Parreira a vb után hazatér Brazíliába

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.31. 11:45
null
Parreira a vb után elhagyja a dél-afrikai csapatot (Fotó: Action Images)
A jövő pénteken rajtoló labdarúgó-világbajnokság házigazdája, Dél-Afrika válogatottjának brazil szövetségi kapitánya, Carlos Alberto Parreira megerősítette, hogy a vb zárultával befejezi szakvezetői tevékenységét a Bafana Bafanánál, s hazatér szülőhazájába.

A 67 éves Carlos Alberto Parreira nyilatkozatával azokat a híreszteléseket kívánta cáfolni, amelyek szerint a 2012-es Afrikai Nemzetek Kupájáig marad jelenlegi csapatának kispadján.

„Ennyi elég volt, vissza akarok menni Brazíliába a fiaimhoz és az unokáimhoz, hiányzik a családom – idézték a szakember szavait a hétfői helyi lapok. – Rengeteg vébén vettem már részt, negyvenkét esztendeje vagyok benne a labdarúgásban, úgy gondolom, megérdemlem a pihenést. De erős csapatot hagyok hátra, amely meggyőződésem szerint legalább a kieséses szakaszba eljut a mostani világbajnokságon."

Az 1994-ben a brazil válogatottal vb-aranyérmes trénernek a 2010-es a hatodik vb-je, korábban háromszor Brazília (1982, 1994, 2006) egyszer-egyszer pedig az Arab Emírségek (1990) és Szaúd-Arábia (1998) szövetségi kapitányaként vett részt a világeseményeken.

Parreira már tavaly, nem sokkal azután, hogy októberben – pályafutása alatt már másodszor – elvállalta a dél-afrikai kapitányi tisztet, úgy nyilatkozott, hogy a világbajnokság után visszavonul.

Együttese az A-csoport tagjaként a vb első szakaszában Mexikó, Uruguay és Franciaország válogatottjával találkozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik