Melózni kell – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.07.16. 23:33

Az utóbbi évek futóbolondsága mély nyomokat hagy bennem, ezért a világbajnokság statisztikáiban is elsőként azt lesem, vajon hány kilométer van – illetve már csak volt – a legjobban teljesítő játékos lábában.

Ha most lapunk 8. oldaláig hajtják el a papírlapokat, infografikánk legmagasabb pontján láthatják az adatsort: az oroszországi torna legtöbbet futó játékosa Ivan Perisic volt. A döntőig menetelő horvátok szélsője mind a hét mérkőzésen játszott, 632 percet töltött a gyepen, és hetvenkét kilométert hagyott maga mögött.

Meccsenként tehát 10 300 métert zakatolt, ugyanakkor azt is jó lenne pontosan tudni, hogy e kicsivel több mint tíz kilométer teljesítésében mennyi volt a sprint, mennyi a néhány méternyi dinamikus megindulás, a kitámasztás, s persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a horvátok kulcsjátékosának nyilván a labdát vezetve, azt lekezelve, elpasszolva, meglőve kellett rohannia.

A nagy futballtornákon láthattunk már ennél jobb mutatókat (legalábbis futásteljesítményben biztosan), mindenesetre ez a tízezer méter lehet viszonyítási pont is, azaz ha a magyar labdarúgás szeretne felzárkózni a térben, időben és lehetőségekben igencsak közelinek mondható horváthoz, a kulijátékosoknak a perisici szintet kellene karcolgatniuk.

Látom továbbá, hogy a legtöbb sikeres passz a spanyol válogatott csapatkapitánya, Sergio Ramos nevéhez fűződik. A 485 pontos átadás megsüvegelendő (gondolom, ő sem álldogált a pályán, miközben belsővel, rüszttel, külsővel megküldte a labdát), annak tükrében főleg, hogy a spanyoloknak végül is kellemetlen kirándulást jelentett ez a vb. A Real Madrid hátvédje mind a négy meccset végigjátszotta, és 390 perc alatt produkált ilyen mennyiségű pontos passzt. Ha átlagolunk, neki tényleg nem volt egy nyugodt perce sem a pályán – a tanulság pedig ez ügyben is az lehet, hogy csakis a szorgalom, a gyakorlás segíthet abban, hogy a profi labdarúgó a passzolás művészetének ilyen magas fokáig eljuthasson.

A brazil Neymar dicsősége a vb-n a legtöbb, huszonhét kapura lövés, a belga kapusé, Thibaut Courtois-é a huszonhét védés, s csodálkozom kissé, hogy vb-győztes francia játékos nevét nem látom a kiemelkedők között, de ezek a részletek már kevésbé gondolkodtatnak el – csak az zakatol bennem, hogy mondhatunk mi bármit, jöhetünk a grundfocinkkal, a helyzet az, hogy a képlet manapság is roppant egyszerű: a pályán melózni kell, futni, passzolni.

A góllövés csak ezután következik – vajon mi gondoltunk már erre?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik