Vb 2018: „Szégyen!” – Maradona szerint a csoportkörben kieshetnek Messiék

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.18. 11:47
Diego Maradona előbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy dohányzott a lelátón az Argentína–Izland (1–1) mérkőzés közben, majd pedig lesújtó véleményt fogalmazott meg az argentin válogatottról, amely szerinte a csoportmérkőzések után búcsúzik az oroszországi labdarúgó-világbajnokságtól.

A botrányairól és szókimondásáról is elhíresült sztár, Diego Maradona legújabb kritikájának középpontjában a szövetségi kapitány, Jorge Sampaoli áll.

„Ha a válogatott így játszik, akkor Sampaoli nem térhet vissza Argentínába” – jelentette ki Maradona az Izland elleni szombati 1–1 után.

„Szégyen, hogy nincs kész játékstílusa a csapatnak” – mondta a játékosként világbajnok szakember.
Hozzátette, mindenki tudja, hogy a magas izlandi játékosok jól fejelnek, ezért értelmetlen volt beívelésekkel próbálkozni ellenük.

Maradona, akinek vezetésével a 2010-es vb-n a negyeddöntőben esett ki Argentína, úgy fogalmazott, Messiék közel állnak ahhoz, hogy a horvátok és a nigériaiak elleni meccsüket elveszítsék, így már a csoportkör után búcsúzhatnak. Ez legutóbb a 2002-es vb-n fordult elő.

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ
ARGENTÍNA–IZLAND 1–1 (1–1)
HORVÁTORSZÁGNIGÉRIA 2–0 (1–0)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország112–0+23
2. Argentína111–10 1
Izland111–10 1
4. Nigéria110–2–20

Legfrissebb hírek

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
11 órája

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit

Minden más foci
2025.11.09. 08:25

„105 ezer néző, mi lehetne ennél szebb?” – Messi búcsúmeccset kaphat a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 14:54

Pintér Dániel nem volt a keretben, az Inter Miami kikapott Nashville-ben

Légiósok
2025.11.02. 07:39

Aligha meglepő: Messi az MLS legjobban fizetett játékosa

Minden más foci
2025.10.30. 10:28

Messi elárulta, mi a célja a jövő évi vb-n

Foci vb 2026
2025.10.28. 10:07

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
2025.10.20. 07:40
Ezek is érdekelhetik