, a győzelemre hajtottunk, de ez nem a mi napunk volt. Az utolsó pillanatokban nem voltunk elég pontosak, pedig uraltuk a meccset. Ez azt jelenti, hogy meg kell nyernünk a hátralévő két meccsünket a csoportban. Nem ért véget a vébé, még van két találkozónk, amelyekre fel kell pörögnünk" – mondta a lefújást követően Del Bosque.

Az első félidő hajrájában Villa két helyzetet is kialakított: előbb jól vette át a labdát, majd Iniestának tette le lövésre, aki azonban fölélőtt, majd a 45. percben a bal oldalon tört be a tizenhatoson belülre, elfektetett egy védőt, de emelése a kapu mellé ment.

Az első játékrészben számos támadást vezetett a spanyol válogatott, és hatalmas fölényben volt a labdabirtoklásban, de nem sikerült feltörnie Hitzfeld kiválóan összerakott védelmét.

A szünet után nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a spanyolok, és szinte odaszögezték a kapuhoz az ellenfelet, ám hatalmas meglepetésre Svájc szerzett vezetést az 51. percben Gelson Fernandes révén.

A középpályás hatalmas kavarodás végén talált be az 51. percben, miután Blaise Nkufo vezette a labdát Iker Casillasra, és a kapusról Fernandes elé pattant a labda. Piqué hiába próbálkozott a mentéssel, nem sikerült felszabadítania. 0–1

A spanyolok az 58. percben majdnem egyenlítettek: David Villa kapott jó kiugratást, de Benaglio kapus jól jött ki, és az utolsó pillanatban elrúgta a támadó elől a labdát.

Del Bosque nem várt sokáig a változtatással: a 61. percben pályára küldte Fernando Torrest és Jesús Navast Sergio Busquets, illetve David Silva helyett, így még támadóbbá tette együttesét.


Torres a 68. percben helyzetbe is került: a Liverpool csatára Villától kapott jó labdát a tizenhatoson belül, majd egy fordulás után a kapura emelt, de lövése fölészállt.

A 70. percben Xabi Alonso bődületes bombával egyenlített majdnem, de a jó 20 méterről leadott lövés a lécről kifelé pattant. Benagliónak esélye sem lett volna hárítani.

A 74. percben Eren Derdiyok borzolta a spanyol szurkolók idegeit. A csatár Nkufóval játszott össze, majd a tizenhatoson belül két védőt elfektetett, és kapura pöckölte a labdát Iker Casillas mellett. A labda a kapufáról pattant ki, és Derdiyok megint próbálkozott, de végül tisztáztak a selección tagjai. 

Del Bosque Pedrót is beküldte a támadósorba, míg Iniesta elhagyta a pályát. Ennek ellenére a svájciak kezdtek támadásokba, és néhány perc alatt több helyzetig jutottak, mint az első félidőben összesen.

Spanyolország a meccs hajrájában tovább rohamozta Hitzfeld együttesének kapuját, de a támadások rendre elhaltak a svájci védőfalon. A kilencven perc letelte után Howard Webb játékvezető adott még egy esélyt Xaviéknak: öt perc hosszabbítást rendelt el.

A selección azonban nem tudott élni vele, és bár rengeteget támadott, és sokkal többet birtokolta a labdát, 1–0-s vereséggel mutatkozott be a vb-n Svájc ellen.

CASILLAS: SENKI SEM VÁRTA EZT AZ EREDMÉNY
„Senki sem várta, hogy ilyen eredmény születik. Szomorúak vagyunk, elégedetlenek és levertek, de mindig meg kell találni a pozitív dolgokat, amelyek jól jöhetnek a következő meccsekre. A csapatunk játéka alapján senki sem várhatta, hogy kikapunk. A svájciak tudták, hogy védekezzenek és állítsák meg a támadóinkat. Egy állított szituáció után két érintéssel a kapunk előtt teremtek, és sikerült betalálniuk egy kavarodás után. A további meccseken is játszanunk kell, és nyernünk a találkozókat" – mondta Casillas.

 

 


KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik