nemzetisport.hu 2016.03.25 23:39 Frissítve: 2016.03.26 00:04

Felkészülés: CR büntetőt rontott, bolgár siker Portugáliában

A franciaországi Európa-bajnokságon a magyar labdarúgó-válogatottal azonos csoportban szereplő Portugália hazai pályán 1–0-ra kikapott Bulgáriától a két csapat péntek esti felkészülési mérkőzésén.

A portugál Nani (jobbra) fut verseny a bolgár Popovval (Fotó: Reuters)

 

 

Több sztárjával, köztük Cristiano Ronaldóval és Nanival a soraiban kezdte a mérkőzést a portugál válogatott, ám mindössze húsz perc telt el, és meglepetésre a vendégek szerezték meg a vezetést. A bolgár nemzeti csapatban ezen a találkozón debütáló, korábban az U20-as brazil válogatottban is pályára lépő Marcelinho bolondította meg a fél portugál védelmet, majd egy szerencsés mozdulattal a kapu bal oldalába továbbította a labdát (0–1).

Az első félidő folytatásban a hazaiak elképesztő fölényben játszottak, ám a bolgár kapus, Vladiszlav Sztojanov vezetésével jól állta a sarat a vendégek védelme, szinte az őrületbe kergetve ezzel a hazaiakat.

A második negyvenöt percben, az elsőhöz hasonlóan szinte felborult a pálya, ám Sztojanovon senki sem tudott kifogni. Sőt, a 67. percben hiába jutott tizenegyeshez Portugália, Ronaldo lövését hárította a kapus, a kipattanót pedig a portugál a kapu mellé lőtte.

A hazaiak minden erőlködésük ellenére – 19 szögletet végezhettek el, valamint közel harmincszor próbálkoztak lövéssel, amelyből tizenegy a kaput is eltalálta – nem tudtak bevenni ellenfelük kapuját, így a bolgárok idegenben 1–0-ra legyőzték Portugáliát.

EURÓPA-BAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PORTUGÁLIA–BULGÁRIA 0–1
(0–1)
Leiria. V: Carlos Gómez (spanyol)
PORTUGÁLIA: A. Lopes – Vieirinha, Bruno Alves, Pepe, Eliseu (Guerreiro, 81.) – W. Carvalho (R. Sanches, 74.) – Joao Mario (D. Pereira, 75.), Rafa Silva (Quaresma, 65.), Adrien Silva (Danny, 65.), Nani (Eder 83.) – C. Ronaldo. Szövetségi kaptiány: Fernando Santos
BULGÁRIA: Sztojanov – S. Popov (Bozhikov, 89.), Bodurov, Milanov, A. Alekszandrov – Chochev, Rangelov, Dyakov, M. Alekszandrov (Slavchev, 65., Terziev, 92.) – I. Popov (Delev, 95.), Marcelinho (Tonev, 84.). Szövetségi kapitány: Ivaylo Petev
G: Marcelinho (19.)
TOVÁBBI PÉNTEKI MÉRKŐZÉSEK
HOLLANDIA–FRANCIAORSZÁG 2–3
(L. de Jong 47.), Afellay 86., ill. Griezmann 6., Giroud 12., Matuidi 87.)
ÍRORSZÁG–SVÁJC 1–0 (C. Clark 2.)
SZLOVÁKIA–LETTORSZÁG 0–0

ÖRMÉNYORSZÁG–FEHÉROROSZORSZÁG 0–0
LUXEMBURG–BOSZNIA-HERCEGOVINA 0–3
(Chanot 73. – öngól, Djuric 75., Pjanic 92.)

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2016.11.09 17:01:36

Foci Eb 2016 nemzetisport.hu

Fizessen elő a Nemzeti Sportra negyedévre, és ajándékba megkapja az Eb-kötetet!

2016.07.15 19:46:45

Foci Eb 2016 nemzetisport.hu

Leesett az állunk néhányszor, miközben végigpörgettük olvasóink nyitómeccs előtti megérzéseit.

2016.07.12 18:07:47

Foci Eb 2016 Kovács Kristóf (MINDSET PSZICHOLÓGIA)

A sérült sportolót kevésbé érdeklik a mindennapos dolgok, csökken az önszabályozás és az érzelmi kontroll.

2016.07.11 13:26:18

Foci Eb 2016 nemzetisport.hu

A portugálok legjobbja a kapus volt a fináléban • A francia csatárok kevésszer voltak megjátszhatóak.

2016.07.11 09:30:30

Foci Eb 2016 nemzetisport.hu

CÍMLAPOK. „Túl kegyetlen” • „Ez nem a mi napunk volt” • CR nélkül is megkapta a „glóriát” Portugália.