Vb 2018: Pogba döntött Amszterdamban; svéd siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.10. 22:40
null
Pogba távoli lövése döntötte el a csoport rangadóját (Fotó: Action Images)
A francia labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezősorozat A-csoportjának 3. fordulójában 1–0-ra nyert Paul Pogba góljával Hollandiában.

 

A holland és a francia csapat is 4–1-es győzelemmel hangolt a csoport rangadójára, amelyen az első fél óra végén a vendégek szerezték meg a vezetést: Pogba távoli lövését csak a jobb felsőbe tudta tolni (0–1).

Az 55. percben Gameiro nagy helyzeténél már védett Stekelenburg, majd a játékrész derekán Pogba fejesénél is bravúrt mutatott be, de a társak nem tudták javítani a hibáját, így a franciák megnyerték a meccset.

A játéknap első hazai találatára a 39. percig kellett várni, és Svédországban született meg: egy kapu előtti kavarodás után Toivonen lőtt a léc alá, majd a szünet előtt még Hiljemark perdítése is a bolgár kapuban kötött ki (2–0).

A fordulást követően Lindelöf is eredményes volt közelről – a három svéd gól összesen nem született 16 méterről –, így a házigazda 3–0-ra nyert.

A luxemburgiak a pénteki, svédek elleni mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is megfogyatkoztak, Dirk Carlsont a 44. percben állították ki.

A fehéroroszok ehhez képest csak a 80. percben szerezték meg a vezetést, ráadásul megtartani sem tudták, a 85.-ben Joachim egyenlített (1–1).

VB 2018, SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 3. FORDULÓ,
A-CSOPORT
Fehéroroszország–Luxemburg 11 (Szavickij 80., ill. Joachim 85.)
Hollandia–Franciaország 0–1 (Pogba 30.)
Svédország–Bulgária 3–0 (Toivonen 39., Hiljemark 45., Lindelöf 58.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 3 2 1 5–1 +4 7
1. Franciaország 3 2 1 5–1 +4 7
3. Hollandia 3 1 1 1 5–3 +2 4
4. Bulgária 3 1 2 5–10 –5 3
5. Fehéroroszország 3 2 1 2–5 –3 2
6. Luxemburg 3 1 2 4–6 –2 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik