Dzsudzsák egy szinten a „ketchupos” CR-rel – így látják a mieinket külföldön!

Vágólapra másolva!
2016.06.23. 10:38
null
A L’Équipe osztályzatai
A nemzetközi sajtóorgánumok elsősorban Cristiano Ronaldo feltámadásával foglalkoznak a magyar–portugál összecsapással kapcsolatban, de Dzsudzsák Balázst szinte mindenütt egy szinten emlegetik a háromszoros aranylabdással. Kleinheisler László újabb álomcsapatba került be, a francia L’Équipe-nél a csoportkör legjobb tizenegyében szerepel a neve! 

• L’ÉQUIPE (Franciaország)

A franciák kétoldalas cikket hoztak a mérkőzésről, természetesen Cristiano Ronaldóval a középpontban, akiről azt írják a címben, „elkezdte az Európa-bajnokságot”. A mérkőzéssel kapcsolatban érdekesség, hogy véleményük szerint akkor ért véget a találkozó, amikor a portugálok lecserélték Nanit, és a védekezőbb felfogású Danilo beküldésével igyekeztek megtartani a 3–3-as döntetlent.

A találkozó legjobbja a 8-as osztályzatot kapó Cristiano Ronaldo lett, rajta kívül három játékost emel ki a lap, Dzsudzsák Balázst (szintén 8-as osztályzat), Gera Zoltánt (6) és Pepét (6). Csalódást keltett ugyanakkor Eliseu (2), Ricardo Carvalho (3) és Lang Ádám (4).

Ami pedig a csoportkör értékelését illeti a mieink részéről: Kleinheisler László bekerült a torna eddigi álomcsapatába, míg a L’Équipe-nél Bernd Storck 6.33-as értékeléssel a második helyen áll a legjobb szövetségi kapitányok között, holtversenyben Jan Kozákkal (Szlovákia, 6.33) és Ante Cacic (Horvátország, 6.67) mögött.

Kleinheisler, Modric, Perisic, Bale – nem rossz névsor
Kleinheisler, Modric, Perisic, Bale – nem rossz névsor

• LA GAZZETTA DELLO SPORT (Olaszország)

Az olaszok természetesen elsősorban a saját válogatottjukkal vannak elfoglalva (amely kikapott az írektől), a magyar–portugál meccsel kapcsolatban CR visszatéréséről írnak, már a címlapon is ezt a kifejezést használják.

A mieink értékelésénél az első portugál góllal kapcsolatban bizonytalannak titulálják Király Gábort, Szalai Ádámot azonban „bölénynek” nevezik. A mérkőzés legjobbja Cristiano Ronaldo (7.5) lett, őt Dzsudzsák (7), Gera (7) és Joao Mário (7) követi. A két edző közül Bernd Storckot (7.5) jobbnak látta a lap Fernando Santosnál (5.5).

A lap a magyar nevek leírásában igen nagy problémákba ütközött. Bár korábban sikerült jól leírni Dzsudzsák nevét, az értékelésben már nem („Dzsudzsack”), ahogy érdekes kérdés az is, ki az a „Junasz” és „Lovrencsis”.

 

• MARCA (Spanyolország)

A spanyol lap egy oldalban számol be a találkozóról, valamint egy másik oldalon egy kisebb írásban számolnak be rólunk, mint a torna nagy meglepetéscsapat. A találkozó legjobbja náluk is Cristiano Ronaldo lett, sarkazós gólja szerepel a cikk nagy képén. A Real Madrid klasszisát a cikk címeként köszöntik a tornán

A mieinktől természetesen Dzsudzsák Balázst emelik ki (ő is 8-as osztályzatot kapott, mint CR), 7-est már jóval többen kaptak: Guzmics, Gera, Pepe és Renato Sanches is. Érdekes, hogy Bernd Storck 6-ost kapott, Fernando Santos pedig 7-est.


• RECORD (Portugália)

Csak sikerült megráznia Cristiano Ronaldónak azt a ketchupos üveget! A Record a saját előző napi címlapját teszi a csütörtöki címlapjára. Szerdán ugyanis felidézték CR 2010-es nyilatkozatát a ketchupos üvegről, ami olyan, mint a gólgyártás. Egy ideig nem akar kijönni semmi, amikor pedig igen, akkor meg sem lehet állítani.

Nos, a Real Madrid klasszisa kétszer is bevette a mieink kapuját, és gólpasszt is adott, így természetesen ő üvölt a címlapon, valamint ahogy a Marcánál, itt is CR sarkazós gólja a cikk képe. Az ötös skálán adott értékeléseknél hárman kaptak 4-est: Cristiano Ronaldo, Joao Mario és Dzsudzsák Balázs.

Így látta a négy újság a mieinket

L'Équipe (francia) Gazzetta (olasz) Marca (spanyol) Record (portugál)*
Király 3 5.5 4 3
Lang 4 5.5 5 2
Juhász 4 5.5 5 3
Guzmics 4 5.5 7 3
Korhut 4 5.5 5 2
Elek 6 6 6 3
Gera 6 7 7 3
Pintér 4 6 5 3
Dzsudzsák 8 7 8 4
Szalai 5 6.5 6 2
Lovrencsics 6 6 6 3
Bese 4 6 6 2
Németh 5.5 5 2
Stieber 1
Storck 6 6.5 6 3





Nézőszám 55 514 55 514 55 514 55 514
Bíró 6 6 6 3




* ötös skála

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–Portugália 3–3 (1–1)
Lyon, Parc Olympique Lyonnais, 55 514 néző. Vezette: Atkinson (angol)
MAGYARORSZÁG: Király G. – Lang, Juhász R., Guzmics, Korhut – Gera (Bese, a szünetben) – Lovrencsics (Stieber Z., 83.), Elek Á., Pintér Á., Dzsudzsák – Szalai Á. (Németh K., 71.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Vieirinha, Pepe, Ricardo Carvalho, Eliseu – Joao Mário, William Carvalho, Moutinho (Renato Sanches, a szünetben), André Gomes (Quaresma, 61.) – Cristiano Ronaldo, Nani (Danilo, 81.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Gólszerző: Gera (19.), Dzsudzsák (47., 55.), ill. Nani (42.), Cristiano Ronaldo (50., 62.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
IZLAND–AUSZTRIA 2–1

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 3 1 2 6–4 2 5
2. Izland 3 1 2 4–3 1 5
3. Portugália 3 3 4–4 0 3
4. Ausztria 3 1 2 1–4 –3 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik