Már nem favágók: a futballgentleman teljesen megváltoztatta az uruguayiak mentalitását

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2018.07.06. 08:46
null
Még Luis Suárez is beáll a sorba (Fotó: AFP)
Óscar Tabárez teljesen megváltoztatta az uruguayi futball mentalitását, csapatával pedig pénteken az elődöntőért szállhat harcba az oroszországi világbajnokságon. Az ellenfél a rendkívül erős francia válogatott lesz, 16 órától.

 

Kevés népszerűbb ember van manapság Uruguayban – Luis Suárezt vagy Edinson Cavanit is beleértve –, mint a szövetségi kapitány, Óscar Tabárez, aki már 1990-ben is kivezette a dél-amerikai válogatottat a vb-re, dolgozott utána egyebek mellett az AC Milannál, majd amikor 2006-ban futballszakmai és súlyos gazdasági válság egyaránt tombolt Uruguayban, visszatért a hívó szóra, s azóta harmadik vb-jére vezette ki a csapatot, amely 2010-ben negyedik lett, 2011-ben Copa América-győztes, és hosszú évek óta már az utánpótlásképzést is felügyeli a három és fél millió lakosú kis országban.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik ország nyeri meg a vb-t?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 71 esztendős szakembert honfitársaink közül aligha ismeri bárki is jobban, mint Thomas von Ubrizsy, aki negyvennégy éve dolgozik már a FIFA-nál (volt spanyol fordító, fotós és sajtós is), magyar szülők gyermekeként Uruguayban nőtt fel, és közeli barátjának mondhatja az edzőt.

„A kilencvenes vébén ismerkedtünk meg, az uruguayiak udinei és veronai meccsén én voltam a FIFA sajtósa, azóta barátok vagyunk, ha Uruguayban járok, mindig találkozunk – mondta lapunknak Thomas von Ubrizsy, aki kilenc világbajnokságon dolgozott a nemzetközi szövetség megbízásából. – Az eredményeken túl Óscar legnagyobb érdeme, hogy teljesen megváltoztatta az uruguayi futball mentalitását. Korábban az uruk hírhedten nagy favágók voltak, ő azonban igazi gentleman, a saját arcképére formálta az együttest, megtanította őket a rendezett, szervezett és tiszta játékra. Látszik, hogy tanár volt, mert rendkívül jó pedagógus, mindenki felnéz rá és nagyon tiszteli. Én például állandóan káromkodom, de amikor vele voltam Nigériában hat hétig éjjel-nappal, egyszer sem mertem csúnyán beszélni a közelében. Megvan a tekintélye, mert példát mindig saját egyenes, becsületes jellemével mutat másoknak. Argentínában szokás lenézni Uruguayt, amelyet csak egy határon túli argentin megyének tartanak, de saját szememmel tapasztaltam, hogy őt még Argentínában is nagyon szeretik. Az uruguayi csapatnál nincs olyan, hogy valaki mindenki felett álló sztárnak tartja magát, mint Neymar a braziloknál, és olyan sincs, mint az argentinoknál, hogy Messi állítja össze a csapatot. Itt Luis Suárez és Edinson Cavani is szépen beáll a sorba. Ők csak elsők az egyenlők között.”

Thomas von Ubrizsyt nem lepte meg, hogy Uruguay a nyolc közé jutott.

„Mivel Óscar az utánpótlást is felügyeli, tisztán látja, kik a jövő reménységei, és sok fiatal játékost is magával vitt a vébére, nem követte el azt a hibát, mint Joachim Löw német kapitány, aki telerakta a csapatát dinoszauruszokkal. Tudatosan építi egyben a jövő csapatát is, hogy alig legyen érzékelhető az átmenet. Az első két meccsen még nem volt az igazi a csapatjáték, rossz ritmusban futballozott a csapat, de az utána következő két találkozón már azt játszotta, amit tud.”

És meddig lehet ezzel eljutni a vb-n, túlszárnyalható akár a dél-afrikai szereplés is?

„Úgy vélem, Franciaországnak jobb játékosai vannak, de ez nem jelent semmit. Ha Cavani játszik, márpedig úgy tudom, ott lesz a pályán, akkor sikerülhet a bravúr, és utána már bármi lehetséges. A PSG sztárja nélkül viszont kisebb csoda lenne a továbbjutás. Nagy előnye azonban Uruguaynak, hogy játékosai mind nagy hazafiak, Tabárez érdeme, hogy ezt folyamatosan erősíti is bennük. Nem olyan ez, mint a svájci csapat, amelyben alig volt igazi svájci. A másik pedig a fanatizmus. Uruguayban a futballra nem lehet rosszat mondani, mert letépik a fejedet. Amikor a barátaimnak mondtam, hogy négy éve Suárez a harapásával sokat ártott a csapatának, majdnem megvertek, úgy kiálltak mellette. Egyszerűen nem lehet nekik ilyet mondani.”

Sokan úgy vélik, hogy a torna után a néhány éve súlyos idegrendszeri betegséggel, Guillain–Barré-szindrómával élő, közlekedni csak mankóval képes Tabárez távozik a posztjáról.

„Nem hiszem, hogy így lenne. Azt mondta nekem, hogy fájdalmai nincsenek, viszont nincs ereje, alig tudja mozgatni a tagjait, és a mankót csak a meccseken használja, amúgy egy kiskocsival közlekedik, amely olyan, mint egy golfautó. Tudom, hogy őt ez tartja életben, a munkája, a meccsek izgalma.”

Abból pedig nem lesz hiány Franciaország ellen, majd az esetleges további két találkozón sem.

Uruguayi-svájci-magyar barátja vallott a sikerkapitányról
Uruguayi-svájci-magyar barátja vallott a sikerkapitányról



FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ

16.00:
Uruguay–Franciaország (Nyizsnyij Novgorod) (Tv: M4 Sport)
20.00: Brazília–Belgium (Kazany) (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik