Vb 2022: marokkói tizenegyes helyett sárga Bufalnak, de miért? – szavazás

Vágólapra másolva!
2022.12.15. 11:45
null
A sokat vitatott pillanatot a játékvezető közelről láthatta (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Franciaország jutott a katari világbajnokság döntőjébe, miután 2–0-ra legyőzte az első afrikai csapatként elődöntős Marokkót, ám könnyen lehet, hogy a mérkőzés egészen másképp alakul, ha a mexikói játékvezető, Cesar Ramos más ítéletet hoz a találkozó 27. percében. Az eset kapcsán a BBC stúdiójában a két angol válogatott legenda, Alan Shearer és Rio Ferdinand nem jutott közös nevezőre, és a közösségi médiában is nagy vihart kavart a jelenet a szurkolók körében. Kavarjon most olvasóink körében is, szavazás!

A mérkőzés 27. percében történt, hogy a francia tizenhatoson belül Théo Hernandez és Szofian Bufal csapott össze egy labdáért, mindketten földre kerültek, Cesar Ramos sípolt, szabadrúgást adott a franciáknak, és felmutatta a sárga lapot a marokkóinak.

Az afrikaiak kevéssé vehemensen reklamáltak a játékvezetőnél, s Théo Hernandez is fájdalmas arccal terült el a földön, az élő közvetítésből pedig nem derült ki, hogy vizsgálódna-e a VAR.

AZ ESET


Az ESPN elemzése szerint viszont történt vizsgálat, még ha nem is feltétlenül tartott sokáig és végül ellentmondásos eredménnyel zárult, „mert az biztos, hogy Bufalnak nem járt volna a sárga lap. A marokkói játékos nem indított szerelési kísérletet, sőt valójában őt rúgta meg Hernandez” – írja az az amerikai sportportál labdarúgórovatának egyik vezető szerkesztője és futballszakírója, Dale Johnson, s fel is teszi a kérdést, hogy ez esetben mégis miért kaptak a franciák szabadrúgást s Bufal sárga lapot?

„A válasz talán az lehet, hogy azt gondoljuk, hogy ha Hernandez előbb elrúgta a labdát, mint hozzáért volna Bufalhoz,akkor ezzel ignorálta is a lehetőségét annak, hogy tizenegyest ítéljenek ellene. Ez viszont nem nyújt lehetőséget a védőnek arra, hogy bármilyen módon szerelje a támadót. A VAR számára Hernandez labdaérintése igazolhatta a meghozott döntést, de azt figyelmen kívül hagyja, hogy utána a védő a jobb lábával kontrollálatlanul és meggondolatlanul megrúgja Bufalt. Ezt a folytatást viszont nem indokolhatta a labdaérintés” – vélekedik Johnson.

Azt is megemlíti, hogy a VAR-szobában a kanadai Drew Fischer hozta meg a döntést a pályán született ítélet helybenhagyásáról, aki a torna egyik legtöbbet foglalkoztatott videóbírója – ez volt a nyolcadik megbízatása a vb-n a VAR-szoba vezetőjeként. Ő volt az, akinek javaslatára Szaúd-Arábia tizenegyest kapott Lengyelország ellen – Wojciech Szczesny viszont kivédte Szalem el-Davszari büntetőjét. „Ez az eset sokkal inkább tűnt tizenegyesnek, mint az” – zárja írását a szakíró.

A VAR-nak egyébként önmagában arra nem volt lehetősége, hogy az ítélet helybenhagyása mellett törölje Bufal sárga lapját – ehhez büntetőt kellett volna adni.

Az elődöntő 27. percében történt jelenet egyébként a BBC stúdiójában is okozott némi feszültséget: az angol válogatott két legendája, Rio Ferdinand és Alan Shearer nem találta meg a közös hangot.

„Számomra ez nem tizenegyes. Hernandezé volt a labda, elrúgta. Az viszont biztos, hogy nem sárga lap” – fogalmazott Shearer, míg Ferdinand egyértelműen az afrikai oldalra állt.

„Azt hiszem, hogy ha ez az eset a pálya bármely más részén történik, akkor marokkói szabadrúgás jön. Szóval, miért is nem tizenegyes? Ennek szerintem kétségtelenül büntetőnek kellett volna lennie, és semmiképpen sem marokkói sárga lapnak” – jelentette ki Ferdinand.

SZAVAZÁS

Ön mit ítélt volna Bufal és Hernandez összecsapásánál?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A közösségi médiában viszont jóval egyértelműbbnek tűnik a helyzet megítélése, a szolidabb marokkói szimpatizánsok szerint inkább ért marokkói tizenegyest, mint francia szabadrúgást az eset, a vérmesebbek szerint jogos tizenegyest nem kaptak meg az afrikaiak, ugyanakkor akadnak olyan vélemények is, melyek szerint a játékvezető jó döntést hozott a francia szabadrúgással, mert Bufal beleszaladt Hernandezbe.

Nekünk nem tisztünk egyik oldal mellett sem állást foglalni, sem feltételezésekbe bocsátkozni, ám azzal a gondolattal érdemes eljátszani, hogy miképpen alakult volna a mérkőzés, ha 1–0-s francia vezetésnél Ramos játékvezető tizenegyest ad Marokkónak, s az afrikaiak értékesítik azt.

Ez persze sohasem fog kiderülni, ám olvasóink véleménye az esetről igen. Szavazás oldalt.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
ELŐDÖNTŐ

FRANCIAORSZÁG–MAROKKÓ 2–0 (1–0)
Al-Hor, al-Bajt Stadion, 68 294 néző. Vezette: C. Ramos (mexikói)
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Koundé, Varane, Konaté, T. Hernandez – Y. Fofana, Tchouaméni, Griezmann – O. Dembélé (Kolo Muani, 78.), Giroud (Thuram, 65.), Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
MAROKKÓ:
Bunu – Hakimi, Dari, Szaissz (Amallah, 21.; Abde, 78.), el-Jamik, Mazraui (Attijat Allah, a szünetben) – Amrabat, Unahi – Zijes, en-Nesziri (Hamdallah, 66.), Bufal (Abuhlal, 66.). Szövetségi kapitány: Valid Regragi
Gólszerző: T. Hernandez (5.), Kolo Muani (79.)

ONLIVE TUDÓSÍTÁS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik