Vb 2014: Hagyjanak bennünket játszani! - Scolari

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.09. 22:43
Luiz Felipe Scolari brazil szövetségi kapitány még nem beszélt a szövetség vezetőivel a jövőjéről, csak a szombati bronzmérkőzés után egyeztet velük.

„Hagyjanak bennünket játszani, a tornát befejezni, majd azután meglátjuk, mi fog történni. Van még egy mérkőzésünk szombaton, most azzal törődünk, miután a világbajnoki címről szőtt álmodozásunknak vége szakadt” – mondta a szakember a Németországtól elszenvedett 7–1-es elődöntőbeli vereség másnapján.

Hozzátette, tisztában vannak vele, hogy a szombat nem sok mindenen változtat azután, ami kedden történt. Carlos Alberto Parreira technikai igazgató, aki az 1994-ben világbajnok csapatot irányította, a keddi mérkőzést szökőárhoz hasonlította, utalva arra, hogy a hazai együttes 18 perc alatt öt gólt kapott.

„A tegnapi mérkőzés egyszeri eset volt, cunami söpört végig” – mondta Parreira.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik