Vb 2018: „Néha aludni sem tudtam” – ezen járt a brazil kapitány esze

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.28. 00:10
null
Tite elégedetten pacsizhatott Paulinhóval (Fotó: AFP)
Mint ismert, a brazil labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte Szerbiát az oroszországi világbajnokság E-csoportjában, így csoportelsőként jutott be a nyolcaddöntőbe, ahol Mexikóval találkozik. A mérkőzés után a brazilok szövetségi kapitánya, Tite és a meccs legjobbjának választott Paulinho így értékelte a történteket.

 

„Nem a várakozásoknak, hanem a valóságnak akarunk megfelelni. A csapat mentálisan folyamatosan erősödik, a nagy nyomás ellenére jó teljesítményt nyújt a pályán. A labdarúgásban meg kell hogy találd az egyensúlyt. Néha aludni sem tudtam, mert folyamatosan ezen a bizonyos kémián, az egyensúlyon gondolkoztam” – mondta Tite, a brazil válogatott szövetségi kapitánya a Szerbia elleni siker után.

„Ma este iszom egy caipirinhát (brazil nemzeti kevert ital – a szerk.), ennyit megengedhetek magamnak! A világbajnokságon való szereplés az emberi kapcsolatokból áll össze: érezned kell az öltözőben uralkodó hangulatot, a játékosok interakcióit, a felelősséget, az örömöt, a büszkeséget, s ezeket egyensúlyba kell hoznod. Néha le kell lassítani, néha kicsit fel kell gyorsítani a tempót. A három mérkőzést összehasonlítva fejlődtünk ezeken a területeken. Innen már csak felfelé vezet az út!” – fogalmazott a brazil szakember.

„Ma újabb lépést tettünk meg. Tovább akartunk jutni, s ezt a feladatot meg is oldottuk. Paulinho akkor jó, ha gólt szerez, talán így látják az emberek. De engem csak a válogatott segítése érdekel, nem a gólszerzés. Ez a munkám: segíteni a nemzeti csapaton, hogy minél tovább jussunk. Négy év alatt nagyon sok minden megváltozott a pályafutásomban. Sok dolgon keresztülmentem, de keményen dolgoztam, visszanyertem az önbizalmam, és most azért vagyok itt, mert megérdemlem. Sokat fejlődtem, s rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem” – mondta a mérkőzés legjobbjának választott Paulinho a lefújás után.

Az E-csoportban élen végző brazilok a nyolcaddöntőben az F-ben másodikként záró mexikóiakkal mérkőznek majd meg hétfőn, Szamarában.

MEGÉRDEMELT BRAZIL GYŐZELEMRŐL BESZÉLT A SZERB KAPITÁNY

Mladen Krsztajics, a szerb válogatott szövetségi kapitánya elismerte, hogy megérdemelten győzték le őket a brazilok.

Játékosaim küzdöttek, harcoltak, de egy ilyen erős ellenféllel szemben végig figyelni kell. A második félidőben próbáltunk nagyobb kockázatot vállalni, voltak helyzeteink, de ezek kimaradtak, a brazilok pedig megbüntettek minket” – értékelt a szakvezető.

Krsztajics pozitívnak nevezte, hogy vb-t, Eb-t együttvéve nyolc év távollét után ismét nagy tornán szerepelhettek. Szerinte a Costa Rica elleni első mérkőzésen megérdemelték az 1–0-s győzelmet, a másodikat kockázatos összecsapásnak nevezte, mivel Svájc nagyon előkelő helyen áll a világranglistán, és a 2–1-es vereségre azt mondta: „történt, ami történt”.

Összességében úgy vélekedett, hogy gratuláció illeti játékosait a bátorságukért, és azért, ahogyan a nemzeti színeket képviselték a világbajnokságon. (MTI)

 

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

E-CSOPORT
SZERBIA–BRAZÍLIA02(0–1)

Moszkva,
Szpartak Stadion,44 190néző.Vezette:Faghani (iráni)
SZERBIA:
Sztojkovics – Rukavina, Milenkovics, Veljkovics, Kolarov – Matics, Milinkovics-Szavics – Tadics, Ljajics (Zsivkovics, 75.), Kosztics (Radonjics, 82.) – A. Mitrovics (Jovics, 89.).Szövetségi kapitány:Mladen Krsztajics
BRAZÍLIA:
Alisson – Fagner, Thiago Silva, Miranda, Marcelo (Filipe Luís, 10.) – Paulinho (Fernandinho, 66.), Casemiro, Philippe Coutinho (Renato Augusto, 80.) – Willian, Gabriel Jesus, Neymar.Szövetségi kapitány:Tite
Gólszerző:Paulinho (36.), Thiago Silva (68.)
Sárga lap:Ljajics (33.), Matics (48.), A. Mitrovics (70.)

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Brazília3215–1+47
2. Svájc3125–4+15
3. Szerbia3122–4–23
4. Costa Rica3122–5–31
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik