Vb 2018: a fél évre eltiltott Guerrero is a keretben

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.05.14. 10:44
Jelölték a perui labdarúgó-válogatott világbajnoki keretébe a féléves eltiltását másfél hete letöltő Paolo Guerrerót.

A brazil Flamengo 34 éves támadója május 6-án, az Internacional elleni bajnoki mérkőzésen tért vissza, azok után, hogy tavaly októberben, az argentinok elleni vb-selejtezőt követően adott mintájában kokainszármazékot találtak, s emiatt eltiltották.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) előbb egy évre függesztette fel a játékjogát, de később megfelezte a büntetést, amely május 3-án járt le.

A perui szövetség a Twitter-oldalán jelentette be: képviselői Brazíliába utaznak, hogy „meglátogassák a beválogatott Guerrerót”, és elkészítsék a hivatalos fotókat, illetve levegyék a méreteket a felszereléshez.

Guerrero ügye ugyanakkor még nem zárult le véglegesen, mivel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) súlyosbításért, míg a játékos felmentésért fellebbezett korábban a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), ahol a 84-szeres válogatottat, a nemzeti csapat kapitányát két hete hallgatták meg.

Peru az oroszországi vb-n Dániával, Franciaországgal és Ausztráliával szerepel egy csoportban.

A PERUIAK 25 FŐS BŐ KERETE
KAPUSOK:
Pedro Gallese (Veracruz – Mexikó), José Carvallo (UTC), Carlos Cáceda (Veracruz – Mexikó)
VÉDŐK: Luis Abram (Vélez Sarsfield – Argentína), Luis Advíncula (BUAP – Mexikó), Miguel Araujo (Alianza Lima), Aldo Corzo (Universitario de Deportes), Nilson Loyola (Melgar), Christian Ramos (Veracruz – Mexikó), Alberto Rodríguez (Junior – Kolumbia), Anderson Santamaría (Puebla – Mexikó), Miguel Trauco (Flamengo – Brazília)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Pedro Aquino (BUAP – Mexikó), Wilmer Cartagena (Veracruz – Mexikó), Christian Cueva (Sao Paulo – Brazília), Edison Flores (Aalborg – Dánia), Paolo Hurtado (Vitória Guimaraes – Portugália), Sergio Pena (Granada – Spanyolország), Andy Polo (Portland Timbers – Egyesült Államok), Renato Tapia (Feyenoord – Hollandia), Yoshimar Yotún (Orlando City – Egyesült Államok)
TÁMADÓK: Paolo Guerrero (Flamengo – Brazília), André Carrillo (Watford – Anglia), Raúl Ruidíaz (Morelia – Mexikó), Jefferson Farfán (Lokomotiv Moszkva – Oroszország)

VB 2018
C-CSOPORT
Franciaország (C1)
Ausztrália (C2)
Peru (C3)
Dánia (C4)
Június 16., 12.00
Kazany
Kazany Arena
Franciaország (C1)Ausztrália (C2) x–x
Június 16., 18.00
Szaranszk
Mordovija Arena
Peru (C3)Dánia (C4) x–x
Június 21., 14.00
Szamara
Koszmosz Arena
Dánia (C4)Ausztrália (C2)x–x
Június 21., 17.00
Jekatyerinburg
Központi Stadion
Franciaország (C1)Peru (C3)x–x
Június 26., 16.00
Moszkva
Luzsnyiki Stadion
Dánia (C4)Franciaország (C1) x–x
Június 26., 16.00
Szocsi
Fist Olimpiai Stadion
Ausztrália (C2)Peru (C3) x–x

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik