Joachim Löw szerint döntővel kezdenek

Vágólapra másolva!
2014.06.16. 11:42
null
Joachim Löwék maguk mögött hagyták a sérüléseket (Fotó: Action Images)
Igazi rangadóval indul a brazíliai labdarúgó-világbajnokság G-csoportja: az előző két tornán bronzéremig jutó német válogatott Portugáliával csap össze Salvadorban. Mindkét csapat sérülésekkel küszködött, de a maródiak felépülnek a mérkőzésre.

 

A német válogatott a legutóbbi négy nagy tornáján, a 2006-os és a 2010-es vb-n, valamint a 2008-as és a 2012-es Eb-n is eljutott a legjobb négy közé, többször úgy, hogy nem őket tartották az esélyesnek. Brazíliában viszont nem is annyira titkos favoritként utaztak el.

CÉL A MÁSODIK HELY!

Argentína és Bosznia-Hercegovina már vasárnap bemutatkozott a világbajnokságon, míg most az F-csoport másik két csapatán, Iránon és Nigérián a sor.

 

A két együttes még sosem találkozott egymással a nemzetközi porondon, de mindketten arra pályáznak, hogy megszerezzék Argentína mögött a második helyet.

 

A nigériai együttes már kétszer továbbjutott a csoportkörből a vb-történelemben, viszont 2002-ben és 2010-ben is utolsó lett a kvartettjében. Ráadásul a legutóbbi négy felkészülési meccsét nem tudta megnyerni.

 

Az irániak kevésbe fényes múltat mondhatnak magukénak, hiszen a negyedik vb-jükön vesznek részt, de eddig csak egyetlen győzelmet arattak. Szóval van min javítani.

 

„Nem nyerünk vébét, de okozhatunk meglepetéseket. Irán még sosem jutott tovább a csoportjából, most viszont itt a nagy lehetőség” – mondta az iráni válogatott középpályása, Askan Dedzsagah a Fulham hivatalos honlapjának.

Joachim Löw szövetségi kapitánynak a sérülések is gondot okoztak a felkészülés során: Marcos Reus az örmények elleni felkészülési meccsen dőlt ki a sorból, míg Sami Khedira mellett a bayernes trió, Manuel Neuer, Philipp Lahm és Bastian Schweinsteiger is kihagyott hosszabb-rövidebb időt.

„Magunk mögött hagytuk a sérüléseket. Az első meccs mindig olyan, hogy előtte nem tudod, hol is tartasz. Utána már persze okosabbak leszünk ebből a szempontból. Minden csapat becsülettel felkészült a világbajnokságra, mi pedig rögtön egy döntővel kezdünk.”

A Löw által megálmodott védelem bal oldalán Benedikt Höwedes kap helyet, aki klubjában, a Schalke 04-ben legtöbbször középhátvédként, esetleg jobb oldali védőként szerepel. Ám őt nem zavarja, hogy más helyen veszik számításba.

„Többször játszottam már ezen a poszton. Nem jelent számomra problémát, mivel védekezésben sokoldalú vagyok, ezt Joachim Löw is tudja. Egyébként ha játszom, nem számít, hogy hol” – mondta a védő a Schalke hivatalos honlapjának.

Höwedes kitért az ellenfélre is, elmondása szerint nagyon nagy hiba lenne, ha csak Cristiano Ronaldóra koncentrálnának.

„Portugália ellen játszunk, nem pedig Cristiano Ronaldo ellen. Nagyon erős csapatot alkotnak, de persze Cristiano Ronaldóra nagyon is figyelni kell. Ám nem csak rá.”

A németeknél beszéltünk a sérültekről, a portugáloknál pedig éppen C. Ronaldo játéka volt kérdéses, aki már hetek óta comb- és térdproblémákkal küzd.

„Edzettem, és jól is érzem magam. Persze még jobb lenne, ha nem lennének fájdalmaim, de ez is a játék része” – mondta a kétszeres aranylabdás, aki arról is beszélt, hogy előnyükre válhat, hogy most nem őket tartják esélyesnek.

„Minden csapatnak megvan a maga ambíciója, így nekünk is. De egyszerre csak egy meccsre szabad gondolnunk. Nagyon nehéz csoportban vagyunk, és jó, hogy nem vagyunk favoritok.”

A csoport másik meccsén Ghána és az Egyesült Államok csap össze egymással. A tengerentúliaknak van okuk a visszavágásra, hiszen az előző két vb-n éppen az afrikaiak állították meg őket: 2006-ban a csoportkörben, négy évvel később pedig a nyolcaddöntőben győzött Ghána 2–1-re.

Jonathan Mensah, a „fekete csillagok” védője arra a kérdésre, hogy ki lesz a kvartettben a legnagyobb riválisuk, azt felelte, hogy az Egyesült Államok, mivel a két vereség miatt visszavágásra készülnek. Ráadásul miután ez az első meccs, mindenki sokat vár.

Az amerikaiaknál Landon Donovan kihagyása kevert kisebb vihart, ám Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány reméli, hogy Clint Dempsey képes lesz betölteni a rutinos játékos által hagyott űrt. Tim Howard kapus szerint a négy évvel ezelőtti összecsapás már történelem, nem is érdemes beszélni róla.

„Az első meccsünk következik, amelyet természetesen meg akarunk nyerni. Ha így történik, valamint a másik párban a németek és a portugálok nem bírnak egymással, akkor a csoport élére ugrunk, és ennek nagyon örülnénk. S ebben az esetben nyugodtan készülhetnénk a Portugália elleni folytatásra.”

VB 2014
A HÉTFŐI (KEDDRE ÁTNYÚLÓ) PROGRAM

F-CSOPORT
IRÁN–NIGÉRIA 21.00 (tv: m1) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Curitiba, vezeti: Vera (ecuadori)
Irán: Ahmadi – Heidari, Hosszeini, Szadegi, Puladi – Nekunam, Tejmurjan – Dedzsagah, Sodzsaei, Dzsahanbahs – Gucsannedzsad. Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz.
Nigéria: Enyeama – Ambrose, Oboabona, Omeruo, Oshaniwa – Azeez, Mikel, Onazi – Moses, Emenike, Odemwingie. Szövetségi kapitány: Stephen Keshi.

G-CSOPORT
NÉMETORSZÁG–PORTUGÁLIA 18.00 (tv: m1) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Salvador, vezeti: Mazsics (szerb)
Németország: Neuer – J. Boateng, Hummels, Mertesacker, Höwedes – Lahm, Khedira – Th. Müller, Kroos, Podolski – Götze. Szövetségi kapitány: Joachim Löw.
Portugália: Rui Patrício – Joao Pereira, Bruno Alves, Pepe, Fabio Coentrao – Joao Moutinho, Carvalho, Raul Meireles – Varela, Almeida, Cristiano Ronaldo. Szövetségi kapitány: Paulo Bento.

GHÁNA–EGYESÜLT ÁLLAMOK 0.00 (tv: m1) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Natal, vezeti: Eriksson (svéd)
Ghána: Kwarasey – Afful, Boye, Jon. Mensah, K. Asamoah – Muntari, Essien, K.-P. Boateng – J. Ayew, A. Gyan, A. Ayew. Szövetségi kapitány: Kwesi Appiah.
Egyesült Államok: Howard – F. Johnson, Besler, Cameron, Beasley – Beckerman, J. Jones – Bedoya, Bradley, Dempsey – Altidore. Szövetségi kapitány: Jürgen Klinsmann.

A KERETEK:

Irán
Kapusok: 22Daniel Davari(Braunschweig – német), 12Alireza Hagigi(Sporting Covilha – portugál), 1Rahman Ahmadi(Szepahan)
Védők: 2Hoszro Heidari(Eszteglal), 13Hosszein Mahini(Perszepolisz), 20Merdad Beitasur (Vancouver Whitecaps – kanadai), 15Pedzsman Montazeri(Umm-Szalal – katari), 4Dzsalal Hosszeini (Perszepolisz), 5Amir Hosszein Szadegi(Eszteglal), 17Ahmad Alenemeh(Naft Teherán), 19Hasem Beikzadeh (Eszteglal), 3Ehszan Hadzsszafi(Szepahan), 23Merdad Puladi(Perszepolisz)
Középpályások:
6Dzsavad Nekunam(Kuvait SC – kuvaiti), 14Andranik Tejmurjan (Eszteglal), 8 Reza Hagigi(Perszepolisz), 11Gaszem Haddadifar(Zob Ahan), 18Bahtiar Rahmani(Fulad), 21Askan Dedzsagah(Fulham – angol), 7Maszud Sodzsaei(Las Palmas – spanyol)
Támadók: 9Alireza Dzsahanbahs(NEC Nijmegen – holland), 16Reza Gucsannedzsad (Charlton – angol), 10Karim Anszarifard(Traktor Szazi)
Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz (portugál)

Nigéria
Kapusok: 1Vincent Enyeama(Lille – francia), 16Austin Ejide(Hapoel Beer Seva – izraeli), 21Chigozie Agbim(Gombe United)
Védők: 13Juwon Oshaniwa(Asdod – izraeli), 5Efe Ambrose (Celtic – skót), 14Godfrey Oboabona(Caykur Rizespor – török), 6Azubuike Egwuekwe(Warri Wolves), 22Kenneth Omeruo(Middlesbrough – angol), 2Joseph Yobo(Norwich City – angol), 12Kunle Odunlami(Sunshine Stars)
Középpályások: 3 Ejike Uzoenyi (Mamelodi Sundowns – dél-afrikai), 10John Obi Mikel(Chelsea – angol), 17Ogenyi Onazi(Lazio – olasz), 15Ramon Azeez(Almería – spanyol), 4Reuben Gabriel(Waasland-Beveren – belga), 20Michael Uchebo(Cercle Bruges – belga)
Támadók:
7Ahmed Musa(CSZKA Moszkva – orosz), 23 Shola Ameobi(Newcastle United – angol), 11Victor Moses(Liverpool – angol), 9Emmanuel Emenike(Fenerbahce – török), 8Peter Odemwingie (Stoke City – angol), 18 Michel Babatunde (Voliny Luck – ukrán), 19Uche Nwofor (Heerenveen – holland)
Szövetségi kapitány: Stephen Keshi

Németország
Kapusok: 1Manuel Neuer(Bayern München), 22Roman Weidenfeller(Borussia Dortmund), 12Ron-Robert Zieler(Hannover 96)
Védők: 20Jérome Boateng(Bayern München), 16Philipp Lahm(Bayern München), 15Erik Durm (Borussia Dortmund), 2Kevin Grosskreutz(Borussia Dortmund), 5Mats Hummels(Borussia Dortmund), 4Benedikt Höwedes(Schalke 04), 17Per Mertesacker(Arsenal – angol), 21 Shkodran Mustafi (Sampdoria – olasz)
Középpályások: 14Julian Draxler(Schalke 04), 3Matthias Ginter(Freiburg), 19Mario Götze (Bayern München), 18Toni Kroos(Bayern München), 7Bastian Schweinsteiger(Bayern München), 23Christoph Kramer(Mönchengladbach), 6Sami Khedira(Real Madrid – spanyol), 8Mesut Özil(Arsenal – angol)
Támadók:
11Miroslav Klose(Lazio – olasz), 13Thomas Müller(Bayern München), 10Lukas Podolski (Arsenal – angol), 9André Schürrle(Chelsea – angol)
Szövetségi kapitány: Joachim Löw

Ghána
Kapusok: 1 Stephen Adams (Aduana Stars), 16Fatau Dauda(Orlando Pirates – dél-afrikai), 12Adam Kwarasey(Strömsgodset – norvég)
Védők: 23Harrison Afful(Espérance – tunéziai), 21John Boye(Rennes – francia), 2Samuel Inkoom (Plataniasz – görög), 19Jonathan Mensah(Évian TG – francia), 4Daniel Opare(Standard Liege – belga), 15Rashid Sumaila(Mamelodi Sundowns – dél-afrikai)
Középpályások: 6Afriyie Acquah(Parma – olasz), 14Albert Adomah(Middlesbrough – angol), 8Emmanuel Agyemang-Badu(Udinese – olasz), 20Kwadwo Asamoah(Juventus – olasz), 7Christian Atsu(Vitesse – holland), 10André Ayew(Marseille – francia), 5Michael Essien(Milan – olasz), 17 Mohammed Rabiu (Kubany Krasznodar – orosz), 11Sulley Muntari(Milan – olasz), 22Wakaso Mubarak(Rubin Kazany – orosz)
Támadók: 13Jordan Ayew(Sochaux – francia), 9Kevin-Prince Boateng(Schalke 04 – német), 3Asamoah Gyan(al-Ain – egyesült emírségekbeli), 18Majeed Waris(Valenciennes – francia)
Szövetségi kapitány: Akwasi Appiah

Egyesült Államok
Kapusok: 12Brad Guzan(Aston Villa – angol), 1Tim Howard(Everton – angol), 22Nick Rimando (Real Salt Lake)
Védők: 7DaMarcus Beasley(Puebla – mexikói), 6John Brooks (Hertha – német), 20Geoff Cameron(Stoke City – angol), 21Timmy Chandler(Nürnberg – német), 3Omar Gonzalez(LA Galaxy), 22Fabian Johnson(Hoffenheim – német), 2DeAndre Yedlin(Seattle Sounders)
Középpályások: 15Kyle Beckerman(Real Salt Lake), 11Alejandro Bedoya(Nantes – francia), 4Michael Bradley(Toronto FC – kanadai, MLS), 14Brad Davis(Houston Dynamo), 10Mikkel Diskerud(Rosenborg – norvég), 16Julian Green(Bayern München – német), 13Jermaine Jones (Besiktas – török), 19Graham Zusi(Sporting Kansas City), 5 Matt Besler (Sporting Kansas City)
Támadók: 17Jozy Altidore(Sunderland – angol), 8Clint Dempsey(Seattle Sounders), 9 Aron Jóhannsson (AZ Alkmaar – holland), 18Chris Wondolowski(San Jose Earthquakes)
Szövetségi kapitány: Jürgen Klinsmann (német)

Portugália
Kapusok: 22Beto(Sevilla – spanyol), 1Eduardo(Braga), 12Rui Patrício(Sporting CP)
Védők: 19André Almeida(Benfica), 2Bruno Alves(Fenerbahce – török), 5Fábio Coentrao(Real Madrid – spanyol), 21Joao Pereira(Valencia – spanyol), 14 Luís Neto(Zenit – orosz), 3Pepe(Real Madrid – spanyol), 13Ricardo Costa(Valencia – spanyol)
Középpályások: 8Joao Moutinho(Monaco – francia), 4Miguel Veloso(Dinamo Kijev – ukrán), 16Raul Meireles(Fenerbahce – török), 20Rúben Amorim(Benfica), 6William Carvalho(Sporting CP)
Támadók: 7 Cristiano Ronaldo(Real Madrid – spanyol), 11 Éder(SC Braga), 23Hélder Postiga(Lazio – olasz), 9Hugo Almeida(Besiktas – török), 17Nani(Manchester United – angol), 15 Rafa Silva (Braga), 18 Silvestre Varela(Porto), 10Vieirinha(Wolfsburg – német)
Szövetségi kapitány: Paulo Bento

AZ F- ÉS A G-CSOPORT PROGRAMJA:

F-CSOPORT
112014. 06. 16., 00:00Rio de JaneiroArgentína–Bosznia-Hercegovina
122014. 06. 16., 21:00CuritibaIrán–Nigéria
272014. 06. 21., 18:00Belo HorizonteArgentína–Irán
282014. 06. 22., 00:00CuiabáNigéria–Bosznia-Hercegovina
432014. 06. 25., 18:00Porto AlegreNigéria–Argentína
442014. 06. 25., 18:00SalvadorBosznia-Hercegovina–Irán
G-CSOPORT
132014. 06. 16., 18:00SalvadorNémetország–Portugália
142014. 06. 17., 00:00NatalGhána–Egyesült Államok
292014. 06. 21., 21:00FortalezaNémetország–Ghána
302014. 06. 23., 00:00ManausEgyesült Államok–Portugália
452014. 06. 26., 18:00RecifeEgyesült Államok–Németország
462014. 06. 26., 18:00BrazíliavárosPortugália–Ghána

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik