1999: a mexikói futballisten végre rámosolygott saját fiaira is

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 15:32
A soron következő Konföderációs Kupát formabontó módon nem Szaúd-Arábiában rendezték meg, hanem Mexikóban, és ez bizony jót is tett a mérkőzések hangulatának, hiszen a futballfanatikus házigazdák 60 ezresnél is nagyobb átlagos nézőszámot produkálva tisztelték meg a kontinensek bajnokait. Monterrey városában viszont hiába várták a messziről érkezett válogatottakat, mivel stadionjuk korábban felvette egy sörgyár nevét, a rendező FIFA egyik fő támogatója – természetesen egy másik sörgyár – vétót jelentett be a helyszín ellen.
Megérdemelten tartották otthon a trófeát a mexikóiak


A szokásoknak megfelelően ezúttal is nyolc csapat csapott össze egymással: a házigazda és Arany-kupa-győztes Mexikó, a Copa América-aranyos Brazília, az ANK-első Egyiptom, Óceánia legjobbja, Új-Zéland, az 1996-os Ázsia-kupa elhódítója, Szaúd-Arábia – és hogy teljes legyen a létszám, az Arany-kupa és a Copa döntőse, az Egyesült Államok és Bolívia is. Brazília egyébként a világbajnoki ezüstérmes jogán indult, mivel a vb-címvédő Franciaország nem kívánt elindulni.

A tornát végül a házigazda Mexikó nyerte meg, a döntőben ráadásul a brazilokat felülmúlva. A rutinos mexikói szövetségi kapitány, Manuel Lapuente legényei megérdemelten tartották otthon a trófeát, amellyel a Jorge Campos, Claudio Suárez, Cuauhtémoc Blanco, Luis Hernández-féle vonulat felért pályafutása csúcsára.

A kissé tartalékos (a keretben három csatár volt: Christian, Roni és Warley…) brazilok finálébeli vereségét bátran nevezhetjük meglepetésnek, még ha Vanderlei Luxemburgo kapitány néhány döntését alighanem ő maga sem értette. Az sem lehet mentség számára, hogy az Európában légióskodó sztárokkal nem mert ujjat húzni, azaz szabadságuk megszakítására kötelezni őket.

Sokkal rosszabbul járt a még a nagy(on) öreg Lothar Matthäust is bevető német csapat, amely csoportjában mindössze Új-Zélandot tudta megverni, Brazíliától és az Egyesült Államoktól is kikapott. A 2002-es világbajnokságon mindkét „híres” válogatott javítani tudott, lévén éppen egymással vívtak finálét (a fiatalabbak kedvéért: a dél-amerikaiak nyertek), míg a Mexikóban a csoportküzdelmek során elbukó nemzeti tizenegyek közül az egyiptomiak, a szaúdiak, a bolíviaiak és az új-zélandiak azóta sem tudtak bizonyítani kontinensükön kívül.

A szaúdiak megszerezték becsületgyőzelmüket, sőt, Marzuk al-Otajbi révén egy mesternégyest is felmutathattak. A "Team USA" a 2002-es világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutott, és ott éppen a németektől szenvedett (1–0-s) vereséget.



A-csoport

Bolívia–Egyiptom 2–2 (2–1)
1999. 07. 25., Mexikóváros, 85 ezer néző. Vezette: Anders Frisk (svéd)
Gól: Gutiérrez (21.), Ribera (40.), ill. Szabri (8.), Radvan (63.)

Mexikó–Szaúd-Arábia 5–1 (2–1)
1999. 07. 25., Mexikóváros, 85 ezer néző. Vezette: Óscar Ruiz (kolumbiai)
Gól: Blanco (12., 19., 68., 77.), Abundis (21.), ill. el-Temjat (62., 11-esből)

Szaúd-Arábia–Bolívia 0–0
1999. 07. 27., Mexikóváros, 65 ezer néző. Vezette: Brian Hall (amerikai)

Mexikó–Egyiptom 2–2 (2–0)
1999. 07. 27., Mexikóváros, 65 ezer néző. Vezette: Kim Dzsung Ju (dél-koreai)
Gól: Pardo (15.), Abundis (26.), ill. Ahmed Hasszán (79.), Kamuna (85.)

Egyiptom–Szaúd-Arábia 1–5 (0–2)
1999. 07. 29., Mexikóváros, 15 ezer néző. Vezette: Ubaldo Aquino (paraguayi)
Gól: Kamuna (70., 11-esből), ill. al-Otajbi (8., 34., 78., 85.), al-Sahrani (64.)

Mexikó–Bolívia 1–0 (0–0)
1999. 07. 29., Mexikóváros, 55 ezer néző. Vezette: Óscar Ruíz (kolumbiai)
Gól: Palencia (52.)

A csoport végeredménye:

Mexikó 3 2 1 8–3 +5 7
Szaúd-Arábia 3 1 1 1 6–6 0 4
Bolívia 3 2 1 2–3 −1 2
Egyiptom 3 2 1 5–9 −4 2



B-csoport

Brazília–Németország 4–0 (0–0)
1999. 07. 24., Guadalajara, 60 ezer néző. Vezette: Gilberto Alcala (mexikói)
Gól: Zé Roberto (62.), Ronaldinho (72., 11-esből), Alex (86., 87.)

Új-Zéland–Egyesült Államok 1–2 (0–1)
1999. 07. 24., Guadalajara, 60 ezer néző. Vezette: Ubaldo Aquino (paraguayi)
Gól: Zoricich (90.), ill. McBride (25.), Kirovski (58.)

Németország–Új-Zéland 2–0 (2–0)
1999. 07. 28., Guadalajara, 42 ezer néző. Vezette: Coffi Codjia (benini)
Gól: Preetz (6.), Matthäus (33.)

Brazília–Egyesült Államok 1–0 (1–0)
1999. 07. 28., Guadalajara, 54 ezer néző. Vezette: Anders Frisk (svéd)
Gól: Ronaldinho (13.)

Egyesült Államok–Németország 2–0 (1–0)
1999. 07. 30., Guadalajara, 53 ezer néző. Vezette: Gilberto Alcala (mexikói)
Gól: B. Olsen (23.), Moore (50.)

Új-Zéland–Brazília 0–2 (0–0)
1999. 07. 30., Guadalajara, 53 ezer néző. Vezette: Kim Dzsung Ju (dél-koreai)
Gól: Marcos Paulo (47.), Ronaldinho (88.)

A csoport végeredménye:

Brazília 3 3 7–0 +7 9
Egyesült Államok 3 2 1 4–2 +2 6
Németország 3 1 2 2–6 −4 3
Új-Zéland 3 3 1–6 −5 0



Elődöntő:

Mexikó–Egyesült Államok 1–0 (0–0, 0–0) – hosszabbítás után
1999. 08. 01., Mexikóváros, 82 ezer néző. Vezette: Kim Dzsung Ju (dél-koreai).
Mexikó: Jorge Campos – Claudio Suárez, Rafael Márquez, Isaac Terrazas (Francisco Palencia, 45.), Salvador Carmona – Ramón Ramírez (Jesús Arellano, 72.), Gerardo Torrado (Miguel Zepeda, 58.), Germán Villa, Pável Pardo – José Abundis, Cuauhtémoc Blanco.
Egyesült Államok: Kasey Keller – Frankie Hejduk, Robin Fraser, Jeff Agoos, Gregg Berhalter – John Harkes, Earnie Stewart, Richard Williams, Cobi Jones – Jovan Kirovski, Brian McBride (Eddie Lewis, 78.).
Gól: Blanco (97.).

Brazília–Szaúd-Arábia 8–2 (4–2)
1999. 08. 01., Guadalajara, 48 ezer néző. Vezette: Óscar Ruiz (kolumbiai).
Brazília: Dida – Evanílson (Flávio Conceicao, 16.), Odvan, Joao Carlos, Serginho – Émerson (Beto, 72.) – Alex, Vampeta, Zé Roberto – Christian (Roni, 45.), Ronaldinho.
Szaúd-Arábia: Mohammed al-Diaja – Abdullah Zubromavi (Mohammed Núr, 64.), Szala al-Davod, Husszejn Szulajmani, Mohammed al-Hilajvi – Mohszin Harthi, Ibrahim al-Harbi, Ibrahim al-Sahrani (Mohammed al-Dzsahani, 43.), Fahad al-Szubaje, Marzuk al-Otajbi – Navaf al-Temjat.
Gól: Joao Carlos (8.), Ronaldinho (11., 65., 90.), Zé Roberto (33.), Alex (36., 86.), Roni (62.), ill. al-Otajbi (22., 31.)


A harmadik helyért:

Egyesült Államok–Szaúd-Arábia 2–0 (1–0)
1999. 08. 03., Guadalajara, 38 ezer néző. Vezette: Ubaldo Aquino (paraguayi)
Egyesült Államok: Brad Friedel – Frankie Hejduk, Marcelo Balboa, C. J. Brown, Gregg Berhalter (Robin Fraser, 74.) – Eddie Lewis, Paul Bravo (Cobi Jones, 55.), Matt McKeon, Ben Olsen – Jovan Kirovski (Richard Williams, 67.), Brian McBride.
Szaúd-Arábia: Mohammed al-Diaja – Mohammed al-Dzsahani (Fahad al-Szubaje, 58.), Abdullah Zubromavi, Husszejn Szulimani, Mohammed al-Hilajvi – Mohszin Harthi, Ibrahim al-Harbi (Haled Gahvdzsi, 68.), Abdullah al-Sahrani, Navaf al-Temjat, Marzuk al-Otajbi – Abdullah Bin Sehan.
Gól: Bravo (27.), McBride (78.)
Kiállítva: McKeon (63.)


Jorge Campos, paradicsommadár és korszakos klasszis kapus. A fiatalabban kedvéért: Campos a jobb oldalon áll.
Jorge Campos, paradicsommadár és korszakos klasszis kapus. A fiatalabban kedvéért: Campos a jobb oldalon áll.

Döntő:


Mexikó–Brazília 4–3 (2–1)
1999. 08. 04., Mexikóváros, 110 ezer néző. Vezette: Anders Frisk (svéd).
Mexikó: Jorge Campos – Claudio Suárez, Rafael Márquez, Salvador Carmona – Ramón Ramírez, Miguel Zepeda (Jesús Arellano, 83.), Germán Villa, Pável Pardo, José Abundis – Cuauhtémoc Blanco, Francisco Palencia (Isaac Terrazas, 70.).
Brazília: Dida – Odvan, Joao Carlos, Serginho – Flávio Conceicao – Émerson, Alex, Beto (Roni, 45.), Vampeta, Zé Roberto (Warley, 82.) – Ronaldinho.
Gól: Zepeda (13., 51.), Abundis (28.), Blanco (62.), ill. Serginho (43., 11-esből), Roni (47.), Zé Roberto (63.).
Kiállítva: Joao Carlos (92.)


A torna játékosa: 1. Ronaldinho (brazil), 2.Cuauhtémoc Blanco (mexikói), 3. Marzuk al-Otaibi (szaúdi)
A torna gólkirálya: 1. Cuauhtémoc Blanco (mexikói), Marzuk el-Otaibi (szaúdi), Ronaldinho (brazil) 6-6 góllal, 2. Alex (brazil) 4 góllal, 3. José Manuel Abundis (mexikói) és Zé Roberto (brazil) 3-3 góllal



A KERETEK:

BOLÍVIA
BOLÍVIA
Kapusok: 1 José Fernández (Blooming), 12 Sergio Galarza (Real Santa Cruz)
Hátvédek: 4 Lorgio Álvarez (Club Blooming), 2 Juan Pena (Real Valladolid), 18 Gustavo Quinteros (Argentinos Juniors), 20 Reny Ribera (Club Blooming), 5 Óscar Sánchez (Independiente)
Középpályások: 3 Ronald Arana (The Strongest), 19 Iván Castillo (Club Bolívar), 6 Luis Cristaldo (Sporting de Gijón), 10 Marco Etcheverry (D.C. United), 11 Gonzalo Galindo (Jorge Wilstermann), 17 Raúl Justiniano (Blooming), 14 Erwin Sánchez (Boavista), 16 Vladimir Soria (Club Bolívar), 8 Rubén Tufino (Blooming)
Csatárok: 13 Joaquín Botero (Club Bolívar), 7 Limberg Gutiérrez (Club Blooming), 15 Martín Menacho (Blooming), 9 Jaime Moreno (D.C. United)
Szövetségi kapitány: Héctor Veira (argentin)

EGYIPTOM
Kapusok: 16 Esszam el-Hadari, 1 Nader el-Szajed (FC Bruges)
Hátvédek: 6 Medhat Abdel Hadi (Kocaelispor), 18 Hosszam Abdel Monem, 15 Abdelzher el-Szaka (Denizlispor), 2 Ibrahim Hasszan (Al-Ahli), 5 Szamir Kamuna (Kaiserslautern), 4 Hani Ramzi (Kaiserslautern)
Középpályások: 14 Hazem Emam (De Graafschap), 3 Mohamed Emara (Hansa Rostock), 17 Ahmed Hasszán (Kocaelispor), 12 Hadi Hasaba (Al-Ahli), 8 Jasszer Radvan (Hansa Rostock), 11 Jasszer Rajjan (Al-Ahli), 10 Abdel Szattar Szabri (Benfica), 7 Mohamed Jusszef (Denizlispor)
Csatárok: 19 Haled el-Amin (Al-Ahli), 13 Abdelhamid Bassziuni (Zamalek), 9 Hosszam Hasszán (Al-Ahli), 20 Valid Szalah
Szövetségi kapitány: Mahmud el-Gohari.

MEXIKÓ
Kapusok: 1 Jorge Campos (Pumas UNAM), 12 Óscar Pérez (Cruz Azul)
Hátvédek: 18 Salvador Carmona (Deportivo Toluca), 4 Rafael Márquez (AS Monaco), 3 Joel Sánchez (CF América), 2 Claudio Suárez (Deportivo Guadalajara), 14 Isaac Terrazas (CF América)
Középpályások: 16 Jesús Arellano (Deportivo Guadalajara), 20 Rafael García (Deportivo Toluca), 8 Alberto García Aspe (Puebla), 13 Pável Pardo (CF América), 7 Ramón Ramírez (UANL Tigres), 5 Gerardo Torrado (Pumas UNAM), 6 Germán Villa (CF América), 19 Miguel Zepeda (Atlas Guadalajara)
Csatárok: 9 José Abundis (Deportivo Toluca), 10 Cuauhtémoc Blanco (CF América), 15 Luis Hernández (UANL Tigres), 11 Daniel Osorno (Atlas Guadalajara), 17 Francisco Palencia (Cruz Azul)
Szövetségi kapitány: Manuel Lapuente.

SZAÚD-ARÁBIA
Kapusok: 11 Tiszir el-Antaif (Al-Ittifak), 1 Mohammed al-Diaja (Al-Tae), 12 Husszein el-Szadik (Al-Ittihad)
Hátvédek: 5 Szaleh el-Davod (Al-Shabab), 2 Mohammed el-Dzsahani (Al-Ahli), 3 Mohammed el-Hilaivi (Al-Ittihad), 16 Ibrahim el-Sokia (Al-Naszr), 20 Mohszin Harthi (Al-Naszr), 13 Husszein Szulaimani (Al-Ahli), 4 Abdullah Zubromavi (Al-Ahli)
Középpályások: 6 Ibrahim el-Harbi (Al-Naszr), 9 Marzuk el-Otaibi (Al-Shabab), 17 Abdullah el-Sahrani (Al-Ahli), 7 Ibrahim el-Sahrani (Al-Ahli), 15 Fahad el-Szubaie (Al-Shabab), 18 Navaf el-Temjat (Al-Hilal), 10 Haled Gahvdzsi (Al-Ahli), 8 Mohammed Núr (Al-Ittihad)
Csatárok: 14 Abdullah Bin Sehan (Al-Shabab), 19 Hamzah Falatah (Al-Ittihad)
Szövetségi kapitány: Milan Macala (cseh).

BRAZÍLIA
Kapusok: 1 Dida (Corinthians), 12 Marcos (Palmeiras)
Hátvédek: 16 Athirson (Flamengo), 13 César Belli (Paris St. Germain), 4 Joao Carlos (Corinthians), 14 Luíz Alberto (Flamengo), 3 Odvan (Vasco da Gama)
Középpályások: 10 Alex (Palmeiras), 17 Beto (Flamengo), 8 Émerson (Bayer Leverkusen), 2 Evanílson (Borussia Dortmund), 5 Flávio Conceicao (Deportivo La Coruna), 15 Marcos Paulo (Cruzeiro), 7 Ronaldinho (Grémio), 6 Serginho (Milan), 20 Vampeta (Corinthians), 11 Zé Roberto (Bayer Leverkusen)
Csatárok: 9 Christian (Paris St. Germain), 18 Roni (Fluminense), 19 Warley (Udinese)
Szövetségi kapitány: Vanderlei Luxemburgo.

NÉMETORSZÁG
Kapusok: 12 Robert Enke (Benfica), 1 Jens Lehmann (Borussia Dortmund)
Hátvédek: 14 Frank Baumann (Werder Bremen), 5 Mustafa Dogan (Fenerbahce), 3 Jörg Heinrich (Fiorentina), 4 Thomas Linke (Bayern München), 2 Christian Wörns (Borussia Dortmund)
Középpályások: 15 Michael Ballack (Bayer Leverkusen), 17 Heiko Gerber (VfB Stuttgart), 19 Horst Heldt (Eintracht Frankfurt), 10 Lothar Matthäus (Bayern München), 6 Ronald Maul (Arminia Bielefeld), 18 Lars Ricken (Borussia Dortmund), 16 Bernd Schneider (Bayer Leverkusen), 7 Mehmet Scholl (Bayern München), 8 Dariusz Wosz (Hertha BSC)
Csatárok: 9 Olaf Marschall (Kaiserslautern), 13 Oliver Neuville (Bayer Leverkusen), 11 Michael Preetz (Hertha BSC), 20 Paulo Rink (Santos FC)
Szövetségi kapitány: Erich Ribbeck

ÚJ-ZÉLAND
Kapusok: 1 Jason Batty (Geylang United), 20 Ross Nicholson (Central United), 19 Michael Utting (SuperSport United)
Hátvédek: 4 Che Bunce (Breidablik), 7 Mark Burton (VfB Lübeck),
3 Sean Douglas (Carlton SC), 14 Ryan Nelsen (Greenboro University), 5 Jonathan Perry (Auckland Football Kingz), 18 Scott Smith (Woking FC), 2 Chris Zoricich (Sydney Olympic)
Középpályások: 12 Mark Atkinson (Carlton SC), 13 Chris Bouckenooghe, 10 Chris Jackson (Auckland Football Kingz), 8 Aaran Lines (Auckland Football Kingz), 11 Harry Ngata (Auckland Football Kingz), 15 Ivan Vicelich (Auckland Football Kingz), 6 Gavin Wilkinson
Csatárok: 16 Vaughan Coveny (South Melbourne), 17 Mark Elrick (Auckland Football Kingz), 9 Paul Urlovic (Melbourne Knights)
Szövetségi kapitány: Ken Dugdale.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
Kapusok: 1 Brad Friedel (Liverpool), 18 Kasey Keller (Rayo Vallecano)
Hátvédek: 12 Jeff Agoos (D.C. United), 17 Marcelo Balboa (Colorado Rapids), 3 Gregg Berhalter (Cambuur Leeuwarden), 5 C. J. Brown (Chicago Fire), 4 Robin Fraser (Los Angeles Galaxy), 16 Carlos Llamosa (D.C. United)
Középpályások: 11 Paul Bravo (Colorado Rapids), 6 John Harkes (New England Revolution), 2 Frankie Hejduk (Bayer Leverkusen), 13 Cobi Jones (Los Angeles Galaxy), 7 Eddie Lewis (San Jose Clash), 14 Matt McKeon (Colorado Rapids), 19 Ben Olsen (D.C. United), 8 Earnie Stewart (NAC Breda), 15 Richard Williams (D.C. United)
Csatárok: 10 Jovan Kirovski (Borussia Dortmund), 20 Brian McBride (Columbus Crew), 9 Joe Max Moore (New England Revolution)
Szövetségi kapitány: Bruce Arena.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik