Vb 2018: A svájciak gólja előtt ellöktek – Miranda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.17. 23:04
null
Mirandának meggyűlt a baja a svájciakkal (Fotó: AFP)
Argentína után Brazília is döntetlennel kezdte meg a világbajnokságot, a dél-amerikai selejtezőcsoport első helyezettje csupán 1–1-et játszott Svájccal. Vladimir Petkovic szerint Brazília jobban játszott, de nagyon büszke a csapatára. Kollégája, Tite nem volt elégedett az eredménnyel.

 

A brazilok a 20. percben szereztek vezetést Coutinho révén, amit Zuber az 50. percben fejessel kiegyenlített, de a videofelvételek szerint szabálytalankodott is. A brazil Mirandát nem rázta meg annyira a pontvesztés, de azt mondta, a svájciak góljánál valóban ellökte őt Steven Zuber.

„Nem történt semmi, az élet megy tovább, meccsről meccsre gondolkodunk – nyilatkozta. – Döntetlen lett az eredmény, de ez csak a kezdet. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű. A svájciak gólja előtt ellöktek, de van videobíró, amely szerint nem volt szabálytalanság. A pontvesztés nem rázott meg bennünket, mérkőzésről mérkőzésre akarunk haladni. Biztos vagyok benne, hogy a következő mérkőzés nagyszerűen sikerül és győztesen hagyjuk el a pályát.”

Philippe Coutinho ugyancsak arról beszélt, hogy nehéz mérkőzést vártak, most már a következő fordulóval szeretnének foglalkozni: „Sajnos nem tudtunk olyan eredményt elérni, amit szerettünk volna. Örülök a gólomnak, de sokkal fontosabb, hogy jól játsszunk és nyerjünk.”

A Real Madrid játékosa, Marcelo azt mondta, nem szeretne a játékvezetővel foglalkozni, de biztos benne, ha kielemezték volna videobíróval a svájci gól előtti pillanatot, akkor látták volna a Miranda elleni szabálytalanságot. „Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy jó mérkőzést játsszunk, de az egy–egy ellenére is a pozitívumot kell látnunk. Egy világbajnokságon néha a döntetlen is jó. Sajnos nem nyertünk, de van két mérkőzésünk még, hogy javítsunk. Ez az egy pont lehet, sokat ér még.”

A brazil szövetségi kapitány, Tite csalódottan nyilatkozott: „Természetesen győzelmet vártam, nem vagyok elégedett az eredménnyel. Amíg vezettünk, jól tettük a dolgunkat, de az egyenlítés után kicsit visszazártunk, ami nem szokásunk. Miután rendeztük a sorainkat, próbáltunk helyzeteket kialakítani, de túl gyorsan játszottunk, és olyankor az utolsó mozdulatokba ott a hiba lehetősége.”

A svájciak szövetségi kapitánya, Vladimir Petkovic reálisan értékelte a mérkőzést. „Azt hiszem, az ellenfél jobban játszott, sokkal nagyobb helyzeteket dolgozott ki. De én nagyon büszke vagyok arra, ahogy a csapatom játszott. Nem adtuk fel a meccset, és kilencven percen át harcoltunk” – mondta.

Természetesen őt is megkérdezték a második gól előtti szituációról, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott, szerinte szabályos gól született. „Mindig meg kell próbálni helyet csinálni a lehetőséghez. Azt hiszem, ebben a szituációban inkább a brazil védelem hibázott” – reagált.

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
E-CSOPORT, 1. FORDULÓ
BRAZÍLIA–SVÁJC 1–1 (1–0)

Rosztov-na-Donu, Rosztov Aréna, 43 109 néző. Vezette: Ramos (mexikói)
BRAZÍLIA: Alisson – Danilo, Thiago Silva, Miranda, Marcelo – Paulinho (Renato Augusto, 67.), Casemiro (Fernandinho, 60.), Philippe Coutinho – Willian, Gabriel Jesus (Firmino, 79.), Neymar. Szövetségi kapitány: Tite
SVÁJC: Sommer – Lichtsteiner (Lang, 87.), Schär, Akanji, R. Rodríguez – Behrami (Zakaria, 71.), G. Xhaka – Shaqiri, Dzemaili, Zuber – Seferovic (Embolo, 80.). Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic
Gólszerző: Philippe Coutinho (20.), ill. Zuber (50.)
Sárga lap: Casemiro (47.), ill. Lichtsteiner (31.), Schär (65.), Behrami (68.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik