Vb 2018: még a miséket is későbbre halasztják Horvátországban

Vágólapra másolva!
2018.07.14. 12:26
Egész Horvátország a labdarúgó-világbajnokság vasárnapi, moszkvai döntőjére készül, amelyben a horvát csapat a francia válogatottal mérkőzik meg, ezért országszerte későbbre halasztják a miséket, előadásokat, bezárnak a múzeumok és több élelmiszer-kereskedelmi lánc is jelezte, hogy rövidített munkaidőben tart nyitva, írták a horvát lapok szombaton.

„Rajtunk a világ szeme” – írta a Jutarnji List című horvát napilap a címoldalán, majd arról is beszámolt, hogy egy tucat charterjárat indul vasárnap Zágrábból Moszkvába, és a rendőrség rengeteg útlevelet adott ki sürgősségi eljárásban, köztük Ante Rebic válogatott játékos édesanyjának is. Akik maradnak, a szomszédos országokból kapnak erősítést, tette hozzá az újság. A szlovén vasút azt kérte horvát partnerétől, hogy a vasárnap délelőtt Ljubljanából Zágrábba tartó vonathoz csatoljanak plusz vagonokat, mert óriási az érdeklődés a finálé iránt.rengeteg útlevelet adott ki sürgősségi eljárásban, köztük Ante Rebic válogatott játékos édesanyjának is. Akik maradnak, a szomszédos országokból kapnak erősítést, tette hozzá az újság. A szlovén vasút azt kérte horvát partnerétől, hogy a vasárnap délelőtt Ljubljanából Zágrábba tartó vonathoz csatoljanak plusz vagonokat, mert óriási az érdeklődés a finálé iránt.

 

Az egész régió izgatott Horvátország döntőbe kerülése miatt – számolt be róla a lap, egy térképpel is illusztrálva és piros-fehér pepitába öltöztetve azokat az országokat, amelyek Horvátországnak szurkolnak, köztük Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát és a volt jugoszláv tagállamokat is Szerbia kivételével.

„A büszkeség napjai” – hirdeti címlapján a Vecernji List című legolvasottabb horvát napilap.

 

A horvát kormány a Twitter-oldalán arra kérte a munkáltatókat, tegyék lehetővé alkalmazottaik számára, hogy részt vehessenek a horvát labdarúgó-válogatott hazatérésére rendezendő ünnepségen. Százezer embert várnak hétfőn a horvát fővárosba. Több városból indulnak szurkolói buszok Zágrábba, a vasúttársaság pedig 50 százalékos kedvezményt hirdetett a retúrjegyekre.

A válogatott a repülőtérről nyitott tetejű buszon érkezik majd a Jelasics térre, Zágráb főterére, ahol együtt ünnepel a szurkolókkal. Ezt követően a válogatott játékosok és Zlatko Dalic kapitány hivatalosak az elnöki hivatalba, ahol Kolinda Grabar-Kitarovic államfő kitüntetésben részesíti őket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik