Eb 2016: öngól után gól – Van Persie 50 találatnál jár

Vágólapra másolva!
2015.10.14. 12:44
A holland labdarúgás legeredményesebb válogatott játékosaként pályafutása ötvenedik gólját is megszerezte Robin van Persie kedd este a csehek elleni hazai Eb-selejtezőn, találatának azonban nem örülhetett igazán, mivel öngólt is jegyzett, együttese pedig 3–2-re kikapott, s az oranje 1984 óta először nem jutott ki a kontinenstornára.

A 32 éves, világbajnoki ezüst- és bronzérmes csatár – még a félszázadik gólja előtt – saját kapujába fejelt, így lett 0–3 a csehek javára. Később javított, ezzel módosult 2–3-ra az állás, és ha a játékvezető megadja a büntetőt a vele szemben elkövetett szabálytalanságért, egyenlíthetett volna a vendéglátó együttes.

A németalföldiek nemzeti csapatában 2005-ben debütáló Van Persie a 101. válogatott fellépésén érte el a határkőnek számító gólmennyiséget. A hollandok házi listáján – a voetbalstats.nl adatai szerint – nyolccal vezet a csehek ellen az első holland találatot szerző, így 76. meccsén 42. alkalommal eredményes Klaas-Jan Huntelaar előtt, a harmadik helyet pedig Patrick Kluivert foglalja el, aki 1994 és 2004 között 40 gólig jutott 79 mérkőzésen.

Ötvenedik góljával a nemzetközi lajstromban Van Persie a 43. helyre került, holtversenyben az angol Wayne Rooneyval, aki háromoroszlános mezben 107 találkozón jutott el félszáz találatig. Az abszolút lista élén a fifa.com szerint az iráni Ali Daei áll (109 gól/149 mérkőzés) Puskás Ferenc előtt, aki 89 meccsen 84 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Az élbolyban van az egykori Aranycsapat másik csatárkiválósága, Kocsis Sándor is, aki 68 válogatott fellépésén 75-ször volt eredményes, ezzel negyedik a rangsorban.

A jelenleg is aktív labdarúgók listáját az abszolút sorrendben 14. Robbie Keane vezeti, aki az ír válogatottban 1998 óta játszott eddigi 142 mérkőzésén 67-szer talált be. Mögötte a guatemalai Carlos Ruiz (59/118) és a svéd Zlatan Ibrahimovic osztozik a második helyen (59/109), míg Van Persie és Rooney a hetedik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik