Venezuela: tartoztak a szövetségi kapitánynak, lemondott

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.08.21. 08:34
null
Elfogyott José Peseiro türelme (Fotó: AFP)
A portugál José Peseiro lemondott a venezuelai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

„Tegnap levelet kaptunk José Peseirótól, aki tartozásokra hivatkozva felmondta a szerződését. Este beszéltünk vele, és elmagyaráztuk, hogy nagyon nehéz elfogadnunk a lemondását, mivel néhány nap múlva három mérkőzésünk is lesz. Kért egy kis időt, de ma reggel közölte velünk, hogy ő és szakmai stábja úgy döntött, nem folytatják a munkát” – mondta sajtótájékoztatóján Jorge Giménez, a Venezuelai Labdarúgó-szövetség elnöke.

Giménez pénzügyi adatokat nem közölt a 61 éves Peseiro távozásával kapcsolatban, és arról sem beszélt, hogy ki veszi át a tavaly februárban szerződtetett kapitány helyét.

Venezuela az egyetlen dél-amerikai csapat, amely még soha nem jutott ki a világbajnokságra, és erre most sincs számottevő esélye, mert a tízcsapatos selejtezőcsoportban hat forduló után a 9. helyen áll. A válogatott szeptember 2-án Argentínával, 5-én Peruval, 9-én Paraguayjal találkozik.

Az első négy helyezett kijut a jövő évi katari vb-re, az ötödik pótselejtezőt játszhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik