Vb 2018: a német válogatott megszenvedett a szaúdiakkal

Vágólapra másolva!
2018.06.08. 21:23
null
Az öngól előtti pillanat (Fotó: AFP)
Németország labdarúgó-válogatottja hazai pályán 2–1-re legyőzte a szintén vb-résztvevő Szaúd-Arábiát a két csapat péntek esti felkészülési mérkőzésén. A német válogatott ötös nyeretlenségi szériát (három döntetlen, két vereség) szakított meg sovány leverkuseni sikerével.

Egy szépen kijátszott helyzetből Timo Werner közelről korán vezetést szerzett a nationalelfnek (1–0), és még a szünet előtt jött a második hazai gól is – egy ugyancsak sakk-mattot ígérő akció végén Omar Havszaviról a saját kapujába pattant a labda (2–0).

A német válogatott ezúttal nem törekedett olyan gálára, mint a 8–0-s eredménnyel záruló 2002-es vb-csoportmeccsen, sőt a szaúdiak erejéből még szépítésre is futotta: a 84. percben Mohammad al-Szahlavi rossz tizenegyesét Marc-André ter Stegen kiütötte, de a hazai védelem elaludt, a kipattanó labdával a szaúdiak még bizonytalankodhattak is egy sort, mielőtt Taiszir al-Dzsaszim a léc alá bombázott (2–1).

A végjátékban a vendégek akár egyenlíthettek is volna, csakhogy ziccerben al-Dzsaszim passzolt, és ezzel lehetőséget teremtett a Hummels, Hector kettősnek a felszabadításra.

A német csapat még nincs világbajnoki formában – egyetértünk a Kicker tömör értékelésével. Mint ismert. a világbajnokság nyitómeccsén Szaúd-Arábia lesz a házigazda Oroszország ellenfele június 14-én.

SZAVAZÁS

Milyen eredmény születik a labdarúgó-világbajnokság nyitó mérkőzésén?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Egy kis stat: a német válogatottnak ez volt a negyedik mérkőzése és az első győzelme ebben az esztendőben; egészen 1975-ig kell visszalapozni, hogy olyan évre bukkanjunk, amelyikben még később született meg a nationalelf első sikere – akkor szeptemberben tört meg a jég (Ausztria, 2–0).

ÖSSZEFOGLALÓ

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NÉMETORSZÁG–SZAÚD-ARÁBIA 2–1 (1–0)
Leverkusen, 30 210
néző. Vezette: Vincic (szlovén)
NÉMETORSZÁG:
Neuer (Ter Stegen, a szünetben) – Kimmich (Ginter, 81.), J. Boateng (Süle, a szünetben), Hummels, Hector – S. Khedira, Kroos – Th. Müller (Brandt, 74.), Reus (Gündogan, 57.), Draxler – T. Werner (Gomez, 62.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
SZAÚD-ARÁBIA: al-Majuf – al-Sahrani, Omar Havszavi, Oszama Havszavi (al-Bulaihi, 83.), al-Harbi (al-Breik, a szünetben)– al-Sehri, al-Dzsaszim, Otajf (al-Mogavi, 75.), al-Faradzs (al-Haibari, 91.), al-Davszari (Bahebri, 87.) – al-Muvallad (al-Szahlavi, 62.). Szövetségi kapitány: Juan Antonio Pizzi
Gólszerző: T. Werner (8.), Omar Havszavi (43. – öngól), ill. al-Dzsaszim (84.)

További pénteki vb-felkészülési mérkőzések

Irán–Litvánia 1–0

Horvátország–Szenegál 2–1

Lengyelország–Chile 2–2

Svájc–Japán 2–0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik